Magyarország, ahol ma is alig élnek többen tízmilliónál, annyi muzsikust és oly sok kiváló zeneművet adott a világnak. Hálás vagyok, hogy ott születtem, és ott tanulhattam.

Solti György

A Zeneakadémia Karrierirodája

A 2013-ban alapított Karrieriroda alapvető célja, hogy a szólista pályára hivatott fiatal muzsikusok előadóművészi karrierjének beindítását támogassa, segítséget nyújtva repertoárjuk és koncertprogramjaik kialakításában, portfóliójuk elkészítésében, kapcsolatfelvételben a hazai és külföldi koncertszervezőkkel, illetve minél több megmutatkozási lehetőség biztosításával. A kezdetekben meghallgatás alapján kiválasztott hallgatóknak nyújtott segítséget a Karrieriroda, most bármely hallgatónk számára elérhető, az alábbi témákban:

  1. Évek óta nagy sikerrel zajlanak a művészmenedzsment workshopok, amelyeket évente általában kétszer szervez a Karrieriroda az Egyetem hallgatóinak online vagy személyes részvétellel, és amelyeken nemzetközi szakemberek osztják meg tapasztalataikat például a projektmenedzsment, branding, repertoárépítés, az online és offline megjelenés módszerei témákban. A workshopon emellett hangsúlyt fektetünk gyakorlati menedzsmentkészségek fejlesztésére is (együttműködés másokkal, projektek kidolgozása, prezentáció). A workshopok mindenki számára ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek.
  2. 2020-tól a Karrieriroda széles körű karriertanácsadással bővítette tevékenységét a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem előadóművész MA hallgatói részére. A Karrieriroda munkatársai rendszeres alkalmakat biztosítanak az érdeklődőknek fogadóórájukon (csütörtökönként 10.00-12.00), előre egyeztetett időpontban, és különböző támákban tudnak tanácsot adni:
  • felkéréseikkel kapcsolatos kérdések (pl. jogi, számlázási, honoráriummal összefüggő)
  • önmenedzselés, szakmai önéletrajz megírása, műsortervek összeállítása,
  • projektötletek fejlesztése, együttműködő partnerek felkutatása
  • források feltárása, költségvetés

Ez a szolgáltatás minden hallgató részére elérhető és ingyenes. Időpont kérése a karrieriroda [at] zeneakademia [dot] hu email-címen lehetséges.   

A Karrieriroda az újdonságokon túl szeretné folytatni eddigi művészmenedzsment tevékenységét is. Nem ajánl teljes körű képviseletet, de igyekszik minél több és nívósabb fellépési lehetőséget biztosítani kiválasztott fiatal tehetségeknek Magyarországon és külföldön. Akit érdekel a lehetőség, magyar és angol nyelvű életrajzzal, valamint kétféle műsorjavaslattal várjuk jelentkezését a karrieriroda [at] zeneakademia [dot] hu email-címen. Kamaraformációk előnyt élveznek, de szóló műsorral is lehet jelentkezni.

fotó: Kondella Misi