Fokozatosan emelni kell a zeneművészet megértésének, kultiválásának és gyakorlatának színvonalát. Ez a feladat főképp az új Akadémiára hárul.

Liszt Augusz Antalhoz

A Zeneakadémia három tanára kapott Artisjus-díjat

2017. március 30.

A könnyűzenei kategóriákban László Attila, a komolyzenében Tornyai Péter vehette át az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület idei díjait, a dalszerzői életműdíjat Binder Károly kapta.

Az Artisjus-díj a kortárs magyar zeneművészeti és irodalmi alkotótevékenységet ismeri el, az év kiemelkedő szerzőit kilenc zenei és öt irodalmi kategóriában díjazták. A szervezet MTI-hez eljutatott közleménye kiemelte, hogy az idei díjazottak között több dzsesszművészt találunk és erősödött a komolyabb műfajok szerepe. 

Az Artisjus Könnyűzeneszerzői Életműdíját Binder Károly zongoraművész, zeneszerző, tanszékvezető egyetemi tanár kapta. Tehetségét az új irányzatok, eltérő zenekultúrák, kompozíciós technikák és improvizatív rendszerek szintézisének szolgálatába állítja. Több mint háromszáz, főleg kamara- és zongoraművet komponált, 43 film, színház és hangjáték zenéjét szerezte, 67 hanglemeze jelent meg, többségében szerzői lemez. 2007-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén tanszékvezető, egyetemi docens.

Az Év Könnyűzeneszerzőjének járó Artisjus-díjat László Attila vihette haza. 1987 óta tanít a Jazz Tanszéken, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense. 1992-ben alakította meg a László Attila Bandet, amely tizenöt éven át működött. Zeneszerzőként, hangszerelőként és zenészként együtt dolgozik Charlie-val, és Cserháti Zsuzsa zenei visszatérésében is meghatározó szerepet játszott a kilencvenes években. Legújabban a Gitár Trio nevű zenei formációban játszik Babos Gyulával és Tátrai Tiborral.

Az év Fiatal Komolyzenei Alkotója díjat Tornyai Péter kapta. A 29 éves művész hegedű és zeneszerzés szakon végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, majd Rómában folytatott ösztöndíjas tanulmányokat. 2015-től a Zeneművészeti Egyetem Zeneszerzés Tanszékének óraadó tanára. Brácsásként és hegedűsként a hazai és a nemzetközi élet aktív szereplője. Művei elhangoztak Magyarországon, Szlovákiában, Németországban, Olaszországban, Hollandiában, Lengyelországban, az Egyesült Államokban.

Az Év Junior Könnyűzenei Alkotója díjat már korábban átvehette a Zeneakadémia jazz-zeneszerzés szakos diákja, Várallyay Petra.

Zeneakadémia / MTI

Címkék