Liszt szerepe a zongorajátszásban ugyanaz, mint Euklideszé a geometriában.

Alan Walker

A Zeneakadémián lesz Kocsis Zoltán búcsúztatása november 19-én

2016. november 15.

A zongoraművész, karmester, zeneszerző tisztelői szombaton 8 és 12 óra között róhatják le kegyeletüket egy szál fehér rózsával vagy kardvirággal a Zeneakadémia aulájában.

2016. november 19-én, szombaton délelőtt 8-12 óra között a Zeneakadémia Liszt Ferenc téri főépületének földszinti előcsarnokában róhatja le a nagyközönség kegyeletét Kocsis Zoltán koporsója előtt. A helyszín megközelítése a Liszt Ferenc tér felől, a főbejárat melletti oldakapun keresztül lehetséges.

Tizenhárom órától kezdődik a zártkörű hivatalos búcsúztatás, melynek keretében beszédet mond Áder János köztársasági elnök, Kurtág György zeneszerző, Dr. Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora, Mocsári Károly zongoraművész, Perényi Miklós csellóművész, valamint Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója. A búcsúztatást az épület előtt, a Liszt Ferenc téren elhelyezett óriáskivetítőn, illetve a Duna TV-n élő adásban lehet majd követni.

A kétszeres Kossuth-díjas, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester, zeneszerző, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója hosszas betegség után, 64 éves korában hunyt el november 6-án. Nagy halottjáról a Zeneakadémia másnap emlékezett meg.  

Kocsis Zoltánt Magyarország Kormánya, Budapest Főváros, a Nemzeti Filharmonikusok és a Liszt Ferenc Zeneakadémia saját halottjának tekinti, a búcsúztatás szervezője az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Örökség Intézete.

 

MTI / zeneakademia.hu

Címkék