Liszt szerepe a zongorajátszásban ugyanaz, mint Euklideszé a geometriában.

Alan Walker

Ismét pályázható a „Zeneakadémia időszaki rezidens együttese” státusz

2018. április 9.

Kamaraegyüttes és kamarakórus kategóriában hirdet a Zeneakadémia a 2019-es évre rezidensi pályázatot, amelyre állandó tagsággal rendelkező, folyamatosan működő magyar előadó-művészeti együttesek jelentkezhetnek 2018. május 4-ig.

Az Egyetem Szenátusa még 2016. március 9-én fogadta el ún. Rezidens szabályzatát, amelyet az EMMI kezdeményezésére alkotott meg. A szabályzat értelmében a Zeneakadémia állandó rezidens együttese az Egyetem hallgatóiból álló szimfonikus zenekar, de az Egyetem jogosult időszaki rezidensi státuszt is adni különböző kamarazenei együtteseknek.

 

Új Liszt Ferenc Kamarakórus.

 

A rezidens együttesek hangversenyei elidegeníthetetlen részei annak az egyedülálló tehetséggondozásnak, amelyben kiemelkedő képességű fiatal művészeink részesülnek, és amelynek egyéb elemei a Zeneakadémia Karrierirodájának tevékenysége, valamint e hallgatók életútjának figyelemmel kísérése.

Az időszaki státusz pályázat útján nyerhető el, meghatározott időszakra szól, amely hosszabbítható. Az első alkalommal meghirdetett rezidens pályázat eredményeként 2017/18-ban a Kelemen Kvartett és az Új Liszt Ferenc Kamarakórus kapta a megtisztelő címet, és mindkét formáció nagysikerű koncertsorozatot adott a szezonban.

 

Kelemen Kvartett. Fotó: Emmer László

 

A Kelemen Barnabás által vezetett, világhírnévnek örvendő vonósnégyes eddig négy alkalommal lépett föl az Otthon a Zeneakadémián bérletsorozat keretében, szezonzáró előadásuk április 12-én lesz a Zeneakadémia Nagytermében. A szinte teltházas hangversenyeken a rezidens együttessel közösen egy-egy vendégművész is színpadra állt: elsőként a tehetséges ifjú énekesnő, Horti Lilla; utána a világszerte ismert zongoraművész, Frankl Péter. Januárban Nils Mönkemeyer brácsaművész társult a kvartetthez, majd a fiatal klarinétművész, Andreas Ottensamer játszott a vonósnégyes nagysikerű koncertjén. Utolsó hangversenyükre Aleksandar Madžar szerb zongorista csatlakozik a rezidens együtteshez.

 

Fotó: Zeneakadémia / Mudra László

 

Nemes László Norbert 2014 óta irányítja a klasszikus kórusrepertoár és kortárs kórusirodalom megszólaltatására létrejött Új Liszt Ferenc Kamarakórust. Az együttes tagjait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Alma Mater Kórusából, illetve a Zeneakadémián frissen végzett növendékekből válogatják. A rezidens kamarakórus 2018-ban két koncertet adott, harmadik előadásukat április 14-én, a Hang Világnapja alkalmából rendezik meg. Az énekkart ezúttal az egyik legkeresettebb és legtermékenyebb, főleg a cappella kóruszenét komponáló japán zeneszerző, Ko Matsushita vezényli.

 

Nemes László Norbert. Fotó: Zeneakadémia / Valuska Gábor

 

A rezidens együttes pályázati felhívás ide kattintva megtekinthető.