Fokozatosan emelni kell a zeneművészet megértésének, kultiválásának és gyakorlatának színvonalát. Ez a feladat főképp az új Akadémiára hárul.

Liszt Augusz Antalhoz

Mátyássy Szabolcs díjnyertes operája a Bartók Plusz Operafesztiválon

2017. június 21.

A Bartók Plusz Operafesztivál 2016. évi operaíró versenyének nyertese, a Zeneakadémián végzett Mátyássy Szabolcs fiatal zeneszerző Scævola című művét Almási-Tóth András rendezésében, Rost Andrea és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem opera szakos hallgatói közreműködésével mutatják be az idei operafesztiválon, június 21-én a Miskolci Nemzeti Színházban.

Idén 17. alkalommal rendezik meg a Bartók Plusz Operafesztivált Miskolcon, amelyen nemzetközi hírű művészek és társulatok mellett ifjú tehetségek is bemutatkozhatnak. A fesztivál kiemelt feladatának tekinti Bartók Béla életművének ápolását és – hűen a zeneszerző szellemiségéhez – a kibontakozó tehetségek támogatását. A jövő kulcsa operaíró versenyt 2013-ban hirdették meg először, melynek célja a Bartók utáni kortárs operák születésének elősegítése.  A 2016. évi verseny döntőjének a Zeneakadémia adott otthont, távlati terveket nyitva a későbbi versenyeken győztes darabok bemutatására az operavizsgákon is.

 

Mátyássy Szabolcs (Fotó: Éder Vera)

 

A nemzetközi zsűri 2016-ban Mátyássy Szabolcs Scævola című operáját hirdette ki nyertesként, amelyet a nagyközönség színpadra állítva, zenekari kísérettel először a 2017-es Bartók Plusz Operafesztiválon, Miskolcon tekinthet meg. A versenykiírásra a szélesebb közönség számára is könnyen befogadható, „népoperákat” vártak. A kétfelvonásos drámai opera cselekményének alapmotívuma egy régi legenda, a Rómát bátorságával és állhatatosságával megmentő, jobbját társaiért tűzbe tevő Mucius Scævola története, amely az ezredfordulóra áthelyezett háborús helyzetben elevenedik meg. A művet a szerző kevesebb, mint fél év alatt írta meg, elmondása szerint a gyors tempót a témaválasztás is inspirálta, hiszen a kortárs zene is könnyebben befogadhatóbbá válik egy érzelemdús környezetben. A tragédiákkal átszőtt háborús helyzet nemcsak kitűnő drámai alapot biztosít a műnek, hanem a jelenkorra is képes reflektálni.

Rost Andrea rendhagyó módon, még a mű megismerése előtt vállalta el Sofija, a békét szimbolizáló apáca áriáját. A világhírű szoprán nem szokott kortárs darabot énekelni, azonban most kivételt tett, hiszen az opera műfaj jövőjének támogatása elképzelhetetlen a pályájuk elején lévő zeneszerzők segítése nélkül.

 

Címkék