A zene Magyarország mindennapi életének mindig is jelentős része volt és az is maradt.

Solti György

Pétery Dórát díjazta a John-Cage-Orgelstiftung

2014. október 20.

A modern orgonazene tolmácsolásáért megosztott első díjat kapott a Zeneakadémia doktorandusz hallgatója.

Harmadik alkalommal hirdetett mesterkurzust és versenyt a halberstadti John-Cage-Orgelstiftung 2014 szeptemberében. Az idén orgonisták (korábban vonósnégyesek, illetve ütősök és harmonikások) számára megrendezett találkozót záró verseny-koncerten Pétery Dóra Olivier Messiaen és Mauricio Kagel műveinek tolmácsolásáért kapta az ezer euróval járó megosztott első díjat. A zsűri tagjai Prof. Christoph Bossert (Würzburg), Prof. Hans-Ola Ericsson (Montreal), Prof. Dr. Nicolas Schalz (Bremen), Prof. Dr. Daniela Philippi (Frankfurt), Karin Gastell (Bremen), Johannes Rieger (Halberstadt) és Ute Schalz-Laurenze (Bremen) voltak. 

A John Cage Alapítványt az amerikai szerző 1987-ben orgonára átírt Organ2/ASLSP (As Slow aS Possible, azaz Minél lassabban) című művének 639 éven át tartó előadására hívták életre, s azért éppen a Lipcse és Hannover között félúton található német településen, mert tudomásunk szerint ott épült meg az első templomi orgona 1361-ben – történetesen 639 évvel azelőtt, hogy az említett Cage-művet 2000-ben elkezdék volna előadni a városka 11. századi templomában, egy külön erre a célra, hangról hangra (sípról sípra) épített orgonán.

Címkék