Művészi szempontból álljon szemünk előtt, hogy a teljes technikai készség csak eszköz arra, hogy a lélek megszólalhasson...

Dohnányi Ernő főigazgatói székfoglalója

Szobrot adományozott a Santa Cecilia Akadémia számára a Liszt Múzeum és a Zeneakadémia Alapítvány

2017. április 7.

Április 4-én Dr. Domokos Zsuzsanna, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont igazgatója adta át Liszt Ferenc mellszobrának másolatát a Santa Cecilia Akadémia és Konzervatórium számára.

Róma zenei életében meghatározó szerepet játszott Liszt Ferenc jelenléte. Liszt először 1839 tavaszán látogatta meg az Örök Várost, és mint híres zongoraművészt, a Szent Cecília Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta, majd római letelepedése után, 1861 októberétől kezdve évtizedeken át, élete végéig már az Akadémia aktív tagjaként is sokat tett a város kibontakozó koncertéletének fejlesztéséért. Legfontosabb római tanítványa, Giovanni Sgambati zongoraművész és a szintén baráti köréhez tartozó Ettore Pinelli hegedűművész támogatása által, akik mellé hamarosan más hangszerek tanárai is kapcsolódtak, elősegítette az első nyilvános római zeneoktatási intézmény, a Szent Cecília Líceum létrejöttét a Szent Cecília Akadémián belül. Mint köztudott, ez utóbbi intézmény lett a mai Szent Cecília Konzervatórium elődje. Szintén Sgambati nevéhez kapcsolódik 1866. február 26-án a Dante Terem felavatása Liszt Dante szimfóniájának bemutatásával, amely az 1870-es évektől kezdve a római koncertélet fontos színhelyévé vált. Ez volt az első alkalom, hogy Sgambati mint karmester is pódiumra lépett, mégpedig nagy sikerrel. Liszt később Sgambatit, mint zeneszerzőt is támogatta, budapesti kottatára több művét is őrzi. Liszt, mint a Szent Cecília Akadémia tanácsosa, több közgyűlésükön is részt vett, és tanácsaival támogatta az Akadémia által Rómában rendezendő nagyobb zenei eseményeket. Az 1880-as nagy római Palestrina-ünnepségen adták elő először a Cantantibus organis című kantátáját, melyet Szent Cecília tiszteletére írt. Rómában és Tivoliban komponálta számos kései művét, és fő művének, a Christus oratóriumnak nagy részét is.

 

Balról: Herczog János zenetörténész, a Római Magyar Akadémia zenei konzulense, Roberto Giuliani, a Conservatorio di Santa Cecilia igazgatója, Domokos Zsuzsanna, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont igazgatója, Dr. Puskás István, Római Magyar Akadémia igazgatója

 

A zeneszerző Liszt számára elsősorban a Cappella Sistina élő hagyománya volt életre szóló hatással, Palestrina zenéjének értelmezését és reneszánszát ez a tradíció határozta meg. Az egyházzenei reformelképzeléseiben is meghatározó volt az olasz kezdeményezések ismerete személyes baráti kapcsolatain keresztül. Maga a város különlegessége első pillanattól kezdve magával ragadta. 1863-ban írta a következő sorokat: „…követem azt az elvet, amelyet Rómában következetesen folytattak a keresztény műemlékek esetében. A Santa Maria degli Angeli Bazilika pompás oszlopai nem Diocletianus termáiból származnak-e, és a Szent Péter Bazilika oltárának baldachinja nem a Pantheonból felhasznált bronzból készült-e? A hasonló átalakítások felsorolását vég nélkül lehetne folytatni, hiszen itt az embert minden lépésnél megdöbbenti az isteni terv harmóniája, az, hogy mi volt, mi van és mi lesz. Különösen kötődöm Rómához, ahol remélem, egykor végleg megpihenek, és Szent Bernát nyomán ismételhetem: ’Ibi aër purior, coelum apertius, familiaror Deus!’.”

 

Balról: Cecilia Campa zenetörténész, a Santa Cecilia Konzervatórium tanára, Herczog János, zenetörténész, a Római Magyar Akadémia zenei konzulense, Domokos Zsuzsanna, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont igazgatója, Maurizio d'Alessandro klarinétművész, az albanói Liszt Fesztivál szervezője, Gregorio Nardi zongoraművész, Dr. Puskás István, a Római Magyar Akadémia igazgatója, Dráfi Kálmán, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének vezetője

 

A Caspar Clemens von Zumbusch által készített szobor Liszt elsődlegesen Rómában töltött évei alatt, 1867-ben készült Liszt müncheni látogatása során. Ez a szobor már saját korában nagy népszerűségnek örvendett, több intézmény rendelt belőle. Liszt is nagyon szeretette ezt a róla készült szobrot, saját maga is készíttetett belőle másolatokat ajándékként. A Sgambati-hagyatékban található egy korabeli fénykép a szoborról, melyre Liszt a legkedvesebb olasz tanítványának bibliai idézetet jegyzett fel.  Liszt egykori budapesti otthonában, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen belül működő Liszt Ferenc Emlékmúzeumban is található egy példány belőle. Az új, Szemerey Balázs által Rómának készített szobor létrejöttében elsődlegesen Fekete Gyulát, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tudományos és nemzetközi rektorhelyettesét illeti a köszönet, hogy ezt az ajándékozást elindította és megszervezte, valamint a Zeneakadémia Alapítvány Kuratóriumát, hogy anyagilag támogatta a szobor létrehozását. A szobor átadása nem jöhetett volna létre a Római Magyar Akadémia vezetőségének segítőkészsége és együttműködése nélkül, ahogyan szintén alapvető fontosságú volt a fogadó fél, a római Santa Cecília Konzervatórium és Akadémia nyitottsága és fogadó készsége is. Az ünnepélyes átadás Dráfi Kálmán tanszakvezető úr zongora mesterkurzusához kapcsolódott, amelyet a múlt héten a Santa Cecilia Konzervatóriumban tartott.

Címkék