Az ízlés valaminek a tagadása. A zseni állít, mindig csak állít.

Liszt Ferenc

“Minden másodperccel, minden hangjeggyel el kell számolni” - interjú Bella Máté zeneszerzővel

2018. február 20.

Hogyan érvényesülhet egy fiatal szerző a nemzetközi klasszikus kortárs zenei életben? Hol a közös nevező az alkalmazott zeneszerzés és a klasszikus minőség között? Bella Máté Erkel Ferenc-díjas zeneszerzőt, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatóját kérdeztük két közelgő koncertje előtt.

Március 6-án nagyszabású hangversenyen mutatják be legújabb művét, a Tabula Smaragdinát. Honnan jött az ötlet, hogy épp egy ókori ezoterikus iratot zenésítsen meg?

Egy vasárnapi ebéd közben édesapámmal beszélgettünk arról, hogy milyen latin nyelvű szöveget tudnék felhasználni az új kompozíciómhoz, amely közel áll a koncerten bemutatott másik darabhoz, Louis Andriessen Az Idő című művéhez.  Több írást is megvizsgáltunk, köztük Hamvas Béla filológiai értelmezését a Tabula Smaragdináról. A tizenhárom tételmondatból álló szöveg jól körülhatárolható, és a hosszát pont alkalmasnak találtam a húszpercesre tervezett darabhoz. A tartalma is érdekes: egy olyan átfogó rendszert mutat be, amely összefoglalja az ember és a világmindenség kapcsolatát. Univerzális receptet ad, amelynek segítségével a dolgok természetes vagy tökéletes állapotba helyezhetők, nem véletlen, hogy Isaac Newtontól kezdve több gondolkodót megfogott már.

 

Bella Máté. Fotó: VivienNaomi Photography

 

Úgy tűnik, a téma számos asszociációt is rejt. De hogyan fogalmazható meg egy filozófiai értekezés zenei nyelven?

Zenehallgatás közben az idő relatívvá válik, van, hogy gyorsabban telik, van, hogy lelassul. Az én kompozícióm abba az irányba mutat, hogy lelassítsa, majd kikapcsolja a klasszikus időérzékelést. A folyamatot két zenekar és egy szoprán szólista segíti. A zenekarok puha, lírai akkordokat játszanak, amelyek egymásba folynak, akár egy impresszionista festmény. Nehéz megállapítani mikor kezdődik az egyik, és mikor szólal meg a másik. A szólista – Horti Lilla – nagyon konkrét tematikus anyagokat énekel, a Tabula Smaragdina fennmaradt latin szövegére.

 

A Studio 5 közelgő koncertjén ifjú kortárs zeneszerzők darabjait hallhatják az érdeklődők, köztük az Ön Lethe című darabját is. Milyen céllal alakult a Studio 5, milyen koncerttel készülnek ez alkalommal? Miről szól az Ön szerzeménye?

Azért hoztuk létre a Studio 5-öt másfél évvel ezelőtt, mert mind az öten éreztük a tátongó szakadékot a klasszikus kortárs zene és a közönség kapcsolatában. A társulás fő célja, hogy ismét megteremtse a kortárs zenét hallgatók rétegét. Ez fokról-fokra épül, folyamatosan teszteljük, milyen módszerek nyerik el a közönség tetszését. Mind az öten mások vagyunk, de azonos dolgokban hiszünk: mindannyian koncerttermi darabokat írunk, és a magas minőséget fontosnak tartjuk. 

A február 23-i koncerten egy kivételével vonószenekari művek hangzanak el, a darabok közti átvezetést egy erhu művész biztosítja. Azért Live Animation az előadás címe, mert a zenéket hangulatfestő, történet nélküli videók kísérik majd.

A Lethe-t az Eötvös Péter Zenei Alapítvány felkérésére komponáltam 2014-ben, a premiere Münchenben volt. Vonószenekari darab, két vonós kvintett és egy vonóskar felállásában. A cím a görög mitológiában az alvilági feledés folyójára utal: a holt lelkek, ha ittak belőle, minden evilági bajukat elfeledték. Csíkszentmihályi Mihály is említi a folyó-hasonlatot a Flow elméletben, ez a két idea ihletett meg, a sodródás és az áramlás érzékeltetése.

 

Fiatal kora ellenére nemzetközi szinten is ismert, 2003 óta ér el kitűnő eredményeket a szakma rangos megmérettetésein. Mi számít fiatalnak a zenei életben? Milyen mérföldkövek sorolhatók fel eddigi karrierjében?

Kortárs zenében befutni nagyon nehéz nemzetközi szinten. Klasszikus zenében véleményem szerint negyven éves koráig számít fiatalnak az ember, én még a fiatal generációhoz tartozom, harmincasként most bontogatom „nemzetközi szárnyaimat”.  Szerencsés helyzetben vagyok, mert minden évben több nyugat-európai felkérésem is van. Egy pályakezdő zeneszerzőnek versenyeken kell részt vennie, hogy felfigyeljenek rá, különösen a jelenlét médiában elengedhetetlen. Számomra ezt az áttörést a 2009-es UMZF (Új Magyar Zenei Fórum) zeneszerzőverseny hozta meg, ahol első díjat nyertem kamarazenei kategóriában. Nagyon fiatal voltam akkor, még sosem írtam nagyobb apparátusra, és máig kulcsfontosságúnak tartom az ott elért eredményemet.

 

Műfaji sokszínűségben érzi magát komfortosan. A popzenétől a kortárs zenéig több stílusban alkot, ami ritkaságnak számít.

Meglehetősen szokványos attitűdnek számít – bennem is volt ilyen komolyzenészként – hogy aki alkalmazott zeneszerzéssel foglalkozik, annak bizonyos zenei minőségről le kell mondania, hiszen nem a saját maga ura, mert több művésszel kell együttműködnie. Bennem is kérdés volt, hogy tudok-e azonosulni ezzel az úttal, hol húzzam meg a saját határaimat. Aztán rájöttem, hogy ha világosan elkülönítem a klasszikus zenei gondolkodást és az alkalmazott zeneszerzési feladatokat, akkor minden műfajban magabiztosan mozoghatok.

Nem vagyok annak a híve, hogy egy popzenei számnál klasszikus zenei közreműködőket használjak, inkább igyekszem valami kuriózumra törekedni, vagy tisztán elektronikus zenét írok. Másról szól a kortárs komolyzene és a popzene: mindkettőt lehet élvezni, csak más funkciójuk. A pop- és a színházi zene mindazonáltal nekem inkább kikacsintgatás, mert elsősorban klasszikus kortárs zeneszerzőnek tartom magam.

 

Könnyűzenei munkáiban mennyire okozott nehézséget az együttműködés a többi alkotóval?

Bizonyos konfrontációk előfordulhatnak, de összességében pozitív élményt adott a közös zeneszerzés. Bár ma már keveset foglalkozom színházi zenével, sokat tanultam belőle –például azt, ahogyan a közönséggel kell bánni, ahogyan működik a zenedramaturgia, amire figyel a közönség és mire nem. Ez vonatkozik a popzenére is, ahol három percben kell összefoglalni a mondanivalót. Sokan azt állítják, a popzene csak négy akkord, de véleményem szerint ez előítélet; lehet igényeset alkotni ebben a műfajban is. A kortárs zenére is sok jelzőt aggatnak, közelebbi ismeretek hiányában. E mögött az áll, hogy a közönség kétségbe esik, ha nem érti a darabot. De ha a kompozíció képes vezetni és lekötni a hallgatók figyelmét, akkor van rá esély, hogy változzon a véleményük.

 

Fontos alkotói célja, hogy az Y és a Z generáció számára is vonzóvá és befogadhatóvá tegye a kortárs komolyzenét. Milyen eszközökkel érheti el a fiatalokat egy klasszikus zenész?

Világok választják el egymástól a kortárs és a popzenét, mégis, a ma könnyűzenét hallgató Y és Z generáció lesz a jövő klasszikus zenét hallgató közönsége. Ha nem találjuk meg velük a kapcsolatot, akkor a komolyzene valóban a múzeumi vitrinben fog kikötni. A fiatalok megszólítása a koncertszervezők felelőssége is, nem csak a szerzőké. A hagyományos koncerttermi szituáció sokszor frusztrálja a tízen-huszonéveseket, nem természetes közeg nekik, hiszen a kultúrafogyasztásuk nagy része interneten keresztül történik. Ezt megváltoztatni nem lehet és nem is kell teljesen, inkább a rendezvényszervezőknek kell törekedniük az alternatív koncerthelyzetek felkínálására, a zenészeknek pedig az aktívabb jelenlétre a médiában. Még mindig kevés hangsúlyt kap Magyarországon, hogy a huszonegyedik században megfelelő weblap és Facebook-oldal nélkül nem érvényesülhet még egy nagy tehetségű klasszikus zenész sem. Ha nem elegendő vagy nem elég igényes az interneten található információ, akkor nem mennek el a koncertjére, akármilyen jó is az adott művész.

 

Tehát a médiajelenlét lenne a fiatalok megszólításának kulcsa?

Részben. A popzenében tanultam meg, hogy minden másodperccel, minden hangjeggyel el kell tudni számolni. Ügyelek rá, hogy lehetőség szerint szuggesztívek legyenek a darabjaim, máskülönben elvesztem a közönség figyelmét. Az Y generációt úgy lehet megszólítani, ha tisztában vagyunk a zenei referenciáikkal. Ez ma már sajnos nem Beethoven vagy Mozart művei, hanem az a könnyűzene, amely 2016, 2017-ben keletkezett, a 2010 előtti számok már régieknek számítanak. Ha ezeket ismeri egy zeneszerző, és tudja például, hogy a mai zene tele van különféle effektusokkal, akkor érti, hogy a fiatalok nem fognak megijedni izgalmas megoldásoktól, hangzásoktól.

 

Akkor ez oda-vissza hat. A szerző sem zárkózhat el a közönség igényeitől, és a hallgatóknak is nyitottnak kell lenniük. Ebben a kontextusban nem veszélyes az, ha a szerző túlságosan is meg akar felelni a közönségének? Nem veszíti el saját egyéniségét?

A kérdésben említett szempontok fontosak, de nem ezért írunk zenét. Az ember dönthet úgy, hogy nem követi a trendet, és akkor kevesebben fogják hallgatni, vagy úgy, hogy követi, de akkor nem szabad abba a hibába esni, hogy klasszikus minőséget képviselve adunk el gyakorlatilag könnyűzenét. Meg kell ismerni, mit hallgat a célközönség, és ki kell tudni szűrni, mi az, amivel azonosulni tudunk, abból kell kihozni mindenkinek az egyéniségét, kinek-kinek tehetsége szerint. 

 

Unger Anna

Címkék