A tehetség kötelez 2018 ősz

A már hagyományossá váló bérlet koncertjein ismét a Zeneakadémia ifjú zenészei kaptak lehetőséget, hogy megmutassák tehetségüket.

A tavaly diplomázott harsonaművész, Sztán Attila szólistaként és kamarazenészként egymás után hódítja meg a világ neves koncertpódiumait, jelenleg a Concerto Budapest és a Budapesti Fesztiválzenekar művésze, valamint az In Medias Brass Quintet tagja.

A Zeneakadémia hallgatója, Devich Gergely fiatal kora ellenére sikert sikerre halmoz: országos versenyek dobogóinak meghódítását követően 2014-ben ő képviselhette hazánkat a Fiatal Zenészek Eurovízióján, ahol a megmérettetés addigi legkiemelkedőbb magyar teljesítményét nyújtva harmadik helyezést ért el.

Demény Balázs a Carl Filtsch, a Hans von Bülow és az Île de France nemzetközi zongoraverseny győztese, a világ rangos koncertpódiumainak ünnepelt vendége. Idén a Lagny-sur-Marne-ban megrendezett Nemzetközi Zongoraverseny első díját, közönségdíját és a város különdíját hozta el.

Farkas Mira és Scheuring Kata a Zeneakadémia Karrierirodája által támogatott fiatal művészek. Scheuring Kata kiváló versenyeredmények egész sorával büszkélkedhet, aktívan koncertező szólista és kamarazenész. Farkas Mira hárfaművész 2014-ben Junior Prima Díjat, 2016-ban Fischer Annie-ösztöndíjat kapott.

 

Bérletár május 31-ig: 5 200 Ft

Bérletár június 1-től az első előadásig: 6 100 Ft

 

A bérletek megvásárolhatók személyesen a Zeneakadémia Koncertközpont jegyirodájában, illetve elektronikusan az alábbi gombra kattintva.

 

 

 

 

Szűrés

2018 szeptember

30 19.00
*
A tehetség kötelez

Sztán Attila harsona kamaraestje

Solti György Kamaraterem

Berio, Enescu, Ránki

2018 október

31 19.00
*
A tehetség kötelez

Devich Gergely csellóestje

Solti György Kamaraterem

Ravel, Chopin, Kodály

2018 december

1 19.00
*
A tehetség kötelez

Demény Balázs zongoraestje

Solti György Kamaraterem

Demény Attila, Schumann, Liszt

13 19.00
*
A tehetség kötelez

Farkas Mira és Scheuring Kata kamaraestje

Solti György Kamaraterem

Fauré, Debussy, Massenet, Satie