Az ízlés valaminek a tagadása. A zseni állít, mindig csak állít.

Liszt Ferenc

Bátorítástól az irányításig: Művész-menedzsment workshop a Zeneakadémián

2016. szeptember 26.

Az október 13-15. között rendezendő kurzus a zenei együttesek menedzselésének témakörét járja körül olyan vendégelőadók közreműködésével, mint Tobias Rempe, az Ensemble Resonanz igazgatója, és Tido Visser, a Holland Kamarakórus vezetője. Jelentkezni október 5-ig lehet.

Időpont:

2016. október 13-15.

Helyszín:

Zeneakadémia, I. Előadóterem

A workshop vezetői:

Tobias Rempe, Ensemble Resonanz (Németország) - igazgató

Tido Visser, Holland Kamarakórus (Hollandia) - igazgató      

 

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói számára a részvétel elszámolható 4 kredites mesterkurzusként.

 

Tobias Rempe és Tido Visser egy-egy világhírű európai kamaraegyüttes vezetői. Az interaktív workshop során intézményi munkájuk lényegét teljesen feltárva lehetőséget nyújtanak vizsgálatok, elemzések és következtetések megfogalmazására.

A kurzus résztvevői olyan kérdésekről beszélgethetnek és vitatkozhatnak, mint a művészet relevanciája, márkaépítés, szervezés, management, partnerség és támogatás. Az előadók ‛out-of-the-box’ gondolkodók, így a hasonló problémákra is egészen más megoldásokkal rukkolnak elő. Ezen felül segítenek neked megtalálni a legjobb lehetőségeket.

A workshop tulajdonképpen rólad szól!  Segít abban, hogy önállóan gondolkozz és dolgozz, megformáld saját, egyedi döntéseidet és együttesedet.
 

 

A workshop menetrendje

Október 13., csütörtök     16.00–18.00, (18.00–19.00 egyéni konzultációk)

Október 14., péntek         10.00–13.00, 14.00–17.00, (17.00–18.00 egyéni konzultációk)

Október 15., szombat       10.00–13.00

 

Előkészület

- Olvasd el Alessandro Barrico The Barbarians c. könyvét vagy annak összefoglaló cikkét

- Készíts egy félperces bemutatkozó videofilmet Mp4 formátumban a következő kérdésekre válaszolva:

  • mi a neved?
  • mi a hangszered?
  • szerinted mi a művészet szerepe a világban?

 

Workshop/1 – Bevezetés, bemutatkozás, vitaindító beszélgetés  

- Bevezetés: a videók rövid áttekintése

- Beszélgetés (a három kérdésre adott válaszok közül néhányról és) Alessandro Barrico The Barbarians c. könyvéről, a diákok és az idősebb generációk közti különbségekről, a közönség megnyeréséről, a művészet relevanciájáról, létjogosultságáról és értékéről.

- Kérdés: Szerinted 2050-ben hol kellene/fognak tartani a művészetek?

A megbeszélés eredményeként készítünk együtt egy SWOT-elemzést. Egyes válaszok az Erősségeket, mások a Gyengeségeket, ismét mások a Lehetőségeket ill. a Veszélyeket fogják kiemelni, és így látni fogjuk, hogy hol van a hangsúly: amennyiben inkább a Gyengeségeken (W) és a Veszélyeken (T), a résztvevők inkább sötéten látják a jövőt, míg ha az Erősségeken (S) és Lehetőségeken (O), inkább optimistábban. Ezek lesznek a pénteki és szombati alkalmak kiindulópontjai.  

 

Workshop/2 –         A két együttes bemutatása

- Az Ensemble Resonanz  (ER) és a Holland Kamarakórus (NCC) bemutatása, melyek nagyon eltérnek egymástól, mind történelmükre, indulásukra, mind hibáikra nézve. Elemezést készítünk az együttesek működéséről, vezetéséről, művészeti elveiről, arról, hogy nyerhetünk új közönséget, és arról, hogyan NEM érhetünk el új közönséget. Beszélünk arról, mit várunk a zenészektől (ezt a diákok is kérték)

- Az ER és az NCC egyes projektjeinek bemutatása: Hogy jöttek az ötletek? Hogyan dolgozzuk ki őket? Miért? (Visszatérve Barrico könyvéhez: barbár vagy nem?)

 

Workshop/3 – Projekt feladat

- Mindenki előkészít  megadott szempontok szerint három projektet, amelyeknek valamilyen szempontból van aktualitása és relevanciája a a mai világban. A projektek rövid bemutatása soránminden projektet egy-egy mondatban kell jellemezni. - Csoportmunka: A résztvevők megbeszélik egymással az ötleteiket, és kiválasztanak egyet, melyet szeretnének jobban kidolgozni és bemutatni. A hangsúly a művészi elképzelésen és a relevancián van, de fontosak a helyszín, a célközönség, a reklám, a szponzorálás, a partnerek és szervezeti kihívások is.

 

Workshop/4 –  Szóló vagy kamara?

- Beszélgetés: szólókarrier vagy zenekari játék?

Kapcsolódás a dal műfajához, amely hihetetlenül változatos, gyökeres megújulást kíván és rengeteg lehetőséget rejt. Duók, triók és kvartettek is szóba kerülnek. Hogyan tehet annál többet a zenész, mint hogy csak “lenyomja” a darabot? Bemutatunk néhány példát, úgy mint zapp4.com, wonderfeel.nl, kronos, Norah Fischer, Trio Catch.

- Hogyan indítsuk el saját együttesünket? Márkaépítés, marketing, pénzügyi támogatás, hálózatépítés.

 

Jelentkezés

A workshop nyelve angol, a részvétel regisztrációhoz kötött.

Kérjük, jelentkezz legkésőbb október 5-ig az alábbi online formanyomtatvány kitöltésével: https://goo.gl/forms/XPsCQHqwCGjTF5q83

(A videók beküldésének a határideje is október 5.)