Kodály módszere zseniális. … Minden jó zenélés az énekhangnál kezdődik.

Solti György

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS időszaki rezidens státusz betöltésére

2016. október 13.

Vonósnégyes és kamarakórus kategóriában hirdet a Zeneakadémia a 2017/18 évadra rezidensi pályázatot, melyre állandó tagsággal rendelkező, folyamatosan működő magyar együttesek jelentkezhetnek 2016. november 2-ig.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 2016. március 9-tól hatályos Rezidensszabályzata alapján pályázatot hirdet időszaki rezidens státuszban lévő zenei előadó-művészeti együttes betöltésére vonósnégyesek és kamarakórusok számára. Az időszaki rezidens együttes státusz a 2017/18-as évadra szól, de éves értékelés alapján meghosszabbítható további egy évadra.

A pályázatra állandó tagsággal rendelkező, folyamatosan működő, magyar együttesek adhatnak be jelentkezést.

A pályázatnak a következőket kell tartalmaznia:

  1. az együttes szakmai bemutatását, beleértve a fontosabb hazai és külföldi fellépések felsorolását
  2. az együttes vezetőjének szakmai bemutatását
  3. az együttes diszkográfiáját
  4. legalább kettő különböző, egyenként négy koncertből álló sorozatra vonatkozó műsorjavaslatot az együttes által meghívni kívánt vendég szólisták/karnagy bemutatásával.

A Zeneakadémia a nyertes pályázóval rezidensi szerződést köt, melynek keretében a 2017/18-as évadban megvalósítandó legalább 4, legfeljebb 6 koncertre kéri fel az együtteseket. A Zeneakadémia jogosult a beadott műsorjavaslattól eltérő program előadására felkérni a nyertes együtteseket. A nyertes együttesek jogosultak viselni a „Zeneakadémia rezidens együttese” címet.

A pályázat beadási határideje: 2016. november 2.  16.00 óra

A pályázatot személyesen, egy példányban, zárt borítékban kell leadni a Zeneakadémia rektori titkárságán (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8).

A pályázatokat a Rezidensszabályzat alapján a rektor által létrehozott bizottság bírálja el, a szabályzatban rögzített szakmai szempontok mentén.

Az eredmény kihirdetésére legkésőbb 2016. november 30-ig sor kerül.

Címkék