Paritás
A Zeneakadémia doktori képzéséről, az előadóművészet és a műveltség egymásra hatásáról, a hangszerek hierarchiájáról és Bach időtlenségéről is kérdeztük Kamp Salamon karnagyot, az egyetem doktori tanácsának törzstagját és Eötvös József gitárművészt, a Vonós Tanszék vezetőjét.
A laikusok által mindmáig lebecsült hangszer nagykorúsítását is jelzi, hogy gitárművészként a nemzetközi presztízsű Vonós Tanszék munkáját irányíthatja?
Eötvös József: Személyes megtiszteltetésnek tartom, ugyanakkor nem érzem, hogy a szakmán belül bárki is lebecsülné a hangszert. Tisztában vagyok azzal, hogy amikor gitárról van szó, az emberek többnyire a könnyűzenére gondolnak. A komolyzenészek egy része is fenntartásokkal kezeli a gitárirodalmat. Való igaz, szerintem sem éri el a klasszikus gitár irodalma azt az összetettséget, árnyaltságot, izgalmasságot, mint amit mondjuk a zongorairodalom, a hegedűirodalom, vagy a klasszikus hangszerek zömének az irodalma elér. Ebből azonban erényt is lehet kovácsolni, hiszen éppen ezért képes hidat képezni a különböző műfajok között. A gitár másfél évtizede kapott polgárjogot a Zeneakadémián, s bár a hegedűhöz vagy a csellóhoz képest valóban kiskorú, épp ebben rejlik az ereje. Hatalmas fejlődés előtt áll, pontosabban most zajlik a más húros hangszereknél már jóval korábban végbement evolúciós forradalom. Ez a mai zeneakadémista növendékek technikai tudásában is megnyilvánul.
Fotó: Zeneakadémia / Tuba Zoltán
Megbirkóznak az ön által jegyzett, az évszázad átiratának mondott Goldberg-variációkkal is?
EJ: Amikor nekiveselkedtem Johann Sebastian Bach műveinek, nem hittem volna, hogy így lesz, de ma már egyre több ifjú tehetség képes rá. A gitárjáték lehetőségeinek java még kiaknázatlan, a fejlődés tempója viszont félelmetes. A technikai tudás természetesen nem egyenlő az elmélyült megismerésen alapuló művészi interpretációval.
A virtuozitást előtérbe helyező előadói versenyek és a show-szerű koncertprodukciók korszakában átadható, megtanítható ez a fajta elmélyülés?
Kamp Salamon: Egyértelműen igen. A doktori programjainkban résztvevő hangszeres hallgatók példája azt mutatja, hogy ma is jelentős az igény a módszeres munkára. Igenis szükség van arra, hogy az előadóművészek részletesen megismerjék az életműveket, még akkor is, ha repertoárjukon csak egy-egy darab szerepel. Akkor játszható el egy adott mű, ha tudjuk, hogy a zeneszerző más témát, más műfajban, máskor miként fejezett ki. A műveltség nem csak a zeneelmélet és a zenetudomány része. Az analízis és az interpretáció egymás előfeltételei. Kétségtelen azonban, hogy még a legrészletesebb elemzés sem képes feltárni egy adott remekmű valamennyi összefüggését. A kíváncsiság és az érdeklődés a valódi muzsikust arra sarkallja és ösztönzi, hogy megfejtse a komponista szándékait, és azokat a mű előadásakor felszínre hozza és továbbadja. Téves értelmezés ugyanakkor, ha figyelmen kívül hagyjuk, hogy a komponálás végső célja mégiscsak az, hogy az adott zeneművet játsszák és előadják, a hallgatóság pedig meghallgassa, meghallja és átélje azt, mert végső soron a zene mégis csak az, ami megszólal.
Szükség van ehhez doktori fokozatra?
EJ: A Zeneakadémián eltöltött idő alatt a hangszeres játék, az előadói attitűd elsajátítása az első számú feladat, az elméleti tárgyak is ezt segítik. A Doktori Iskola azonban ennél több. A magasabb – vagy ha úgy tetszik: mélyebb – tudás, a műveltség szerves része a művészetnek.
KS: A művészet helye a valóság fölött van, a művészet az igazság ragyogása, amely mindenkor megvilágosítja a káoszt. Az a fontos, hogy életünkben nagyobb teret engedjünk a pozitív erőknek, azoknak, amelyek emelnek és nemesítenek, és háttérbe szorítsuk azokat, amelyek lehúznak és visszafognak.
A Zeneakadémia mellett mindkettőjük életében központi szerepet tölt be Johann Sebastian Bach. Mitől ennyire időtlen az ő művészete?
KS: Zenéje az embert egzisztenciájában szólítja meg, abban, ami gyermek és romlatlan marad mindenkiben, mindig és minden körülmények között. E megszólításra felébred az ember eredeti lénye, szomjúsága a legvégső, legigazabb dolgok iránt, vágyakozása a középponti rend felé irányul, amely a világgal és a létezéssel együtt minden helyen és időben azonos. Ezért a tökéletességre való törekvés nem álom, hanem élet! Isten teljességének mértéke. Ez az a felismerés, amely emberlétünkben mindannyiunkat megszólít, amely alól senki sem vonhatja ki magát. Nem szabad összekeverni a hitet és a zenét! A zene hangokkal kezdődik és hangokkal fejeződik be. Mindenesetre a Bach-életmű az én szememben istenbizonyíték. Az emberiség történetében az egyetlen olyan szellemi teljesítmény, amely azt igazolja, hogy lehetséges a tökéletességet elérni.
EJ: Az előttem szóló minden gondolatával maximálisan egyetértek.
Vajna Tamás