2018.01.16 19.30

Külső helyszín

Mészáros Zsolt Máté orgona diplomakoncertje a Müpában

Marchand:
Grand Dialogue
J. S. Bach:
c-moll passacaglia, BWV 582
Reger:
II. (d-moll) orgonaszonáta, op. 60 - I. Improvisation
SZÜNET
Tournemire:
Improvizáció a Victimae paschali laudes dallamára
Messiaen:
Pünkösdi mise - IV. A madarak és a források, V. A Lélek fuvallata
Virágh András Gábor:
IV. zsoltár
Ligeti György:
Volumina
Stasznyi Zsófia (szoprán)

Mészáros Zsolt Máté orgonatanulmányait a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte, tanára Andrássyné Mátyus Gabriella volt. 2012-ben felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetemre, ahol Fassang László, Pálúr János, Ruppert István és Szabó Balázs irányításával folytatott tanulmányokat. Részt vett többek között Arvid Gast, Christoph Bossert, Hans-Ola Ericsson, Michel Bouvard, Ton Koopman és Szathmáry Zsigmond mesterkurzusain. 2013 decembere óta a Kőbányai Szent László templom orgonaművésze, koncertszervezője, a Szent László kórus korrepetitora. Magyarország mellett Franciaországban, Németországban, Romániában, Szerbiában és Szlovákiában adott hangversenyeket. A Dél-Dunántúli Filharmónia 2012-es közönségversenyén első helyezést ért el. 2017-ben második alkalommal nyerte el a Fischer Annie Előadó-művészeti ösztöndíjat. Rendszeresen lép fel szólistaként, orgonakísérőként, continuo-játékosként és harmóniumművészként. Koncertjein elsősorban a romantikus és modern orgonarepertoár nagyszabású kompozícióit szólaltatja meg, de repertoárja az orgonairodalom teljes vertikumára kiterjed. Liszt Ferenc születésének 205. évfordulója alkalmából szervezett hangversenyein előadta a mester összes szólóorgonára írott művét, fontosabb egyházzenei kompozícióját. Kiemelten fontos feladatának tartja a magyar zenekultúra népszerűsítését és ezen belül a kortárs orgonazene interpretációját. Elkötelezettségére számos hazai zeneszerző figyelt fel és komponált – komponál műveket számára, melyeknek bemutatására szívesen vállalkozik.

Rendező: Müpa

Jegyár: 1 000 Ft