Az ízlés valaminek a tagadása. A zseni állít, mindig csak állít.

Liszt Ferenc

Plácido Domingo a Zeneakadémián

2016. február 8.

Az Operaház estélyének díszvendégeként Budapesten tartózkodó világhírű énekes Gyöngyösi Ivett zongorajátékát hallgatta meg, majd a Virtuózok tehetségeivel találkozott a Nagyteremben.

A világhírű énekes egyenesen az Operaház február 5-i Shakespeare-estélyéről érkezett a Zeneakadémiára, hogy még az éjjel találkozzon a Virtuózok tehetségeivel: Sándor Zoltánnal, Tóth Bettinával, Kiss Zoltánnal, Demeniv Mihállyal, Szüts Aporral és Gyöngyösi Ivettel. A Zeneakadémia MA I. évfolyamos tehetsége, Gyöngyösi Ivett zongorázott is Domingo előtt, aki elbeszélgetett a fiatal művésznővel, tanácsokat adott neki, és dicsérte játékát.
 

Fotó: EMMI / Bartos Gyula
 

A találkozón részt vett Batta András zenetörténész, a Zeneakadémia egyetemi tanára és korábbi rektora, a Virtuózok zsűritagja és művészeti tanácsadója, illetve Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter is. Balog Zoltán elmondta: mint a Kis Virtuózok Alapítvány kuratóriumának tagja az első perctől figyelemmel kíséri a műsorban feltűnt ifjú tehetségek sorsát, a Nemzeti Kulturális Alap pedig támogatja is az alapítvány munkáját, többek között a hangszervásárlásokat és a hangversenykörutak szervezését. „Az alapítvány egyik célja, hogy olyan nagy művészekkel hozza össze a fiatal tehetségeket, akik példák lehetnek számukra, akik motivációt és erőt adnak nekik, hogy érdemes küzdeni, mert nagy művészekké válhatnak maguk is. Plácido Domingo egyértelműen ilyen ember” – fogalmazott Balog Zoltán.
 

Fotó: EMMI / Bartos Gyula

 

A miniszter szerint a találkozó másik nagy hozadéka lehet, hogy Plácido Domingo megismeri a Virtuózokat, mint műsort, mint mozgalmat, mint tehetséggondozási rendszert, mint "brandet", és jó hírét viszi a világban ennek a hungaricumnak.  "A Virtuózok mozgalom elmúlt másfél éve alatt különös figyelmet fordítottunk arra, hogy a fiatalok számára a nemzetközi zenei élet szereplői azon túl, hogy példaként és ikonként állnak, személyes példával is szolgáljanak. A személyes élmények olyan inspirációt adhatnak számukra, amely az elkövetkezendő pályájukhoz elképzelhetetlen nagy segítséget nyújthat" – tette hozzá Peller Mariann, a Virtuózok producere. „Közismert, hogy a Maestro szívesen foglalkozik fiatalokkal, és segíti pályájuk elindítását. Ezért gondoltunk arra, hogy Plácido Domingót felkérjük, Magyarország legszebb épületében, a Zeneakadémián hallgassa meg Gyöngyösi Ivett fantasztikus zongorajátékát, és találkozzon a Virtuózok tehetségeivel” – mondta el az éjszakába nyúló különleges látogatásról Peller Mariann.

„Csodálatos érzés volt a Maestro előtt játszani. Hirtelen jött ez a lehetőség. Nem is tudtam, melyik művel készüljek. Végül ő választott. Szerencsére éppen Chopinről kezdtünk beszélgetni, így végül tőle kért darabokat, aminek nagyon örültem, mivel ő a legkedvesebb zeneszerzőm. Egyáltalán nem volt mindez ellenemre, nemcsak a zenében, de az életben is szeretem a spontán dolgokat" – mesélte Gyöngyösi Ivett az MTI-nek. Kiemelte azt is, hogy Domingo egész személyisége inspirálóan hatott rá, miként a művészete is nagyon ösztönzi.     "Nem is hittem a fülemnek, amikor felkért, hogy adjuk elő együtt Liszt Petrarca-szonettjét. Remélem, hogy ez tényleg megvalósulhat valamikor" – tette hozzá Gyöngyösi Ivett, hozzátéve, hogy Domingo elmondta azt is, figyelemmel kíséri a karrierjét, és nagy jövőt jósol neki.     
 

Fotó: MTI / Máthé Zoltán
 

A Zeneakadémia részéről dr. Vigh Andrea rektor fogadta Plácido Domingót, aki a vendégkönyvbe írt üzenetében büszkeségét fejezte ki az Europa Nostra-nagydíjas rekonstrukció eredményét látva (az operaénekes az európai kulturális örökségvédelmi szervezet elnöke), s úgy fogalmazott: reméli, hogy mihamarabb visszatérhet a Zeneakadémia csodálatos Nagytermébe, és minél több magyar tehetséggel megismerkedhet.

 

MTI/Zeneakademia.hu

Címkék