Azok az én barátaim, akik az Ideált keresik meg; e téren, drága barátom, „felismerjük" és mindig fel fogjuk ismerni egymást.

Liszt Mihalovich Ödönnek

Zeneakadémia - Karrieriroda

2017. február 28.

Portfolio 2017

Hagyományos tehetséggondozó szerepét továbbgondolva és a 2013-ra befejeződött megújulással párhuzamosan felépített önálló koncertszervezői profilját kamatoztatva a Zeneakadémia művészmenedzsmenti tevékenységet indított, melynek célja évente néhány, pályázat alapján kiválasztott hallgató előadóművészi pályájának támogatása, besegítése a magyar és nemzetközi komolyzenei vérkeringésbe. A Karrieriroda legfőbb feladata a kiválasztott hallgatók előadóművészi karrierjének beindítása, segítséget nyújtva repertoárjuk és koncertprogramjaik kialakításában, portfólió készítésében, a médiával, koncertszervezőkkel és művészügynökségekkel való bel- és külföldi kapcsolattartásban, valamint versenyekre, kurzusokra és próbajátékokra való jelentkezésben, illetve ösztöndíjak megpályázásában. A Zeneakadémia rektora az egyetem tanszékvezetőinek ajánlásával, a programigazgató bevonásával választja ki évente azt a 2–3 különlegesen tehetséges felsőbb éves hallgatót, akik az elkövetkező 3 évben bekerülnek a Karrieriroda programjába. A következő időszakban Demeniv Mihály (harmonika), Farkas Mira (hárfa), Karasszon Eszter (cselló), Kokas Dóra (cselló), Kruppa Bálint (hegedű), Scheuring Kata (fuvola), Szabó Marcell (zongora) támogatása mellett döntött a bírálóbizottság.