2018.05.19 22.00

Nagyterem

Concerto Budapest Premier III. – Vidovszky László

Concerto Budapest Premier III. – Vidovszky László

Vidovszky László:
Break
Concerto Budapest Vezényel: Keller András

A Concerto Budapest Premier sorozata, egy-egy koncert után 22.00 órai kezdéssel mutat be eddig soha nem hallott műveket. A kötetlen társasági eseménysorozat keretén belül kortárs zeneszerzők műveinek ősbemutatói szólalnak meg. A Premier koncertek után egy kellemes beszélgetésen ismerheti meg a közönség alaposabban a művet és az alkotóját. Keller András vezényletével és egy egészen friss, 2017-ben elkészült kompozíció bemutatójával zárul a Concerto Budapest későesti Premier sorozata. Vidovszky László nagyzenekarra szerzett, Break című alkotása szólal meg ezúttal, a magyarországi experimentális zene első számú alkotói műhelyében, a budapesti Új Zenei Stúdióban meghatározó szerepet játszott alkotó zeneszerzői világának legújabb darabját feltárva a fölfedezésre kész hallgatóság előtt. Az 1944-ben született, ma Pécsett élő és ott is tanító mester új műve annál is érdekesebbnek ígérkezik, hiszen Vidovszky kísérletező kedve töretlen. Ma is jellemzi őt az a hajtóerő, amit egy interjúban még két évtizede így fogalmazott meg: „…a felfedezésnek az a kényszere, amiről Heisenberg beszél Kolumbusz útjával példálózva: az igazi lépés nem az, hogy valaki elhatározza, hogy Nyugat felé jut el Indiába, hanem az, hogy amikor már elfogy a készleteinek a fele, akkor nem fordul vissza, hanem tovább megy, pedig nem tudja, hogy hova megy tovább. Azok a lehetőségek, amelyek a zenei tanulmányaim során ilyen pillanatokhoz juttattak, mindig nagy erővel vonzottak.”

Rendező: Concerto Budapest

Jegyár: 1 000 Ft