Kurtág 90

Születésnapi gálaest 2016. február 19-én a Nagyteremben

Közreműködik ifj. Kurtág György (elektronika), Pierre-Laurent Aimard és Tamara Stefanovich (zongora), Louise Hopkins (cselló), a Szent Efrém Férfikar és a Concerto Budapest, vezényel Keller András

Részletek, műsor

Kurtág György 90

A jubiláló komponista arcélét Farkas Zoltán rajzolta meg kilencvenedik születésnapja alkalmából.

Mi másból is indulhatnánk ki, mint a jelenből? Ma Kurtág György a zenei világ egyik csodája. Kilencven évesen, dacolva a hanyatló testtel, töretlen alkotóerővel dolgozik élete első (!) operáján (szövegkönyv: Samuel Beckett A játszma vége [Fin de partie = Endgame]).

Kurtág mai portréja elképzelhetetlen felesége, Márta nélkül, akivel 1947 óta házasok. Egy újabb csoda. „Márta a kivetített szuper-énem. Neki van arányérzéke” – vallja Kurtág. Ő műveinek első kritikusa, zongoradarabjainak a szerzővel kongeniális előadója. Aki látta valaha négykezes koncertjüket, ahogyan a Játékok-sorozat darabjait és Bach-átiratokat játszanak, az elmondhatja, hogy az emberi és művészi összetartozás felfoghatatlan mértékével találkozott. Két ember tökéletes harmóniájával és egységével.
 

Kurtág Márta és Kurtág György a Kisterem színpadán (1988) Fotó: MTI / Cser István

 

Finis coronat opus. A befejezés koronázza meg a művet. A jelek szerint Kurtág jó úton halad efelé. Ki-ki meggyőződése szerint választhat a lehetséges válaszok közül: „Megáldotta az Isten”, vagy „a sors kegyeltje”, vagy „valamit nagyon jól csinált egész életében”. De mit?

Az első kulcsszó a szenvedés. 1926-ban, Romániában magyarnak születni, s a ’40-es években magyarok és románok között zsidónak lenni egyaránt kemény élettapasztalat. Édesanyját, akinek a zenéhez való kötődését köszönheti, korán elvesztette. 1945-ben azért jött Budapestre, a Zeneakadémiára, hogy Bartók Bélától tanuljon, de Bartók már nem jött haza. Helyette megnyerte Ligeti György életre szóló barátságát, s egy jó iskolát. Zongorázni Kadosa Páltól, zeneszerzést Veress Sándortól és Farkas Ferenctől, kamarazenét Weiner Leótól tanult. A Zeneakadémia elvégzése azonban még senkit nem tesz zeneszerzővé.

A szenvedés következő szintje az alkotásra való képtelenség. Kurtág életútját alkotói válságok, elhallgatások, a kreatív bénultság időszakai kísérik. Az első nagy krízisből 1959-ben, Párizsban Marianne Stein pszichoterápiás kezelése jelentette a kiutat. Ez a pillanat a tabula rasa, a tiszta lappal indulás lehetősége Kurtág életművében. Minden egyes hangért keservesen megküzdött, de az ezután megszülető hangok mindegyikéről elmondható, hogy csak Kurtág írhatta meg őket. Ahogyan ő fogalmaz: „minden hangot meg kell érdemelni.” Ez a küzdelem különösen intenzív, expresszív zenei nyelvet eredményezett már az 1960-70-es évek hangszeres zenéjében is; első nagylélegzetű műve, a Bornemisza Péter mondásai (1963-68) pedig Schütz vagy Monteverdi szenvedélyének magas hőfokán ég.

Egy újabb alkotói válságból a kisformák felfedezése vezette ki a zeneszerzőt. A Játékok sorozat nemcsak pedagógiai célú zongoradarabok gyűjteménye, amely kényszer nélkül, a szabadságot is megadva hívja a hangszer és a zene felfedezésére a gyerekeket, hanem Kurtág zeneszerzői műhelye, zenei nyelvének antológiája, sőt a legszemélyesebb zenei napló, mely a mai napig gyarapodik. A Játékok darabjai számtalan szálon kapcsolódnak a „nagy”, opusz-számmal is megjelölt művekhez.

A kisformákban való gondolkodás sokáig meghatározta Kurtág pályáját. Egyes tételei gyakran mindössze tíz-húsz másodpercbe sűrítenek egy-egy érzelmet, gesztust, vagy egy egész drámát. Kurtág az aforisztikus rövidség költője, aki vonzódik a töredékhez, mert az a befejezetlensége, sokértelműsége által szorosabb kapcsolatot tart fenn a megmagyarázhatatlannal, a misztikussal, a csodával, és a végtelennel, mint a legtökéletesebb klasszikus remekmű. E tekintetben Kurtág „őse” nem Goethe és főként nem Schiller, hanem Novalis és Hölderlin, nem Palestrina, hanem Schütz, nem Mozart, hanem Schumann. Kurtág szerint a befejezett vers sokszor nem hagy teret a zeneszerzői képzeletnek. József Attila, Franz Kafka, Friedrich Hölderlin vagy Samuel Beckett egy-egy sora, néhány szava viszont olyan gondolati súlyú töredék, amelynek „befejezése”, „kiegészítése” egy egész élet munkája lehet. Az említett költők életművének vezérfonala a szenvedés és az őrület. Ilyen fajsúlyú szövegekből születtek

Kurtág miniatúrái, amelyekből ciklusok épülnek, s megszületik a nagyforma. Kurtág e „töredékekből” épít olyan katedrálisokat, mint a József Attila töredékek (1981), vagy egyik főműve, a Kafka-Fragmente, de ebbe a vonulatba illik a Rimma Dalos orosz szövegére komponált két ciklus, A megboldogult R. V. Truszova üzenetei (1981), mely a nemzetközi sikert meghozta a zeneszerző számára, és a Jelenetek egy regényből (1982) is

Kurtág szerint „egész életünk nem más, mint egyetlen zarándoklat, hogy visszaszerezzük a bennünk elveszett gyermeket.” Az az elfogulatlan érdeklődés, teljes nyitottság és lángoló szeretet, amellyel a zenetörténeti múlt egy-egy alkotója iránt él benne, arra utal, hogy sikerült megtalálnia magában ezt a gyermeket. Ebből adódik, hogy a kortárs zeneszerzők közül talán Kurtág viszonya a legproblémamentesebb a zenetörténeti hagyományhoz. Fölényesen, enciklopédikus teljességgel ismeri a zeneirodalmat. A kamarazenei repertoárt évtizedeken keresztül tanította. Mégsem kell félnie, hogy csupán utánzóvá válik: kompozícióinak számos pillanata a zenetörténeti múlt számára legkedvesebb pillanatait visszhangozza, de félreismerhetetlenül egyéni és közvetlen módon. Hasonló a viszonya a magyar és a román népzenéhez is. Zenei gondolkodását meghatározzák a népzenei tapasztalatok (egyes tételei a számtalan változatban léteznek, mint a népdalok), Kurtág nem akarja tudatosan folytatni Bartók és Kodály magyar hangját, de nem is menekül e hatástól. Így őrizheti zenéje a mai napig – minden ideológiától mentesen – a magyar és közép-európai folklór lenyomatát.

Egyes elemzői szerint Kurtág egész életműve a nagyformáért való küzdelem jegyében telik. Kései műveiben egyre közelebb kerül a célhoz, amint azt a hegedűre, brácsára és zenekarra komponált… concertante Op. 42, vagy román szövegre írt Colindă-Baladă Op. 46. is jelzi.

Egy magyar népdal szövege szerint: Aki dudás akar lenni / pokolra kell annak menni / ott kell annak megtanulni / hogyan kell a dudát fújni.” A jelek szerint Kurtág bejárta ezt az utat, s dudáján immár eljátssza nekünk az elfelejtett szépség dallamát. Megszenvedett ezért a szépségért, ezért neki elhisszük, s leginkább neki hisszük el, hogy létezik még ilyen.

Farkas Zoltán