A tehetség önmagában nem elég

2018. január 18.

A világhírű hegedűművész 2017 őszén a Quartetto Accardo élén, míg néhány héttel korábban a Bartók Világverseny zsűri elnökeként érkezett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre. Korunk egyik leghíresebb hegedűvirtuóza, Niccolò Paganini művei leghitelesebbnek tartott előadója több évtizede foglalkozik maga is oktatással, és úgy gondolja, hogy a mai fiatalok sokkal nehezebb helyzetben vannak, ha sikeres művészkarrier építésére szánják el magukat.

„Jó pár éve tanítok és elmondhatom, hogy nem a koncertek, a fellépések, hanem az oktatás áll a szívemhez a legközelebb a hegedűművészi pályán. Nagyon szeretek a diákjaimmal foglalkozni. Több száz diákom volt már a világ számos országából. Úgy gondolom, hogy a tanítás fantasztikus élmény, egyszerűen imádom. A tanítás alatt nemcsak a diák gazdagodik, hanem a tanár is rengeteget tanul. A fiatal generáció oktatásánál a különböző tehetségeknél eltérő megközelítésekre van szükség. A diák és a tanár közös munkája csodálatos.”

 

Fotó: Zeneakadémia / Tuba Zoltán

 

„Rengeteg a tehetséges fiatal. Jóval több fantasztikus ifjú hegedűs van ma, mint az én időmben. Az ázsiai zenészek száma kiugró, ők szinte mind kiemelkedő fiatalok, és jöjjenek bár a világ bármely országából, rendkívül jól játszanak a hangszerükön, technikailag tökéletesen bánnak a hegedűvel. A mostani generációt más szempontok szerint, más megközelítéssel kell tanítani.”

„A mai fiatal nemzedék technikai tudása és felkészültsége egy repertoár előadásához jóval magasabb fokú, mint húsz vagy huszonöt évvel ezelőtt. Nekik azt kell megtanítani, hogy jól játszani egy hangszeren, technikailag tökéletesen előadni egy darabot és zenélni nem ugyanaz: a zene más, több, a zenéhez lélek is kell. Emlékszem, mikor erről beszélgettünk annak idején David Ojsztrah barátommal. Ő azt mondta,» tudod, nagyon fontos a technika, de ugyanolyan fontos el is felejteni azt «.Valóban, ha a technikára összpontosítunk, akkor nem adunk semmit »bele« a zenébe. A technika természetesen megkerülhetetlen, de csupán ahhoz szükséges, hogy megszólaltassuk a hangszert. Utóbbi azonban önmagában kevés. A mai tehetséges fiataloknak az az egyik legfontosabb és leginkább elengedhetetlen feladata, hogy ezt megértsék és megtanulják.”

Az első Bartók Világverseny zsűri elnöke egyetért azokkal, akik hangoztatják, hogy az Y, a Z és a digitális generáció más értékrend szerint él, máshogy fogadja be a külső ingereket a teljesen megváltozott, posztmodern környezet miatt. Úgy véli, nincs ez máshogyan a zenész fiatalok körében sem: „Úgy tapasztalom, hogy a digitális generáció nem vagy alig ismeri a hang kultúráját. Meggyőződésem, hogy a mai fiatalok nem jól hallgatják a zenét, hiszen a ma használt zenei formátum, az mp3 nagyon összetömörített, számítógépes formátum. A hangoknak azonban nem tesz jót ez a tömörítés, így aki így élvezi a zenét, mást hall, mint amit mi hallottunk, hallgattunk annak idején. A digitális hang nem ugyanolyan telt, így hiába beszélünk ugyanarról a műről, ugyanarról a koncertről, a zenei élményből sokat elveszítenek. Fiatalkoromban, amikor társaimmal bakelit lemezjátszón hallgattuk a zenét, mi sokkal melegebb, teltebb zenei élményhez jutottunk, ami az idő előrehaladtával, a digitalizációval egyre szegényebb lett” – magyarázta Salvatore Accardo. „Teljesen más, ha tetszik, ridegebb, érzelemmentes zenei élményt kapnak a fiatalok, ami azután befolyásolja az ő előadásmódjukat is, és ez a hatás sajnálatos módon nem jótékony. A technikai fejlődésnek köszönhetően pont abból veszítenek sokat, amiből meríthetnének az előadásmódjukhoz.”

„A mai generáció képviselőinek előadásmódja egyéb vonásait tekintve is eltér a korábbiaktól. Sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a show-ra egy koncert alatt. Szoktam is mondani a diákjaimnak, hogy az idősebb generáció koncertfelvételeit nézzék és hallgassák meg, mert rengeteget tanulhatnak belőle. Akkoriban minden művész gentleman volt a színpadon, Ojsztrah, Milstein, Francescatti és Grumiaux – ők soha nem csináltak show-t a koncert alatt. Nem is voltak rászorulva. Ma azonban már a hegedűművészek gyakran gondolkodnak látványelemekben a koncertjeikre készülve. Hiszek abban, hogy erre nincs szükségük a mai fiatal művészeknek sem, hiszen fantasztikus zenészekről beszélünk. Úgy vélem, hogy ez a média negatív hatásának köszönhető az előadóművészetre és a művészekre. Mindenesetre a diákok, akik hozzám jönnek tanulni, nagyon jól tudják, hogy nálam jobb, ha nem csinálnak semmilyen show-t.”

„Hihetetlen számú tehetséggel találkoztam életemben a sok évtizednyi tanítás okán. Nagyon nehéz dolguk van a mai fiataloknak azért is, mert jóval több tehetséges, csodálatos zenész közül kell kitűnniük, közönséget teremteniük és ismertté válniuk. Ennek ellenére úgy látom, hogy nem a látványelemek miatt lesz egy koncert gyönyörű, de nem is a hibátlanul és tökéletes technikával eljátszott repertoártól, hanem a zenébe és az előadásba vitt érzelmektől. Ilyenkor a közönséggel is kialakul az az érzelmi kapocs, amelyre annyira vágyik minden előadóművész.”

„Egy tehetség születésében sokszor meghatározó a családi háttér. Aki zenész családba születik, az valószínűleg elég hamar hangszer mellé ül vagy hangszert fog a kezébe. Az ilyen gyermekek sokszor az elődök nyomdokain lépkedve válnak zenésszé és lesznek a maguk korának elismert művészei. Ami engem illet, én nem akartam a lányaimmal szigorú» zenész apa «lenni, aki megmondja, hogy márpedig mindennap gyakorolni kell. Hagyom őket, hogy szeretetből játsszanak. Feleségem is hegedűművész, lányaink viszont zongorázni tanulnak. Igazából meg is kaptuk egyikőjüktől, hogy túl sok a hegedűs ebben a családban már, ezért választják inkább a zongorát. Mi ebbe nem akartunk beleszólni. Természetesen miután az életünk a zenéről szól, fontos számunkra, hogy a gyermekeink életének is része legyen a muzsika. De legyen ez a szeretetből.”

 

Illyés Ágnes