A Zeneakadémia Karrieriroda első pályázatának eredménye

2013. december 09.

Gyöngyösi Ivett, Razvaljajeva Anasztázia, Seleljo Erzsébet és a Nyári Vonósnégyes lesznek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Karrierirodájának első támogatottjai.

A Zeneakadémia Kulturális Igazgatósága 2014-től művészmenedzsmenti tevékenységet indít, melynek célja évente néhány, pályázat alapján kiválasztott hallgató előadóművészi pályán való elindítása, besegítése a magyar és nemzetközi komolyzenei vérkeringésbe. Az első alkalommal 2013 októberében meghirdetett pályázatra olyan fiatal muzsikusok jelentkezhettek, akik legalább három évet elvégeztek a Zeneakadémia komolyzenei tanszékeinek valamelyikén (beleértve a kivételes tehetségek osztályában töltött éveket), illetve legkésőbb 2013 nyarán szereztek MA vagy doktori diplomát.

A Karrieriroda a kiválasztott hallgatókat print és online portfólió készítésében, repertoárjuk és koncertprogramjaik kialakításában, a médiával, koncertszervezőkkel és művészügynökségekkel való kapcsolattartásban segíti, továbbá fellépési lehetőséget szervez számukra a Zeneakadémián. Emellett a versenyekre, kurzusokra és próbajátékokra való jelentkezésben, illetve ösztöndíjak megpályázásában támogatja őket. A menedzselést a Karrieriroda a hallgató tanulmányainak befejezése utáni két évig, de legfeljebb öt évig vállalja.

A 2013. december 3-án tartott első meghallgatáson a jelentkezőket a Kocsis Zoltán által vezetett zsűri - tagjai Vigh Andrea, Rolla János, Héja Domonkos, Devich János és Fülei Balázs voltak - értékelte. A 2013. évi pályázat nyertesei, akiket hamarosan részletesebben is bemutatunk a Zeneakadémia honlapján:

Gyöngyösi Ivett zongora szakos hallgató

Gyöngyösi Ivett hétéves korában kezdett zongorázni, szülővárosában, Vásárosnaményben, Antalovszky Erzsébetnél. Négy évvel később felvették a Zeneakadémia Kivételes Tehetségek Képzőjébe (itt tanára Némethy Attila volt), majd 2011-ben a zongora tanszakra, ahol jelenleg is Dráfi Kálmán irányításával folytatja tanulmányait. Tízévesen első díjat nyert az Országos Ferenczy György Zongoraversenyen, ezt sorra követték a hazai és nemzetközi versenygyőzelmek. Legutóbb a 2013. október 11-21 között megrendezett 10. Darmstadti Nemzetközi Chopin Zongoraversenyt nyerte meg, s az ősz folyamán három alkalommal léphetett fel az újranyitott Zeneakadémia Nagytermében.

 

Seleljo Erzsébet klasszikus szaxofonművész

Seleljo Erzsébet a londoni Royal College of Music és a bécsi Konservatorium Privatuniversität Wien növendékeként végezte klasszikus szaxofon tanulmányait, jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktorandusz hallgatója. Több hazai és külföldi verseny győztese. Repertoárján a klasszikus szaxofonirodalom remekművei mellett kitüntetett helyet kapnak a kortárs magyar szerzők művei. 2010 nyarán Erzsébet első magyar szaxofonosként játszhatott Liszt Ferenc Kamarazenekar kíséretében.

 

Razvaljajeva Anasztázia hárfaművész

Razvaljajeva Anasztázia Oroszországban született, 1993 óta Magyarországon él. Hétévesen kezdett el hárfázni, édesanyja, Gorbunova Natalia volt az első tanára. Nyolc éves korától Felletár Melindánál tanult a Szegedi Liszt Ferenc Konzervatóriumban. 2011-ben szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol Vigh Andrea irányításával végezte tanulmányait. Kilenc nemzetközi versenyen vett részt, versenyeredményei közül a legjelentősebbek az 1999-ben szerzett ezüstérem a Nemzetközi Arles-i Kamarazenei Versenyen, illetve a 14. Nemzetközi "Petar Konjovic" Zenei Verseny aranyérme 2009-ben, Belgrádban. A versenyzés mellett számos nemzetközi mesterkurzuson vett részt, és rendszeresen ad szóló- és kamaraesteket. 2010 novemberében bekerült a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tehetséggondozó programjának négy kiemelt támogatottja közé. 2011-ben Junior Prima Díjat kapott. 2011 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának (DLA) hallgatója.

 

Nyári Vonósnégyes (tagjai: Nyári László - I. hegedű, Szajkó Géza - II. hegedű, Krähling Dániel - brácsa és Balázs István - gordonka)

A Nyári Kvartett Zeneakadémistákból alakult 2010-ben. Devich János kamarazene-növendékeiként két ízben is nyertek az országos Dohnányi Kamarazene-versenyen, s 2012-ben a Kyotói Nemzetközi Fesztiválon ők képviselték a Zene­akadémiát. A primárius Nyári László 2013 nyarán diplomázott Szenthelyi Miklós növendékeként, és számos versenygyőzelmet tudhat a ma­gáénak. 2013-ban a 21. Pörtschachi Nemzetközi Johannes Brahms Versenyen vettek részt, ahol a kamarazenei kategória különdíját nyerték el, s játszhattak a felújított Zeneakadémia Nagytermében az októberi nyitóünnepség-sorozat keretében.