A két magyar nem csak játszotta a zenét, ők maguk voltak a zene – minden idegszálukban – egészen az ujjuk hegyéig.

Adelheid von Schorn Reményiről és Lisztről

A Zeneakadémia ünnepi nyitva tartása

2013. december 21.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem budapesti épületeinek többsége 2013. december 23. és 2014. január 6. között zárva tart.

A Liszt Ferenc téri főépület, a Régi Zeneakadémia, a Ligeti György épület, illetve a Semmelweis utcai, Vörösmarty utcai, illetve Üllői úti oktatási épületek néhány kivételtől eltekintve 2013. december 23. és 2014. január 6. között zárva lesznek.

A Zeneakadémia Koncertközpont jegyirodája a fentiektől eltérően december 24-én 11-14h között, illetve december 27-től – a január 1-i szünnapot kivéve – minden nap 11-től 18.30-ig, illetve előadási napokon a koncertek szünetéig tart nyitva. A Liszt Ferenc téri főépület 2013. december 27. és 2014. január 5. között természetesen a próbák és a koncertek alatt is nyitva lesz.

A Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont december 27-28-án és 30-án, illetve január 2-től a szokásos nyitvatartási rend szerint várja a múzeum látogatókat, illetve az év utolsó matinékoncertjére érkező közönséget.

A Központi Könyvtár év végi nyitva tartása ide kattintva tekinthető meg.

A gyakorlás 2014. január 2-5. között a Régi Zeneakadémián, a Ligeti György épületben, illetve a Semmelweis utcai, Vörösmarty utcai, illetve Üllői úti oktatási épületekben kizárólag tanulmányi kötelezettségek teljesítse, illetve vizsgafelkészülés biztosítása érdekében lehetséges, a Tanulmányi Osztály előzetes engedélye alapján.

 

Címkék