A két magyar nem csak játszotta a zenét, ők maguk voltak a zene – minden idegszálukban – egészen az ujjuk hegyéig.

Adelheid von Schorn Reményiről és Lisztről

Deák Kristóf Mindenki című alkotása nyerte a rövidfilmes díjat

2017. február 27.

Deák Kristóf rendező és Udvardy Anna producer kapta a Mindenki című alkotásért a legjobb rövidfilmnek járó díjat a 89. Oscar-gálán, a film alkotói között a Zeneakadémia oktatója, Balázs Ádám zeneszerző és Lustyik Ákos, az egyetem korábbi hallgatója is szerepel.

A Mindenki az első magyar kisfilm, amely elnyerte az amerikai filmakadémia díját. A hollywoodi gálán résztvevő alkotói csapatnak a filmben nagy szerepet játszó Bakáts téri Ének-Zenei Általános Iskola kórusa is szurkolt Budapesten. A gyerekek és a tanárok az iskola épületében kísérték figyelemmel az Oscar-díjátadót és ünnepelték a győzelmet.

Deák Kristóf a díjat átvéve köszönetet mondott a filmakadémiának, valamint családjának és tanárainak. "Ajánlom ezt a díjat mindazoknak az embereknek, akik jobbá tehetik ezt a világot, a gyerekeknek. Próbáljuk őket jól felnevelni, hogy büszkék lehessünk rájuk" - fogalmazott.

A Mindenki (angol címén Sing) a kilencvenes évek elején, iskolai környezetben játszódik, központi eleme egy rossz pedagógiai modell, egy gátlástalan tanárnő sikerhajhászása, amelyre a film gyerekszereplői adnak csattanós választ.

Az összefogás erejéről szóló 25 perces film főszereplői Gáspárfalvi Dorka, Hais Dorottya és Szamosi Zsófia, továbbá a rendező mellett Udvardy Anna producer és Csillag Mano vágó is részt vett a Los Angeles-i Dolby Színházban megrendezett Oscar-díjátadón.

„Egy emberként ugrottunk fel, iszonyatosan örülünk a díjnak, nagyon büszkék vagyunk rá” - mondta Csillag Mano vágó. Elmesélte, hogy a tervek szerint a stáb együtt ünnepel a gála után, részt vesznek a kormányzói bálon, és meghívást kaptak az egyik legfontosabb afterpartira, Elton John ünnepségére, amelyet a sztár az Oscar-nyertesek számára rendez minden évben. "Egy napunk marad, hogy feldolgozzuk az örömöt, és utazunk vissza Magyarországra" - fűzte hozzá.

"Mélyebb történetről van szó, minthogy gyerekfilmnek tekintsük. Már a jelöléssel elindult az érdeklődés a nagy stúdióktól is" - mondta.

A NMHH Médiatanácsa Magyar Média Mecenatúra programjának támogatásával készült Mindenki univerzális témát tárgyal, a nemzetközi filmfesztiválok közönsége is közel érezte magához a történetet.

A film zenéjéhez édesapja, Balázs Árpád Bodzavirág című kórusművét használta fel Balázs Ádám, aki 2014-től a Zeneakadémia Zeneszerzés Tanszékének oktatója. Asszisztense és a film zenei szerkesztője Lustyik Ákos volt, aki a Zeneakadémia és a Színház- és Filmművészeti Egyetem közös, alkalmazott zeneszerző BA képzésén diplomázott 2014-ben, jelenleg Londonban tanul tovább.

 

forrás: MTI / Zeneakadémia