A képzés az Akadémián igen nehéz, időnként igen kemény volt: aki végigcsinálta, igazi zenészként került ki onnan.

Solti György

Farkas Mira nyitja az idei CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivált

2017. október 5.

2017. október 6-án Tan Dun, Oscar-díjas kínai zeneszerző művét viszi színpadra Farkas Mira hárfaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának hallgatója, a Karrieriroda támogatottja.

Farkas Mira 2014-ben kitüntetéssel végezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hárfa szakát, Dr. Vigh Andrea tanítványaként. Életében jelen van és egymást erősíti a szóló, a zenekari játék és a kamarazene. Az elmúlt években a MÁV Szimfonikusok, a Concerto Budapest és más neves zenekarok kötelékében szerzett tapasztalatot olyan karmesterek irányításával, mint Kocsis Zoltán, Kobajasi Kenicsiró vagy Fischer Ádám. Farkas Mira elismerései közül meghatározó jelentőségű a Junior Prima Díj, amelyet 2014-ben kapott magyar zeneművészet kategóriában. Számos külföldi országban koncertezett már, a díjnak köszönhetően juthatott el többek között Izraelbe, ahol szólistaként hallhatta őt a közönség Jeruzsálemben és Tel-Avivban. 2016-ban Fischer Annie előadóművészeti ösztöndíjat nyert, e mellett meghívást kapott a Zeneakadémia tehetséggondozó „műhelyébe”, a Karrieriroda programba.

 

Fotó: Kondella Mihály

 

A kortárs koncert- és művészélet meghatározó eseménye Magyarországon a CAFe Budapest Fesztivál. Egy ilyen jelentőségű programsorozat nyitókoncertjén játszani hatalmas megtiszteltetés.

Farkas Mira: Ez így igaz, számomra nagyon megtisztelő a Müpa felkérése, különösképpen, hogy egy ilyen magas színvonalú fesztiválon szerepelhetek. Korábban nem volt alkalmam találkozni Tan Dunnal, hatalmas élmény vele együtt dolgozni.

Tan Dun igen különleges darabját mutatja be a koncerten.

Ez egy tizenhárom tételes hárfaverseny, amelynek a magyarországi ősbemutatója lesz most. A Nu Shu – The Secret Songs of Women (A nők titkos dalai – szerk.) című zenemű a kínai titkos nyelvet jeleníti meg, amelyet a nők használnak maguk között; a zenén keresztül egy leánygyermek, egy anya és egy nagymama története bontakozik ki. A szerző a hárfát választotta,, mert ezt tartja a legnőiesebb hangszernek.  Még érdekesebbé teszi a műsort az a tizenhárom tételhez tartozó mikrofilm, amelyek levetítésével, így vizuálisan is különleges hatásúvá válik a zene.

A Karrieriroda egyik felkarolt fiatal művészeként hogyan értékeli a Zeneakadémia Karrierirodáját, mint kezdeményezést?

Itthon pályakezdő zenészként nehéz elindulni. A Karrierirodán keresztül máris számos koncertlehetőséget kaptam, a közeljövőben lépek fel Lengyelországban a Lengyel Nemzeti Szimfonikus zenekarral, és decemberben lesz hárfaestem a Zeneakadémián is.

A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál nyitókoncertjét 2017. október 6-án rendezik a Művészetek Palotájában, Tan Dun műve mellett felhangzik még Bartók: A csodálatos mandarin című szvitje is.

 

Címkék