A két magyar nem csak játszotta a zenét, ők maguk voltak a zene – minden idegszálukban – egészen az ujjuk hegyéig.

Adelheid von Schorn Reményiről és Lisztről

Marton Éva a Magyar Szent István Rend kitüntetettjei között

2016. augusztus 20.

A Zeneakadémia professor emeritája Áder Jánostól vehette át a kitüntetést a nemzeti ünnepen.

A Szent István-rend hazánk legmagasabb kitüntetése, amelyet csak azok érdemelhetnek ki, akik "sokszorosan beteljesítették tehetségük ígéretét, akik a mérce fölé nőttek, és ezzel másoknak is új mértéket adtak" - fogalmazott a köztársasági elnök. Hozzátette: "nemzetünk kiválóságai ők, akik világraszólót alkottak". Az elismerést az államfő a Sándor-palotában Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében adta át Marton Évának és Makkai Ádám költőnek. A köztársasági elnök a díjazottakról azt mondta, hogy ismerik a tehetséggel járó felelősség súlyát, és bármilyen messze jártak is, érezték, hogy Magyarországhoz, a magyar hazához tartoznak. Hozzáfűzte: munkájukkal, művészetükkel örömet szereznek, vigasztalnak és reményt nyújtanak, így lett tehetségük nemcsak magányos erény, hanem közösségi érték.
 

Marton Éva és Makkai Ádám (fotó: MTI / Bruzák Noémi)

 

Az államfő Marton Évát, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas operaénekest méltatva azt mondta: "énekhangja hamar messzire hallatszott Budapestről", és a zeneirodalom legvágyottabb szerepei úgy illettek rá, mintha a zenetörténet nagyjai neki írták volna azokat. Marton Éva következetes, pihenést nem ismerő munkával lett a világ elismert drámai szopránja - hangsúlyozta. Úgy vélte, amikor ma növendékeit kíséri e gyönyörű, mégis nagyon nehéz pálya kezdetén, személyes példáján taníthatja a szorgalom, az alkalmazkodni tudás, az örökös gyakorlás és a feladat iránti alázat fontosságát. Áder János megköszönte az operaénekesnek, hogy a világjárásából újra és újra hazatért, és hangjával, tekintélyével, szakmai tudásával, kultúraszervező energiájával, oktatói elkötelezettségével már évek óta itthon van.

A felolvasott kitüntetési határozat szerint Marton Éva "a magyar klasszikus zeneművészet rangját erősítő páratlan nemzetközi pályafutása során nyújtott elsöprő sikerű címszerepei, a világ legrangosabb színpadain ünnepelt világsztárok kiváló partnereként évtizedeken át színre vitt emlékezetes alakításai, művészetének lenyomatát őrző nagyhatású felvételei, valamint az újabb énekművész-nemzedékek felkészítését odaadóan szolgáló művésztanári munkája, illetve a magyar művészeti közéletet gazdagító tevékenysége elismeréseként" kapta meg a kitüntetést.

A legmagasabb magyar állami kitüntetés a Magyarország érdekében tett legkiemelkedőbb, különleges érdemek, kimagasló életművek, nemzetközi téren szerzett jelentős értékek elismerésére szolgál. A kitüntetést 2013 óta augusztus 20-án adományozza a köztársasági elnök.

A Magyar Szent István Rendet Marton Éva döbbenettel, meghatódottsággal és nagy örömmel fogadta. A művésznő az MTI-nek elmondta, három nagy pilléren nyugszik életútja, amely a mai napig töretlen. A férjével való megismerkedés és a családalapítás mellett fontos időszaka volt pályájának, amikor 1972-ben elhagyta Magyarországot és a frankfurti operához szerződött, ahol megalapozta a nagy munkákat, az elkövetkező éveket. Ennél erősebb a harmadik pillér, amikor 2005-ben visszatért Magyarországra tanítani, hogy a Zeneakadémián átadja tudását, élet- és szakmai tapasztalatát a növendékeknek, részt vegyen a zenei életben, az újabb énekesek nevelésében, a kulturális életben. "Ez egy lépcsőzetesen felépített életpálya volt" - mutatott rá, hozzátéve: a karrier szót nem szívesen használja, de tudatosan, meggondoltan, 5-6 évvel előre gondolkoztak mindketten a férjével. Mint mondta, annak ellenére, hogy nem áll már színpadra, még sok szép dolgot tud tenni. A háttérben dolgozik, onnan próbál irányítani, segíteni, szervezni, és nagyon szeret tanítani. A közeljövő eseményeiről, terveiről szólva elmondta: szeptember 19. és 25. között rendezik meg a Zeneakadémián a II. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyt, amelyre gyönyörű hangú és minden hangfajt képviselő énekesek jelentkeztek. Ezt követően mesterkurzust tart szeptember 26. és 28. között. Emellett felhívta a figyelmet a Liszt Ferenc és gróf Széchényi Imre dalait bemutató estre is, amely október 29-én a Zeneakadémián lesz.

Marton Éva a világ egyik legkiemelkedőbb drámai szoprán énekesnője. Pályája aligha foglalható össze röviden, hiszen fellépett a világ legrangosabb operaszínpadain, a milánói Scalában, a New York-i MET-ben, a bécsi Staatsoper-ben, a Buenos Aires-i Teatro Colónban is. Egyedülállóan széleskörű repertoárja magában foglalja az operairodalom szinten minden fontos szerepét, melyet drámai szoprán hangra komponáltak. A Verdi-, Puccini-, Richard Strauss-, Wagner-szerepek mellett gyakran énekelt verista (Mascagni, Ponchielli, Giordano) operákban is. Munkáját számos díjjal ismerték el itthon és külföldön, többek között a Kossuth-díj, a Bartók-Pásztory-díj, a Grazi Opera életműdíja és a Corvin-lánc kitüntetettje. Ferencváros és Miskolc város díszpolgára; a Bécsi Állami Operaház örökös tagja, a Szegedi Tudományegyetem díszdoktora, a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozatának vezetője, a Magyar Állami Operaház főtanácsadója. 2005 és 2013 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Magánének és Opera Tanszékét vezette, professor emeritaként jelenleg is a Zeneakadémia oktatója.

A Művésznő részletes életrajza ide kattintva olvasható el.

 

MTI/zeneakademia.hu

Címkék