Az Akadémián eltöltött idő alatt tanultam meg a fegyelem és a kemény munka alapjait, melynek aztán egész életemben hasznát vettem.

Solti György

Újabb három helyszínen a Nemzetközi Bartók 135-programsorozat

2016. december 5.

A Külügyminisztérium és a Zeneakadémia együttműködésében megvalósuló nemzetközi programsorozat delegációja Belgrádban, Brüsszelben és Jeruzsálemben járt.

A Nemzetközi Bartók-135 programsorozat keretében a Belgrádi Művészeti Egyetem Zeneművészeti Karának Népzene Tanszéke látta vendégül a Zeneakadémia tanárát, Eredics Gábort, Turi Luca hegedű és Csenki Zalán koboz játékos népzenész hallgatókat, illetve a Vujicsics együttes tagjait. A kétnapos intenzív népzenei workshopon Bartók bánáti szerb gyűjtéseiből kiindulva mindkét nemzet népzenei kincsét tanulmányozták a résztvevők. A kurzust egy szenvedélyes, magával ragadó közös koncert zárta, melynek a belgrádi Collegium Hungaricum adott otthont.

 


 

 

 

Hágai előadása után Vikárius László, muzikológus, a budapesti Bartók Archívum igazgatója november 21-én a Brüsszeli Királyi Zeneakadémia diákjainak, tanáraiknak és a helyi szakmai közösségnek mutatta be Bartók életművének keresztmetszetét életének főbb állomásai, népzenei gyűjtései, kutatásai tükrében. Az előadást Kokas Katalin és Kelemen Barnabás gálaestje követte az egyetem nagytermében, ahol felcsendült két részletben a 44 duó két hegedűre, valamint Kelemen Barnabás előadásában a Hegedű szólószonáta is.

 

 

November 22-én egy-egy intenzív, nagy visszhangot kiváltó mesterkurzus zárta a brüsszeli ünneplést: Kokas Katalin hegedűkurzusa mellett Kelemen Barnabás a helyi egyetem hallgatóiból álló kamaraformációkat is fogadott.

 

 

A programsorozat izraeli állomásán, Jeruzsálemben is több eseménytípussal várta a Zeneakadémia delegációja az érdeklődő helyi közönséget, továbbá a partnerintézmény Jerusalem Academy of Music and Dance (JAMD) tanárait és diákjait. Richter Pál az MTA Zenetudományi Intézetének és a Zeneakadémia Népzene Tanszékének vezetője ismertette Bartók Béla zenei örökségének legfontosabb aspektusait egy előadássorozat keretein belül, illetve Kovács Gergely, a budapesti Zeneakadémia kiemelten tehetséges zongorista hallgatója vett részt a sorozatban. November 20-án a partner zeneakadémia hétindító tanszéki fórumán Richter Pál tartott előadást Bartók műveinek népzenei gyökereiről, melyet Kovács Gergely zenés demonstrációval egészített ki. Richter tanár úr a következő két napon a JAMD multidiszciplináris képzésben résztvevő hallgatóinak, illetve az intézmény zeneszerzés és zeneelmélet hallgatóinak tartott előadást Bartók életművéből és annak megkerülhetetlen hatásairól. A november 23-i záró gálakoncerten két Bartók-mű (Improvizációk magyar parasztdalokra, 1. hegedű-zongora szonáta) mellett Liszt 2. magyar rapszódiája és három tánc Brahms Magyar táncok négykezes változatából is elhangzott. A koncerten a JAMD Zongora Tanszékének vezetője, Ron Regev lépett fel Kovács Gergellyel és egy helyi hegedűs hallgatóval.

A programsorozatról és állomásairól ide kattintva lehet bővebben olvasni.