Liszt szerepe a zongorajátszásban ugyanaz, mint Euklideszé a geometriában.

Alan Walker

Kamarazene Nagyteremre 2019 tavasz

Kedves Közönségünk! Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Kamarazene Nagyteremre 2019 tavasz című bérletünk elfogyott, így nem áll módunkban több bérletet értékesíteni. Szólójegyek az egyes koncertekre válthatók. Köszönjük megértésüket! 

Nagy művészek, nagy találkozások – akár ez is lehetne a sorozat címe, hiszen a Nagyterem színpadára a legnevesebb művészek, igazi világsztárok lépnek együtt, hogy a zeneirodalom népszerű és ritkán hallható művei által igazi értéket közvetítsenek. Johannes Brahms, a kamarazene mestere áll három hangverseny középpontjában, a negyedik pedig virtuóz alkotások és orosz szerzők művei köré épül. Joshua Bell és Sam Haywood összeszokott páros, két évvel ezelőtt Beethoven és Fauré egy-egy szonátájával örvedeztették meg közönségüket, ezúttal a romantika és a 20. század népszerű szonátáit hozzák el a Zeneakadémiára. A bérlet másik kettőse igazi különlegességnek számít: két világhírű magyar hegedűművész, Baráti Kristóf és Kelemen Barnabás – Bartók népszerű darabjait leszámítva – olyan duókat játszanak, melyek szerzői ugyan egészen más művek által váltak a zenei kánon részévé, eme kevésbé ismert darabok azonban a két virtuóz hegedűművész egyenrangú játékán keresztül mutatják meg mind a hangszer zenei és technikai lehetőségeit, mind az alkotók zsenialitását. Frankl Péter, Perényi Miklós és Ittzés Gergely közös estje a hangszerek összeállításának köszönhetően emelkedik ki a bérlet többi koncertje közül: míg a másik három hangversenyen vonósok társulnak a zongorához, március 6-án a hagyományos hegedű-cselló-zongora trió formációban a legfelső szólam helyét a fuvola veszi át. Perényi Miklós és Ittzés Gergely hangszere Brahms közkedvelt cselló-zongora szonátája és Schubert Elszáradt virágok című dalának feldolgozása révén külön-külön is előtérbe kerül az este folyamán. Nagy Péter korábbi kamarakoncertjein világhírű művészekkel működött együtt, ez most se lesz másképp! Daishin Kashimoto, a Berlini Filharmonikusok japán koncertmestere tavasszal mutatkozott be nagy sikerrel a budapesti közönség előtt, a Müpa után most a Zeneakadémia színpadát készül meghódítani. A világhírű együttes tagja az izraeli Amihai Grosz is, aki Németországba való költözése előtt a Jerusalem Quartet alapító brácsása volt. A perui és uruguayi felmenőkkel rendelkező Claudio Bohórquez a stuttgarti és a berlini zeneakadémia professzora, Nagy Péter rendszeres kamarapartnereként már jól ismerheti őt a Zeneakadémia közönsége.

 

Bérletárak 2019. január 2-ig: 12 500, 16 600, 21 900, 26 800 Ft

Bérletárak 2019. január 3-tól az első előadásig: 14 700, 19 500, 25 800, 31 500 Ft

 

A bérletek megvásárolhatók személyesen a Zeneakadémia Koncertközpont jegyirodájában, illetve elektronikusan az alábbi gombra kattintva.

 

2019. február

2019. március

2019. május

2019. június