Fokozatosan emelni kell a zeneművészet megértésének, kultiválásának és gyakorlatának színvonalát. Ez a feladat főképp az új Akadémiára hárul.

Liszt Augusz Antalhoz

Szekvenciáktól szimfóniákig

2015. november 13.

Tanulmányok Liszt, Bartók és Ligeti 140 éves Zeneakadémiája tiszteletére

Tizenegy tanulmány kapott helyet a kötetben, amelyet az olvasó a kezében tart. Témáikat a nyugati zene történetének közel ezer évéből merítik, szerzőik pedig kivétel nélkül erős szálakkal kötődnek alma materükhöz, a Zeneakadémiához. Találunk köztük professor emeritát, volt és jelenlegi tanszékvezetőt, oktatókat, kutatókat, doktoranduszokat egyaránt. Ami a tanulmányok témaválasztását illeti, megindító látni azt a folyamatosságot, ahogy az írások továbbviszik az alapítók örökségét. Szabolcsi Bence, Bartha Dénes, Dobszay László és számos régi nagy tanárunk szelleme őrködik e kötet felett. Hogy a Zeneakadémia – a Rózsavölgyi Kiadóval karöltve – tanulmánykötettel áll a világ elé, annak apropóját az alapítás jubileuma, a 140. tanév kínálja. Szeretnénk ezzel a könyvvel megmutatni a szakmának és a zeneszerető nagyközönségnek, hogy az Erkel és Liszt által létrehozott világra szóló intézmény nem pusztán gyakorló muzsikusok képzésében játszik meghatározó szerepet Magyarország és Európa kulturális életében, hanem egyetemi rangjához méltó módon tudományos téren is. Liszt, Bartók és Ligeti Zeneakadémiáját említi az alcím, mivel a nagy elődök közül ők hárman játszanak központi szerepet e kötet lapjain. Ami nem jelenti, hogy a Zeneakadémia ne volna éppígy Erkel, Kodály vagy Kurtág Zeneakadémiája. Róluk remélhetőleg további köteteink fognak szólni - olvashatók Dr. Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektorának köszöntő szavai a kötet borítóján.

 

A kiadvány a borítóra kattintva olvasható el és tölthető le pdf formátumban.