„A művészet nem a mit, hanem a hogyan” – interjú a kilencven éves énektanárral, Kaposy Margittal
Megható születésnapi ünnepséggel lepték meg tanítványai és barátai a december 6-án kilencvenedik életévét betöltött Kaposy Margitot. Az elismert pedagógus életpéldájával, oktatási módszerével számos operacsillagot vezetett el a színpadig.
Egyik tanítványa mesélte Önről, hogy a koncertek utáni gratulációt követve másnap felhívja őt, és elmondja az őszinte véleményét a szerepléséről. Hogyan tud egy pedagógus „építve” kritizálni?
A titkom az, hogy nagyon őszinte vagyok, sosem mondok mást, mint amit gondolok, és emiatt a tanítványaim bíznak bennem. Azt is tudják rólam, hogy jó zenei ízlésem van, valóban látom és hallom őket. Nem vagyok olyan kedves, engedékeny, mint amilyennek első látásra tűnök. Nincs olyan, hogy kedves őszinteség. Rögtön megmondom az előadások után vagy az óráimon, ha valami nem volt jó. Elvárom, hogy a tanítványom is megismerje önmagát, mind a jó, mind a rossz oldalát. A zene nem lehet kicsit hamis, az hamis. Bár nem vagyok tévedhetetlen, azt is megmondom, ha nem látom a növendékben a kvalitást. Addig tudok valakit tanítani, amíg őszinte tudok vele lenni.
Kaposy Margit (Fotó: Operaház / Nagy Attila)
Az őszinteségen túl mit tart még fontosnak a növendékek hozzáállásában?
A tehetség mellett nekem alapvető a kedély és a fizikai állapot. Az énekben a test a hangszer, és fontos, hogy a test egészséges legyen. Ha bármi baja van az embernek, nem tudja olyan jól érezni magát, nem tud szépen zenélni, pedig egy muzsikusnak tudnia kell jókedvet teremteni a zenén keresztül. Nem elég a technika, és a jó adottság, érzelmi rátermettség is szükséges. Nem szeretem, ha valaki túlzottan akar, és ez a nyugati pedagógiára rendkívül jellemző. A zenében, a művészetben nem szerencsés a görcsölés. A művészet nem a mit, hanem a hogyan. Amikor tanítok, a „hogyan” az, ami igazán számít.
Hogyan lett Önből ízig-vérig pedagógus?
Tősgyökeres debreceni vagyok, szeretem az Alföldet. A Dóczi Leányintézetbe jártam, többek közt Szabó Magda is tanított latinra. Zenei tanulmányaimat zongorázással kezdtem, de ebben nem éreztem akkora lelkesedést. Egy szolfézs vizsga alkalmával ajánlotta tanárom, Hoor-Tempis Erzsébet, hogy tanuljak éneket. Így kerültem érettségi után a Zeneanakédmiára, ének szakra, amelynek 4 évét 3 esztendő alatt sikerült teljesítenem. Ezután tanárképzésre mentem, Csepelen kezdtem a tanítást, később a Bakáts téri zeneiskolában kaptam állást, majd visszatértem a Zeneakadémiára, a Karvezetés tanszékre, és ott tanítottam huszonöt évig. Mindig fogadtam magántanítványokat is. Eleinte szinte minden növendékem idősebb volt nálam, és így is volt tekintélyem előttük. Adottságom, hogy határozott vagyok, sosem izgatott, hogy a tanítványomnak mi a véleménye rólam. Pedagógiát is tanultunk a főiskolán, de ilyesmi nem volt a tananyagban, ez inkább a személyiségem része. Sosem az vezérelt, hogy mit szólnak mások. Szeretek tanítani, szeretek emberekkel foglalkozni, érdekel, hogy mit lehet kihozni egy emberből, egy hangból. Sose voltam drukkos, ha szerepelnem kellett, de éreztem, hogy a hangom nem operaéneklésre termett. Volt néhány kisebb fellépésem, de kezdetektől fogva a tanítás iránt éreztem vonzalmat.
Fotó: Opera / Nagy Attila
Egy énekes számára kulcsfontosságú, hogy leküzdje lámpalázát, ami nem mindenkinek könnyű. Mit tanácsol a növendékeknek, hogyan kezeljék a stresszhelyzeteket?
Szerintem az idegrendszer is adott. Az ideges ember nem való színpadra, nagyon nehéz neki. Ezt is hamar megmondom a tanítványaimnak. Az éneklés és minden zenei dolog érzelem. A feszültség megzavarja az érzelmi koncentrációt. Ha a „Tavaszi szél vizet áraszt” előadásából nem érzem a tavaszi szelet, akkor a fellépő nem tudta éreztetni a dal lényegét. Az énekesnek először önmagát kell elvarázsolnia, hogy a közönséget is el tudja bűvölni. De nagyon nehéz valamit egész lényünkkel érezni. Nem való mindenki mindenre, nem tud mindenki mindent jól elénekelni, mert nem olyan a habitusa. Más hang, és más temperamentum kell egy Wagner- vagy és egy barokk énekeshez.
Vágyak vannak, de a művészet nem szerelem. A profi és az amatőr között az a különbség szerintem, hogy az amatőrnek néha összejön minden, amikor olyan kedve van. A profi meg akkor „hozza magát állapotba”, amikor kell. Neki meg kell tudnia csinálni a tökéletes előadást, akármi van.
Ha végigtekint a tanítással eltöltött évtizedeken, mit lát: változtak időközben a generációk? Mi jellemző a mai fiatal énekes nemzedékre?
Nem látok nagy változást. Az ember és tulajdonságai ugyanazok, az igényei azonban változnak. Befolyásolhatók vagyunk, ezt a divat ki is használja. Van egy művészi szint, amely másik dimenzióban van, amelyre elméletileg nem hathat a divat. De a gyakorlat sajnos azt mutatja, hogy a divathullámok olykor hatnak a zenére is, ez nagy baj. A zene értékéhez nem lehet hozzáadni, elvenni azonban lehet belőle. Nem gondolom, hogy a mai fiatalokhoz más pedagógiai módszer kellene. Inkább külsőleg és szokásaikban mások. Nincs könnyű dolguk, mert ma a divat erőszakosabb, jobban rátelepszik az emberre, mint régen, és kevésbé tudják kivonni magukat alóla. Régen a család, a hagyományok is erősebb köteléket jelentettek. A divat szabadabb, de veszedelmesebb: észre se vesszük és a szabadságból már szabadosság lesz.
Kaposy Margitot köszöntik tanítványai
Kilencven éves és hihetetlenül aktív életet él még mindig. Mit üzen a következő generációknak?
Tizennégy évesen jutottam hozzá a „Sport és jóga” című könyvhöz. Elkezdtem olvasni, és ami benne volt, azt csináltam, nem azért, hogy egészséges legyek, hanem önmagáért. Ez nagyon fontos, hogy amit teszünk, ne valamiért, hanem önmagáért csináljuk. És ez igen nehéz, tudom. A művészethez nagy energia és rengeteg érzés kell. Fontos még az érzelmi koncentráció, amelyre –kultúránkból és neveltetésünkből adódóan – kevésbé tanítottak meg minket, mint az értelmi koncentrálásra.
Hálás vagyok, hogy ennyi jó kedélyt kaptam. Néha a Duna-parti sétáim alatt gondolat-villámok ugranak be, ebből szeretnék lezárásképpen idézni egyet, amely leginkább jellemzi az életemet: „Hogy vagy? Nagyon-nagyon jól vagyok én, hisz itt csücsülök Isten tenyerén.”
Sokan kérdezik, hogy mi a „Kaposy-módszer”, mi a titok. Módszer nincs, a rejtély pedig a „Kisherceg” titka: Kaposy Margit a szívével hall és lát. Maga a végtelen kíváncsiság, nyitottság, az új iránti érdeklődés, na és éles szem, csalhatatlan fül, hallatlan jó ízlés, műveltség, töretlen energia és empátia. Mindez együtt. Minden növendékének azt adja, amire aznap, abban az állapotban szüksége van. A Zeneakadémia elvégzése óta tanárom, visszakanyarított az énekesi pályára, megtanított a bevállalás, a „belemenés” művészetére és a Hang (nem az énekhang, hanem a megszólaló Hang) csodájára, amelynek lételeme a „benne lét” és az állandó változás. Megtanított e változás szeretetére és a megszólaltatás merszére. Úgy tanít, olyan őszintén és persze kirobbanó energiával, ahogy a mindennapjaiban él. (Rajk Judit, énekművész, egyetemi docens)
Kaposy Margit igazi lélekbúvár. Hangról mindent tudott, és a lelket is ismeri. Belép valaki, és rögtön tudja, hogy képes-e énekelni vagy sem. Érdekes színfolt voltam számára, bölcsészként más világot hoztam az életébe, a beszélgetéseinkbe. Az órán sokszor először beszéltetett, azért, hogy a megfelelő hangmagasságot elérjem. Amikor rossz lelkiállapotban voltam, az almáriumból előkerült a híres meggylikőr, aztán már jobban ment az éneklés. Megtanított magamat vállalni, elfogadni amatőr énekesként. (Déri Balázs, az ELTE BTK Latin Tanszék vezetője, egyetemi tanár, zenetudós, költő-műfordító, karvezető-orgonista)
Kezdetektől fogva úgy próbált terelgetni, hogy a természetes adottságaimat tudatosíthassam magamban. Korábban nem használtam a hangomat éneklésre, ezért a beszédhangom a középhangjaimat rekedtesítette, azt kellett az első időben megtanulni, hogy a hang fénye abban a magasságban is szóljon. A másik, hogy az ember lelki bajait is ápolgatta. Rögtön megérezte, ha baj volt, akkor nem énektechnikát, hanem életvezetést tanított. Ő egy univerzális tehetség, mint tanár, minden pedagógusnak ilyennek kéne lennie. Ugyanakkor, mintegy jó madáranya, hagyja repülni a gyermekét. Egy tanárnak mindig a tanítvány személyiségébe kell belehelyezkednie, és ebben is mester Kaposy Margit. (Molnár András: Kossuth-, és Liszt díjas operaénekes)
Kiváló pedagógus, kiváló pszichológus. Ha e kettő együtt jól működik, akkor lehet jól tanítani. Amikor kezdtem éneket tanulni, megcsináltuk az első skálát, majd lecsukta a zongorát és elkezdtünk beszélgetni. Akkor nem is értettem, miért van erre szükség, aztán rájöttem, hogy tanítható állapotba akart hozni engem. A mai napig járok hozzá, mert kell egy állandó kontroll, őt meg a tanítványai tartják fiatalon. Nagyon szeretem őszinteségét. Amikor sikerem van egy előadáson, este gratulál, majd másnap felhív, és felhívja a figyelmem arra, ami nem volt jó. E kritikák nélkül nem tud fejlődni az ember és kiéghet. Persze rosszul tud esni a negatív vélemény, de tudom, hogy ezek az emberek, akik ilyenkor őszinték velem, mindig mellettem fognak állni. (Kovácsházi István Liszt-díjas operaénekes)
Unger Anna
Fotó: Opera / Nagy Attila