"Beethovennek hihetetlenül sokféle arca van"
Várjon Dénes a Concerto Budapesttel két koncerten Beethoven öt zongoraversenyét adja elő 2014 májusában a Zeneakadémia Nagytermében. A pianistát a felkészülési időszakban kérdezte Molnár Szabolcs.
- Fél éve lehetett, hogy megemlítetted, megvalósulni látszik egy régi terved, s eljátszod Beethoven valamennyi zongoraversenyét…
- …és akkor azt mondtad, hogy ez öt különböző szerző…
- …egyetértettél.
- Most még inkább egyetértek. És ez nemcsak a zongorakoncertekkel való munka tanulsága. Mostanában újra sokat foglalkozom a zongoraszonátákkal, a tíz hegedűszonátával és a triókkal. Beethovennek hihetetlenül sokféle arca van. S nemcsak zenei szempontból, a mögöttes emberi vonatkozások is fantasztikusan érdekesek.
Várjon Dénes (fotó: Böröcz Balázs)
- A közfelfogásban élő képnek, azaz annak, hogy milyen ember, milyen személyiség is volt Beethoven, talán a c-moll zongoraverseny felel meg a leginkább, ez a darab tűnik a leginkább megközelíthetőnek.
- Hadd kérdezzek közbe. Miben áll ez a kép?
- Például az Eroica-, a Sors-szimfónia, a Pathetique-szonáta vagy a Kreutzer-szonáta nyomán kialakult képre gondolok. Ezen darabok felől nézve nem tűnik könnyű feladatnak például a két korai darab (a B-dúr és a C-dúr zongoraverseny) vagy az Esz-dúr zongoraverseny markáns „személyiségjegyeit" meglátni.
- Nehéz kérdés, mert nekem például sok olyan személyes kedvencem van, amit nagyon beethoveninek érzek, ugyanakkor tudom, hogy a közönség ritkábban találkozik velük, ilyen például a Fisz-dúr zongoraszonáta, vagy az op. 30-as sorozatból az A-dúr hegedűszonáta. Az általad felsorolt, mondjuk hősi-patetikus hangvétel csak egy a sok közül, arról nem is beszélve, hogy ebben a hangvételben is mennyi árnyalat fedezhető fel.
- Érdekes, hogy Beethoven-specialistaként elkönyvelt zongoristák között is találunk olyanokat, akik nem játszották mind az öt kompozíciót.
- A B-dúr gyakran kimarad. Mostoha sorsú darab, másodikként emlegetjük, de tudható, hogy ez a legkorábbi az öt közül. Gyakran lehet hallani, hogy a két első versenymű lényegében Mozart-allúzió, és a kettő közül a B-dúr a gyengébb. Szerintem ez tévedés, fantasztikusan érett kompozíciónak látom, az első tétel kadenzája pedig egészen egyedi, és teljesen más dimenzióba helyezi az egész tételt.
- Valóban gyakran lehet hallani, hogy a Beethoven-zongoraversenyek a mozarti világból származnak, s ebből következően az értékelések, elemzések valahogy mindig a Mozarttal való összehasonlításban csúcsosodnak ki: megállapítják, hogy Beethoven miként és mennyiben fejlesztette tovább a mozarti modellt. Én ebben egyre kevésbé hiszek. Beethovent rengeteg olyan zene vette körül és rengeteg olyan zenére reagált, melyről ma alig tudunk valamit; koncerteken, lemezeken nem találkozunk velük, reménytelennek tűnik, hogy valaha, akár töredékesen, de rekonstruáljuk a beethoveni perspektívát.
- Ráadásul a Beethoven utáni zene is nagyon befolyásolja az értékítéletünket. A magyar muzsikusokat például egész biztosan áthatja Bartók Béla Beethoven-képe, illetve az, ahogy Beethoven kompozíciós stílusa, módszere visszaköszön Bartók zenéjében. De említhetem Bartókot, az előadóművészt is: engem biztosan nagyon mélyen befolyásol Bartók és Szigeti Kreutzer-szonáta előadása, melyet a legnagyszerűbbnek érzek. Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Beethoven mennyire kilóg a kor zenei közgondolkodásából. Ha sikerülne – soha nem fog – rekonstruálni a beethoveni perspektívát, az derülne ki, hogy mennyire függetleníteni tudta magát mindentől.
Várjon Dénes (fotó: Zeneakadémia / Mohai Balázs)
- Beethovent nem illeszkedik a puzzle-képbe? Ezt ma is meg lehet éreztetni?
- Én abban hiszek, hogy igen.
- Egy ilyen intenzív, Beethovennel folytatott munka a pálya jelenlegi szakaszában mennyire helyezi át az érdeklődés súlypontjait? Minden zongoristának már nagyon fiatalon van egy Beethoven-korszaka, szükségét érzi, hogy eljátsszon emblematikus műveket, aztán ez valahogy alábbhagy…
- …ez velem is pontosan így volt…
- …majd ciklikusan vissza-visszatér a szerzőhöz.
- Úgy negyven körül újra izgatni kezdi.
- Életkorod, élettapasztalatod, zenei pályád alakulása szempontjából most Beethoven a legaktuálisabb szerző?
- Teljes mértékben igen, és érdekes, hogy Haydn irányába is nyitottabb lettem.
- És mi volt annak az oka (ha emlékszel rá), hogy egykor háttérbe szorult?
- Nem is tudom. Az biztos, hogy fiatalként valami olyasmi izgatja az embert Beethovenben, ami később mellékesnek tűnik. Vannak nehézségek, például technikaiak is, amire fejben is csak később érik meg az ember. Most is találok olyan Beethoven-műveket, amelyekre még nem érzem magam érettnek, szóval a vele foglalkozás egy hosszú távú feladat, s talán éppen ez a távlatossága az, ami fiatalként még nem nyilvánvaló. Azért is, mert szűk a kép. Schumannt is nagyon szűk keresztmetszetben ismerik, Beethovent is. Fel tudnánk sorolni azokat a műveket, melyek az egyes zeneszerzőkről kialakult képet alapjaiban határozzák meg. Nem meglepő, ha e kép torz lesz. A helyzet azért is furcsa, mert az egyik legnagyobb és legnépszerűbb zeneszerzőről beszélünk. Az ember szeret kategóriákban gondolkodni, szüksége van skatulyákra, fiókokra. Az lenne a cél, hogy ezek a fiókok legyenek minél nagyobbak.
- Mi lenne a számodra legkedvesebb, legoptimálisabb, egy mondatban összefoglalható közönségreakció az öt Beethoven-koncert elhangzása után? Mitől éreznéd azt, hogy megvalósultak a szándékaid?
- Erre most nem tudok igazán válaszolni. Egyelőre azt érzem, hogy nagyon élvezem a művekkel való munkát, folyamatos izgalomban tartanak. Ha ebből az élményemből sikerül valamit közvetíteni, én már elégedett leszek.
A cikk eredetileg a Zeneakadémia Koncertmagazin 2014/I-es számában jelent meg.