A zene Magyarország mindennapi életének mindig is jelentős része volt és az is maradt.

Solti György

A Zeneakadémia látta vendégül a Singularity University első európai csúcstalálkozóját

2013. november 18.

A szilicium-völgyi Singularity University 2013. november 15-16-án Budapesten, a Zeneakadémián tartotta első világkonferenciáját.

A  Singularity University (SU) első Egyesült Államokon kívül rendezett eseménye volt a SUMMIT EUROPE konferencia. A nagynevű, a NASA, Google és még számos világvezető cég által alapított Szilícium-völgyi intézmény egyedülálló módon a rohamos technológiai fejlődés által létrejövő lehetőségekre és kihívásokra fókuszál. Az egyetem célja, a globális gazdasági fejlődés előmozdítása és a technológiai iparba új ötletekkel berobbanó kisvállalkozások (startupok) nemzetközi gazdasági vérkeringésbe való hatékony bekapcsolása.

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

A SUMMIT EUROPE konferencia a maga nemében az első jelentős, kifejezetten cégvezetők számára meghirdetett program volt az SU szervezésében, amely az exponenciális technológiák (mesterséges intelligencia, robotika, biztonság, gyógyszerészet, idegtudomány, biotechnológia, energia, 3D nyomtatás, bioinformatika stb.) nyújtotta lehetőségekre és azok alkalmazására fókuszált.  A Singularity University választása az Európai Unió Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) központjaként betöltött szerepe miatt esett Budapestre, s aligha találhattak volna méltóbb helyszínt a konferenciának, mint a Batta András kormánybiztos, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem volt rektora által előszeretettel zenei szilíciumvölgyként emlegetett magyar főváros zenei szívében, a kívül-belül megújult Zeneakadémián.