Nem túlzok, amikor azt mondom: mindent, amit zenészként elértem, Weiner Leónak köszönhetek…. Számomra mindig Weiner volt és marad is „a zenész" kiemelkedő mintaképe.

Solti György

Babérokra törve: megújult a Zeneakadémia arculata és honlapja

2013. október 11.

A "Liszt Ferenc Zeneakadémiája, az európai felsőfokú zenei oktatás megújuló központja Budapesten" című nagyszabású fejlesztési projekt záróakkordjaként a Liszt Ferenc téri zenepalota mellett megújul a Zeneakadémia arculata is.

"Minket Liszt Ferenc alapított, a múltunkban szerepel Bartók, Kodály és Ligeti. Kell ennél több? Kell! A múlt mellett az innováció is fontos, így ennek kettőssége jellemzi a megújulásunkat" - mondta el Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora az új arculatot bemutató szűk körű sajtótájékoztatón. A Szabó Stein Imre kommunikációs igazgató vezetésével kidolgozott új arculat - logó, irodai, illetve más intézményi termékek -, továbbá  kiadványok, plakátok és hirdetések a Zeneakadémia új, kettős arculatát is reprezentálják.

A New York-i Juilliard School vagy a helsinki Sibelius Akadémia mellett már a New York-i Carnegie Hall, a londoni Barbican Centre, az amszterdami Concertgebouw vagy brüsszeli BOZAR is versenytársa a Zeneakadémiának. A nemzetközi koncertpiacon mások a játékszabályok, mint a művészképzésben: a brand megjelenítése létfontosságú. Az új entitás új arculatot igényelt.  

A Zeneakadémia bő évszázada világmárka a zeneművészeti képzésben, 21. századi egyetemi koncertközpontként sem adhatja alább. A 2013. február végén felálló kommunikációs csapatnak nem kevesebb volt a feladata, mint egy ilyen világmárka arculatának felépítése. Több, bonyolult, sokfordulós közbeszerzési eljárás előkészítésével párhuzamosan a kulturális és a médiaszektor különféle területeiről érkezett szakemberekből verbuvált maroknyi társaság mélyfúrást végzett: archívumok, levéltárak, könyvtárak és múzeumok mélyéről bányászta elő a fellelhető dokumentumokat, fény- és mozgóképeket, beleásta magát az intézmény és a ház történetébe, elemezte a hazai viszonyokat, és feltérképezte a nemzetközi piacot. „Nehezítette a feladatot, hogy a kiadványstruktúrától a programkommunikáción át a konkrét esztétikai alapvetésekig nagyon sok mindent előre kellett eldönteni, anélkül, hogy egy korábbi folyamatos működés, mint közvetlen múlt, vagy több idő állt volna rendelkezésünkre. Itt előbb született meg az ember fejében a vízió, mint hogy az óvatos mérlegelés azt darabjaira szedhette volna" – mondja Szabó Stein Imre, a Zeneakadémia kommunikációs és médiatartalom-fejlesztési igazgatója.

A több száz oldalas, egyedülállóan szerteágazó pályázati kiírásokkal elindított közbeszerzési tenderek lezárultával a kommunikációs igazgató vezényletével végül júliusban kezdődhetett meg az arculatépítés. Az unikálisan összetett, a hosszú hónapokig tartó megszokott metódussal szemben rohamtempóban levezényelt vizuális újrafogalmazást a kommunikációs csapattal közösen a tendergyőztes Allison Advertising végezte. Az egyetem és a koncertközpont közös, egymástól funkcióját tekintve eltérő, egyedi és világmárkához méltó internetes jelenlétének kialakítása a konzorciumi társ Webra International feladata lett – a rendkívül részletes szakmai kiírásnak megfelelően.

Az arculat megalkotásának kiindulási alapja a Liszt Ferenc téri épület építészeti öröksége, motívumkincse, ikonográfiája, filozófiája – a századforduló budapesti szecessziója. Ugyanakkor ennél jóval bonyolultabb üzenet közvetítése volt a cél. A Zeneakadémiát szinte a kezdetektől sajátos ellentétpárok jellemzik, ehhez adódott az egyetem és a koncertközpont legújabb kettősége. Hagyományátadó, konzervatív zeneoktatás az egyik, az útkeresést, kísérletezést támogató művészetpedagógia a másik oldalon. Zeneművészeti tradícióőrzés és koncertéleti trenddiktálás. A patina és progresszió dualitása. „Mindezt nekünk is fel kellett fedezni, a megfogalmazás után pedig meg is jeleníteni. A patina és progresszió között ívelő feszültségre építettem a stratégiát" – mondja Szabó Stein.

Logócsalád, kiadvány-portfólió, színkódok

A logó a nemzetközi művészvilágban a zene szentélyének tartott Nagyterem mennyezeti babérjából font körkoszorú a közepébe helyezett lanttal, valamint a legmodernebb betűtípussal szedett névből szerveződő egység. Az arany árnyalatait használó alaplogó a hagyomány és az integrált intézményi dualitás erős progresszivitását tükrözi. (A koncertközpont önálló logója a babérkoszorút koncentrikus körformává transzformálta, megidézve az épület Apollóni napmotívumait.) A végeredmény egy, a külföld számára is azonnal beazonosítható, egymásnak feszülő koncepcionális elemekből alkotott, markáns identitású vizuális jelrendszer lett.

Ez a koherens és konzekvens rendszerbe foglalt új vizuális identitás a kiadvány-portfólióban is megjelenik. Az elegáns, letisztult arculat itt is az integrált intézmény patináját és progresszivitását tükrözi. A portfólió fő pillére a koncertmagazin. A társművészeteket – az első számok esetében a fotográfiát – is bevonó magazin részletes koncertismertetések mellett interjúkat, portrékat és a hazai kulturális sajtóból sajnálatos módon kihalt tárca-esszéket közöl.

A prémium magazinnal szemben az újrapapírra nyomtatott havi műsornaptár csak a praktikus információkat tartalmazza, egyedi tipográfiája bennfentes érzést kelt. A Zeneakadémia – szintén környezetbarát papírra nyomtatott – egyestés koncertismertetői teljességgel egyedinek számítanak a nemzetközi koncertéletben. A zsebkönyvszerű, bensőséges formátum, a kortárs könyvgrafika világelitjéhez sorolandó rajzos illusztrációk, a műsorra reflektáló, vállaltan vélemény műfajú esszék mintegy beavatják a közönséget az élőzene misztériumába.

A kiadványokat, a honlapot és a hirdetés-portfóliót egységbe foglalja a Zeneakadémia új színvilága. Az arculatot meghatározó, egyben a komolyzenét jelző átható ciánkék, a vele szoros rokonságban álló egyetemi események mélykékje, az opera büszke aranya, a jazz izzó vöröse, a népzene vidám napsárgája és a jövő generációinak szóló programok életigenlő zöldje azonnal felismerhető, emóciógeneráló színkód-rendszerré áll össze.

A színkódok az art deco plakátművészetet megidézve a zeneakadémiai plakátokon, hirdetéseken is érvényre jutnak. Az úgynevezett duoton hatással színezett fotók, az azonnal felismerhető betűtípusok, és a kitüntetett helyen szereplő logó a magyar kulturális életben, de mondhatjuk, a teljes magyar kreatív iparágban páratlanul egységes képet mutat.

A Szabó Stein nevével fémjelzett kommunikációs stratégia egyértelmű célja, hogy kiszabadítsa a Zeneakadémiát és az általa képviselt – a patina és a progresszió kettősségével leírható – sokszínű és gazdag zenei világot az elitkultúra elefántcsonttornyából. „A játék arra megy ki, hogy a lehető leghatékonyabb eszközökkel jutassuk el az emberekhez a Zeneakadémia kincseit. Hogy tudják, ez egy élő, izgalmas hely, erős, kikerülhetetlen aurával" – fogalmaz a kommunikációs igazgató. 2014 második felében tíz professzionális HD-kamerával és a hozzátartozó legmodernebb hang- és képtechnikával felszerelt stúdió kezdi meg működését a Zeneakadémián. Szabó Stein nem titkolt célja, hogy az általa a Müpában megkezdett műsorkészítő modellt tökéletesítve a Zeneakadémia a mozgóképes tartalom előállítást tekintve is világmárkává lépjen elő.

Az új honlap

A hírekre, programokra és az általános tájékoztatásra fókuszáló főoldalon a honlap kiemelt tartalmait – legfontosabb koncertek, felhívások, újdonságok – a fő pozícióban nagyméretű, dinamikus boksz kínálja. Az oldalsávban található hangsúlyos regisztrációs és online jegyvásárlás blokkok, a kiemelt belső oldalakra továbbvezető linklisták, az aktuális kurzusokat, egyetemi kampányokat népszerűsítő dinamikus felületek, továbbá a kreatív és egyben funkcionális naptár, illetőleg a tetszőleges mélységű menürendszer az egyetem és a koncertközpont igényeire egyaránt reagál. A hírek és a programok intuitívan listázhatók és szűrhetők, a titokzatos nevű „Lisztérium" menüpont pedig kattintásra csábítóan kínálja a Zeneakadémia multimédiás és lexikon tartalmait (videók, fotógalériák, személy- és műleírások, stb). A menüben barangolva feltárul a látogató előtt a páratlan múlttal és hagyományokkal bíró intézmény története és szervezeti felépítése, megannyi színe, arca és oldala.

A Zeneakadémia új honlapjának színvilága egységbe foglalja az új arculat részeként megszületett kiadványokat és a Budapest utcáin és a sajtóban megjelenő hirdetéseket. A webdizájnt meghatározó, egyben a komolyzenét jelző átható ciánkék, az opera büszke aranya, a jazz izzó vöröse, a népzene vidám napsárgája, az egyetemi események mélykékje,  és a jövő generációjának szóló életigenlő zöld könnyen azonosítható és megjegyezhető kódrendszerré áll össze. A markáns színek szándékaink szerint felkeltik az érdeklődést és a zenéhez hasonlóan azonnali érzelmeket váltanak ki a programokat böngészőkben. A tartalomra koncentráló információs oldalak az arculati alapszínt használják, ugyanakkor a honlapon a kiadványportfóliót meghatározó betűtípusok is visszaköszönnek, erősítve ezzel a Zeneakadémia egyedi látványvilágát.

Reszponzív, akadálymentes, nyílt

A táblagépes és mobil használatot az indulás pillanatától kényelmessé tevő, úgynevezett reszponzív felhasználói felületnek köszönhetően a rendszer a képernyő méretéhez igazítva mutatja ugyanazt a tartalmakat. Az esélyegyenlőség jegyében szintén az első pillanattól elérhető a gyengénlátók számára könnyen olvasható nézet, s a honlap megfelel a vakbarát szabványoknak is. S hogy a külföld is értesülhessen a Zeneakadémia újdonságairól, rövidesen angol nyelven is elérhető lesz a teljes tartalom.  A Zeneakadémia új honlapja a közszférára érvényes kormányzati ajánlásnak megfelelően nyílt forráskódú – és a vállalati igényeknek megfelelően robosztus és biztonságos – architektúrára épül.

Portál-család

A főoldal a nagyközönség érdeklődésére számot tartó koncertek, illetve a legfontosabb oktatási tartalmak mellett a Zeneakadémiához lazábban kapcsolódó intézetek – a Liszt Múzeum és a Kodály Intézet, továbbá a Könyvtár és az egyetem gyakorlóiskolájaként működő Bartók Konzervatórium –, valamint a Zeneakadémia rezidens zenekara, a Concerto Budapest elágazó felületeinek is helyet biztosít. Az oldalak közötti navigációt a fejléc legfelső sávjában elhelyezett gyorslinkek teszik kézenfekvővé és átláthatóvá, s a jelenleg sokféle dizájnban és technológiával működő honlapokat terveink szerint a távolabbi jövőben egységes, összetartozó, de azon belül viszonylagosan önálló alszájtok válthatják ki, s az új portálrendszer a későbbiekben kiszolgálhatja az egyetemi oktatás, illetve a későbbiekben az Alumni- és Karrieriroda, az ifjúsági programokat kínáló Liszt-kukacok Akadémiája, továbbá egyes kiemelt versenyek, kurzusok és projektek igényeit. Első fecskeként a Zeneakadémia új fő honlapjával – ahol tehát egyenrangú megjelenítést kapnak az egyetem és a koncertközpont hírei, eseményei, és legalapvetőebb információi – egyidejűleg a Zeneakadémia Koncertközpont alszájtja élesedik. A sor az oktatáshoz kapcsolódó tartalmakra fókuszáló egyetemi (hallgatói-oktatói) alszájttal folytatódik.

Az egyetemi oktatás tartalmai

A leendő és jelenlegi egyetemi hallgatóknak, illetve az egyetem polgárságának szánt speciális tartalmak, illetőleg az oktatás további részletei (pl. vizsgaidőszak beosztása, óramegbeszélés, hangszerkölcsönzés, tanszaki koncertek) 2013 októberétől a nagyközönségnek szóló főoldaltól némileg elválasztva jelennek meg, az egyetemi (hallgatói) alszájton. Az egyetemi oktatásban érintettek számára is releváns témakörök (tanár-életrajzok, intézménytörténet, tanszékek és részlegek elérhetőségei, stb.) közvetlenül elérhetők lesznek innen is. Az új, egységes dizájnban (a főszájtról ismerős sötétkék egyetemi program-kategória színét viselő), és újrastrukturált tartalommal jelentkező egyetemi alszájt 2014 elején indul. Az átmeneti időszakban az lfze.hu alatt továbbműködő régi honlap szolgálja ki az egyetemi oktatást. A megszokott „lila-zöld" honlapról tehát eltűnnek a Zeneakadémia Koncertközpont egyetemi hallgatókat és oktatókat nem érintő rendezvényei, és újra nagyobb teret kapnak a tanulmányi hírek és az oktatással kapcsolatos események.

Közösségi oldalak

Az új honlap indításával párhuzamosan új Facebook-profilt és YouTube-csatornát is indítunk, elérhetőségük: facebook.com/zeneakademia.hu és youtube.com/LisztAcademyBudapest. Minden korábbi és új követőnket várjuk az új felületeken is!

Címkék