Művészi szempontból álljon szemünk előtt, hogy a teljes technikai készség csak eszköz arra, hogy a lélek megszólalhasson...

Dohnányi Ernő főigazgatói székfoglalója

Decemberben Genfben, Rómában és Ljubljanában a nemzetközi Bartók-135 programsorozat

2016. december 22.

A Zeneakadémia és a Külgazdasági és Külügyminisztérium együttműködésének keretében megvalósuló sorozat Európa három újabb nagyvárosában járt.

A genfi állomására az egyetem Borbély Lászlót delegálta, aki az Haute École de Musique de Genève válogatott zongorista hallgatóinak tartott mesterkurzust. A kurzus tematikája Bartók művei mellett Ligeti és Kurtág zongoradarabjait ölelte fel és világított rá Bartók hatására, zenei örökségére kiváló követői műveiben is.

 

 

December 4-7. között a Zeneakadémia Zeneszerzés Tanszékének vezetője, Fekete Gyula két zeneszerzés hallgatóval, Bucz Magorral és Dobos Dániellel, illetve Pető Marcell zongoristával látogatott el Rómába, ahol a Santa Cecilia Konzervatóriummal együttműködésben valósították meg a programsorozat újabb Bartók-reflexiók workshopját. Hasonlóan a korábbi, nagy sikerű reflexiós műveket bemutató eseményekhez, a két akadémia felkért zeneszerző hallgatói a művek ihletéséből merítve komponáltak az eredeti műre reflektáló kortárs darabokat. Néhány napos próbafolyamatot követően a Conservatorio di Santa Cecilia-val közös koncerten mutatták be az eredeti műveket, illetve azok reflexiós párjait a két intézmény hallgatóinak részvételével. Ekképp először az előre kiválasztott eredeti Bartók műveket (Allegro Barbaro, Román kolinda dallamok, Szvit op. 14) majd azok reflexiós párjait (Bucz Magor Hommage, Dobos Dániel Crossover Time, Emanuele Savagnone Corsa nel fuoco és Claudia Jane Scroccaro Fantasia e Toccata című darabját) hallgathatta meg a közönség a két intézmény diákjainak (Pető Marcell, Natalia Valentini, Daniele Perri, Bucz Magor) tolmácsolásában. A teltházas eseménynek a Római Magyar Akadémia díszterme adott otthont.

 

 

A római esemény sikerét követően, december 8-9-én, Fekete Gyula zeneszerzés professzor és a két zeneszerzés hallgató (Dobos Dániel és Bucz Magor) Ljubjlanában és Lendván tett látogatást, ahol a szlovéniai Magyar Kulturális Intézettel partnerségben, a ljubljanai zeneakadémia, Univerza v Ljubljani, zeneszerzés és hangszeres hallgatóval közösen vettek részt a reflexiós programok mintáját követő Bartók reflexiók műhelymunkán és koncerten. Az estet a szervezők a nemrégiben elhunyt Kocsis Zoltán zongoraművész emlékének ajánlották.   

A programsorozatról és állomásairól ide kattintva lehet bővebben olvasni.