Engedtessék meg nekem, hogy a magyar nyelvben való sajnálatos tudatlanságom ellenére születésemtől a sírig szívemben és érzéseimben magyar maradjak, és ennek megfelelően odaadóan elő kívánjam mozdítani a magyar zenekultúra ügyét.

Liszt Augusz Antalnak

Elhunyt Csurgay István gordonkaművész, a Zeneakadémia egykori oktatója

2017. augusztus 25.

Budapesten született 1940. október 19-én. Tanulmányait 1959 és 1964 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola gordonka szakán Friss Antal növendékeként végezte, majd 1967-68-ban a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban, Natalja Gutman osztályában vett részt továbbképzésen. 1964-ban a Rádiózenekar tagja lett, később ugyanott szólamvezetőnek nevezték ki. 1969-től 2011-ig tanított a Zeneakadémián, csellista művészek több generációját indította útjára.

Címkék