A két magyar nem csak játszotta a zenét, ők maguk voltak a zene – minden idegszálukban – egészen az ujjuk hegyéig.

Adelheid von Schorn Reményiről és Lisztről

Évfordulók nyomában

2013. november 18.

Zenetudományi konferenciát szervez 2013. december 5-én az MTA BTK Zenetudományi Intézet „Lendület” 20-21. Századi Magyar Zenei Archívum és Kutatócsoportja.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszéke zongora tanszéki csoportjával együttműködésben meghirdetett konferencia 20-21. századi magyar zeneszerzők, köztük a 100 éve született Dávid Gyula és Faragó György, valamint az 50 éve elhunyt Jemnitz Sándor életét és műveit mutatja be.

A konferenciához kamarakiállítás is kapcsolódik, melyet a december 5-i ülés első programpontjaként Dalos Anna, a 20-21. Századi Magyar Zenei Archívum és Kutatócsoport vezetője nyit meg délelőtt fél tízkor. Az előadások sorát Windhager Ákos előadása nyitja Moór Emánuel szimfóniáiról, majd Illyés Boglárka beszél Zágon Géza Vilmosról, illetve Tóth Endre ad elő Siklós Albertről. Szabó Ferenc János prezentációjából Faragó György életpályája bontakozik ki, Jemnitz Sándor és a régi zene kapcsolatáról Németh Zsombor értekezik majd, Retkes Attila pedig Horusitzky Zoltán stíluskorszakairól ad elő. Az ebédszünet után Nemes László Norbert nyújt betekintést Dávid Gyula kórusműveinek zenei világába, Péteri Lóránt előadásának középpontjában Mihályi András 3. szimfóniája áll majd, Kadosa Pál utolsó alkotói korszakát pedig Dalos Anna mutatja be. Az utolsó szekcióban Kovács Ilona tart előadást Láng István kompozícióinak variációs struktúráiról, Lendvay Kamilló A tisztességtudó utcalány című operájának interpretációtörténetét Bóka Gábor ismerteti, Dubrovay László életművét Olsvay Endre elemzi majd, végül Kerékfy Márton számol be Ligeti György a hegedűverseny kéziratainak tükrében feltárulkozó kompozíciós módszeréről. Az ülést este hat órakor Faragó György tiszteletére rendezett emlékhangverseny zárja, melyen a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora szakos növendékei működnek közre.

A konferencia és a kamarakiállítás, illetve az emlékhangverseny helyszíne az MTA BTK Zenetudományi Intézet Bartók-terme (1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 7).

Címkék