Az a feladatunk, hogy valódi tehetségeket formáljunk, akikben megvan a mesterré váláshoz szükséges képesség, s ne foglalkozzunk a tehetségtelen középszerrel.

Liszt Giovanni Sgambatinak

Hungarikum lett a Kodály-módszer

2017. március 22.

A Hungarikum Bizottság március 21-én döntött mások mellett arról, hogy a Kodály-módszert is a hungarikumok sorába emeli.

A döntést Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter jelentette be kedden Egerben a bizottság ülése után. A Hungarikumok Gyűjteményébe így már 64 érték tartozik, a Magyar Értéktár pedig 152 tagúra bővült. Az indoklás szerint a Kodály-módszer már egészen kisgyermekkortól kezdve fejleszti a zenei fogékonyságot. A magyar módszer világszerte ismert és elismert, hiszen jól alkalmazható más társadalmi, kulturális közegben is. Az elmúlt évszázadban a hagyományos népzene megőrzésének Kodály-módszere segítette a helyi hagyományok átadását, terjesztését és dokumentálását Magyarországon és külföldön. A Kodály Zoltán által kigondolt, a Magyar Tudományos Akadémia által támogatott módszer elősegíti, hogy a hagyományos népzene hozzáférhetővé váljon mindenki számára, fejleszti a zenei készséget, és bátorít a zene mindennapos használatára. Elősegíti a kutatás, oktatás, közösségi kultúra és a zeneművek együttélését, az összes zenei hagyomány tiszteletben tartását. A módszert 1945-ben illesztették bele az iskolai tananyagba.

 

Néhány hónappal ezelőtt a kulturális örökségek UNESCO-listájára is felkerült a Kodály-módszer; a megtisztelő döntéssel kapcsolatban akkor Nemes László Norbert, a Zeneakadémia tanszékvezetője nyilatkozott a Kodály Intézet nevében.