Interjú Langer Ágnessel, a Bartók verseny harmadik helyezettjével

2017. szeptember 28.

Újdonsült, de egy csapásra népszerűvé vált szereplő a hazai klasszikus zenei élet színpadán a 2005 óta Németországban tanuló Langer Ágnes, aki a Bartók Világverseny és Fesztivál legjobb magyar indulója lett.

Hogy érezte magát magyar versenyzőként, magyar közönség előtt?

Többek közt emiatt jelentkeztem erre a versenyre. Alig szerepelek itthon, egyáltalán nem vagyok jelen a hazai zenei körökben, így számomra az volt lényeges, hogy itthon is ismertté váljak. A Zeneakadémián léphettem fel, a családom és az ismerőseim is ott lehettek a közönség sorai között - ez nekem mind új élmény volt. Ezelőtt csak néhány alkalommal adtam koncertet Magyarországon. Gödöllői vagyok, és a Gödöllői Szimfonikus Zenekarral voltak hangversenyeim.

Célját elérte, hiszen a közönség megismerte, megszerette. Műsorválasztásában Bartók 2. rapszódiáját, 1. hegedű-zongora szonátáját s végül a 2. hegedűversenyt választotta. Miért éppen e művek mellett döntött?

Én voltam talán, aki a legtöbb Bartók-művet választotta, pár éve kezdtem el  beleásni magam a zenéjébe, akkor tanultam meg a rapszódiát és a szonátát is. Amikor megnéztem a Bartók verseny repertoárját, azaz, a választható darabokat, nem sokat gondolkodtam. A 2. hegedű-zongora szonátát korábban nem játszottam, csak az elsőt, így ott egyértelmű volt számomra a választás. A rapszódiáknál már nehezebb volt a döntés, hiszen mindkettőt nagyon szeretem, végül a 2. felé hajlottam, mert az összetettebb mű, és úgy gondoltam, azt kevesebben fogják játszani.

Hogy történt maga a felkészülés?

Számít, hogy ezeket a darabokat nem kifejezetten a versenyre tanultam meg, Mozart D-dúr hegedűversenyét is játszottam korábban, szerepel a repertoáromban. Az utolsó egy-másfél hónapban fektettem intenzívebb munkát a művekre, de nem volt jelentős a különbség egy hagyományos időszakhoz képest, mert ilyenkor amúgy is sokat gyakorolok.
 


Fotó: Zeneakadémia / Adrián Zoltán
 

Melyik versenymű jelentette a legnagyobb kihívást?

A 2. hegedűverseny. Hiába gyakorlom már régóta, egész más volt zenekarral együtt játszani, rengeteg energiára, koncentrációra, fizikai erőre volt szükség, hogy végigvigyem.

Mennyire van létjogosultsága a zenei versenyeknek általában? Egy szubjektív zenei előadás hogyan nyerhet tárgyilagos megítélést?

Véleményem szerint nehéz objektívnek maradni, ezért is örülök, hogy a döntőbe jutottam. Számomra ez a legfontosabb, és nem is az számít igazán, hogy végül ki nyer. Nem a versenyzés a lényeg, nem azért csináljuk. Nekünk ez inkább azt jelenti, hogy megmutathatjuk magunkat, megismer minket a közönség, kiugrási lehetőséghez jutunk. A végén már leginkább a közönség számít.

Mennyire fontos egy fiatal művész számára az aktív versenyzés?

Nem járok gyakran versenyekre, azt gondolom, hogy ebbe bele lehet fásulni. Mindig hasonló a repertoár, ami egy idő után egysíkú és nem is hiszem, hogy egy zenésznek a versenyzésről kell, hogy szóljon az élete. Szeretem céltudatosan kiválasztani azt, amin végül elindulok.

 


Fotó: Zeneakadémia / Adrián Zoltán
 

Mit gondol, van egy mai fiatal művésznek lehetősége versenyek nélkül ismertté válni?

Úgy vélem, igen, de az egy nehezebb út. Hiszek abban, hogy mindenkinek pont akkor jön az a bizonyos „löket,” amikor éppen felkészült rá. Ez lehet egy verseny, egy váratlan telefonhívás, egy véletlen ajánlat vagy bármi.

Mennyi ideje volt megismerkedni a többiekkel?

Nem tudtam senkit meghallgatni, a fordulók közben tudatosan, a végén pedig kevés volt az időm és a kapacitásom. A Nagyzenekari Döntő után nyílt lehetőség arra, hogy szót váltsak a döntőbe jutottakkal.

Nem a Zeneakadémián végzi tanulmányait, hanem a Hochschule für Musik Mainz hallgatója. A német zeneoktatás mennyiben különbözik az ittenitől? Hogyan ítélik meg ott Bartók életművét?

Tanulmányaim során egyáltalán nem volt szó Bartók munkásságáról, ettől függetlenül azt tapasztalom, hogy fontos zeneszerzőnek tartják külföldön. Én Anne Shih, kínai hegedűművésznőnél tanulok (aki Amerikában tanult a legendás Gingold professzornál), tehát nem kötődöm annyira a német zeneoktatáshoz. Ami nagy különbség Magyarországhoz képest, hogy zeneiskolás szinten nagy hiány van, alapfokon szinte nincs is zeneoktatás, ami pedig van, az nem elég jó színvonalú. Szerencsésnek érzem magam, hogy itthon Béres Ágotához járhattam zeneiskolába, megalapozottnak érzem az első néhány évemet.
 


Fotó: Zeneakadémia / Adrián Zoltán
 

Magyarországon erős az elméleti oktatás, ez külföldön még nem működik.

Amikor elmesélem, hogy nálunk egy évig szolfézsra kell járni hangszertanulás előtt, nagyon csodálkoznak, ott a kottaolvasást sem igen tanítják. Alig vannak zeneiskolák, és a legtöbb közülük magánkézben van.

Sok minden előtt áll még, van konkrét célja, terve a jövőre nézve?

Egyetemi tanulmányaimból egy év biztosan hátra van még, most kezdek el egy másik egyetemet Hollandiában, Boris Belkin osztályába fogok járni. A közeljövőben lesz egy nagy koncertem Moszkvában, a Sosztakovics hegedűversenyt fogom játszani az Orosz Nemzeti Filharmonikusokkal – ez egy előző verseny hozománya. Nem fogok sokat pihenni, hamarosan el is kezdem a munkát. Magyar versenyzőként bízom benne, hogy Magyarországra is gyakrabban vissza fogok térni.

U.A.