A zene Magyarország mindennapi életének mindig is jelentős része volt és az is maradt.

Solti György

Kodály Termet avattak a Zeneakadémián

2017. március 6.

Kodály Zoltán halálának ötvenedik évfordulója alkalmából avatták fel a Zeneakadémia Kodály Termét március 5-én. A kiállításmegnyitóval összekötött ünnepélyen beszédet mondott Dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, Dr. Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora és Batta András egyetemi tanár, a kiállítás kurátora.

Fotó: Zeneakadémia / Ancsin Gábor

 

Kodály 1907-től tanított a Zeneakadémián, csaknem ötven éven át: zeneszerzést, hangszerelést, magyar népzenét, partitúraolvasást, szolfézst és zeneelméletet. Volt aligazgató (1919/20), az igazgatótanács elnöke (1945/46), díszelnök (1956-tól). Pedagógia munkássága folyamán született meg a Kodály-iskola, amelynek tagjai a harmincas évektől Kodály munkatársaivá, s zeneszerzőként, zenetudósként, pedagógusként, karnagyként, az Éneklő Ifjúság mozgalom fáklyavivőiként a magyar zeneélet meghatározó alakjaivá váltak. Kodály állandó terme a Zeneakadémián a XV. tanterem volt, ez a helyiség egyben a zenetudományi tanszék bölcsője, ahol zenetudós, zeneelmélet szakosok és zeneszerző hallgatók újabb és újabb generációja részesül Kodály szellemi örökségéből mind a mai napig.

 

Fotó: Zeneakadémia / Ancsin Gábor

 

A Kodály Termet a világhírű zeneszerző halálának 50. évfordulója alkalmából avatták fel 2017. március 5-én. A történelmi tanterem falait ettől kezdve hat tabló díszíti, amely Kodály és a Zeneakadémia kapcsolatát mutatja be. A teremavatással egybekötött kiállításmegnyitón részt vett többek közt Kodály Zoltánné Péczely Sarolta, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem vezetősége és az MTA BTK Zenetudományi Intézet számos kutatója.

 

Fotó: Zeneakadémia / Ancsin Gábor

 

 Dr. Vigh Andrea köszöntötte az egybegyűlteket, majd Kodály életéről és munkásságáról emlékezett meg a kiállítás kurátora, Batta András egyetemi tanár. Dr. Hoppál Péter beszédében utalt rá, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma a hazai kulturális intézményekkel együttműködve több évre szóló Kodály-programot tervez, melynek keretében hangversenyekre és fesztiválokra, valamint versenyekre, előadásokra és mesterkurzusokra is sor kerülhet. A megnyitót Devich Gergely és Kovalszki Mária előadásában Kodály Szonatina című műve zárta.

Címkék