A technika a lélekből szülessen meg, ne a mechanikából.

Liszt Lina Ramannak

Liszt és a költészet

2014. március 10.

Előadással egybekötött kétnapos kurzust tart Liszt irodalmi alkotásokhoz kötődő műveiből 2014. április 8-9-én Dr. Thomas Mastroianni, az Amerikai Liszt Társaság elnöke.

Thomas Owen Mastroianni a Juilliard School of Music-on, Beveridge Websternél  szerezte meg zongoraművészi diplomáját 1959-ben, doktori tanulmányait pedig a Zeneakadémia egykori legendás professzoránál, Böszörményi Nagy Bélánál, illetve Sidney Fosternél folytatta a bloomingtoni Indiana Egyetemen. 1961-1972 között Texas University zongoratanára és tanszékvezetője, 1972-1981 között a The Catholic University of America zeneművészeti karának dékánja. 1981-től közel két évtizeden át a zongora tanszék vezetője ugyanott, majd 2000 óta az egyetem Professor Emeritusa.

Tanári pályafutása mellett koncertpianistaként négy kontinens húsz országában lépett fel, lemezfelvételei sorában kiemelkednek Brahms, Liszt és Debussy zongoraműveiből válogató CD-i. Liszt életművének ápolásáért a Magyar Liszt  Társaság 1992-ben Emlékéremmel tüntette ki. A rangos olaszországi Amalfi Coast Music Festival társalapítója és rendszeres előadója, nemzetközi zongoraversenyek visszatérő zsűrielnöke, amerikai oktatási és akkreditációs bizottságok tagja, az Amerikai Liszt Társaság elnöke. Egyetemi elfoglaltságai mellett számtalan előadást  és mesterkurzust tartott Amerika- és világszerte, Liszt és más romantikus szerzők művészete mellett kiemelt figyelmet fordít a zongoratechnika fiziológiai vonatkozásaira.  Mastroianni professzor rendszeresen közöl cikkeket és ad elő az előadóművészek fizikai és mentális kondíciója, a koncentráció, memorizálás, gyakorlás, illetve a stresszkezelés témájában.

2014. április 8-9-én a Zeneakadémia főépületének XXIII. termében tartandó kurzusának középpontjában Liszt Ferenc irodalmi alkotásokhoz kapcsolódó zongoraművei (Harmonies Poétiques et Réligeuses, Petrarca-szonettek, Dante-szonáta, Mephisto-keringő, dal- és operaátiratok stb.) állnak. A kurzushoz kapcsolódó vetítéssel és zenei idézetekkel illusztrált előadásában Mastroianni professzor a hangnemek, figurációk , skálák, akkordok és formai elemek - a zene és a szövegek szoros olvasata alapján megfejthető – jelentését tárja fel.

Az angol nyelven tartandó kurzusra aktív hallgatóként kizárólag a Zeneakadémia zongora főtárgy szakos, illetve DLA növendékei jelentkezhetnek, lehetőség szerint a kurzus tematikájához illeszkedő Liszt-művel. Passzív hallgatóként a részvétel a Zeneakadémia hallgatóinak illetve a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola diákjainak ingyenes, külsős érdeklődők napi 3.000 Ft részvételi díj ellenében vehetnek részt a kurzuson. Jelentkezni aktív és passzív részvétel esetében egyaránt szükséges a szabo.agnes[kukac]zeneakademia.hu email címen, legkésőbb 2014. március 28-ig.

Címkék