Nem túlzok, amikor azt mondom: mindent, amit zenészként elértem, Weiner Leónak köszönhetek…. Számomra mindig Weiner volt és marad is „a zenész" kiemelkedő mintaképe.

Solti György

Liszt-fesztivál Schillingsfürstben

2017. július 7.

2017. július 8–15. között kerül megrendezésre Schillingsfürstben az I. Liszt-fesztivál a budapesti Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont közreműködésével.

A rendezvény folytatása a 2016 szeptemberében szervezett „Liszt Múzeumok találkozója” programnak, amelyre múzeumunkban került sor raidingi, schillingsfürsti, weimari és budapesti emlékházak munkatársainak részvételével. A schillingsfürsti Liszt-fesztivál műsorfüzetében a tavalyi találkozó folytatásaként hivatkoznak az idei programsorozatra.

 

 

Az együttműködésnek köszönhetően bemutatásra kerül a Liszt Múzeum 2014-ben készített időszaki kiállításának, a Képzőművészek Liszt életében című tárlatnak a tabló változata a Ludwig-Doerfler-Galerie-ben, melyet Peternák Anna, a kiállítás kurátora mutat be. A Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont képviseletében Liszt Magyarországhoz kapcsolódó tevékenységeiről Domokos Zsuzsanna, a múzeum igazgatója tart előadást. A múzeumot továbbá Avar Katalin és Spischak Dávid képviselik, akik a tablókiállítás összeállításában és fordításában közreműködtek.

A fesztivál egyben mesterkurzus is, melyen Leslie Howard zongoraművész és Liszt-kutató zenetörténész néhány kiváló fiatal versenygyőztes zongoristának tart nyilvánosan látogatható továbbképzést. A fesztivál részletes programja megtalálható a Schloss Schillingsfürst honlapján.