A legkisebbeknek sincs megtiltva, hogy nagy dolgokról álmodjanak, sőt törekedjenek is nagy dolgokra – szerényen, képességeikhez mérten.

Liszt Augusz Antalnak

Már lehet jelentkezni Debreczeni Kati és Malcolm Bilson kamarazene mesterkurzusára

2014. január 8.

A 2014. február 10-14. között a Régi Zeneakadémia Kamaratermében rendezenedő foglalkozásokra Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert fortepianóra és vonós hangszerekre írt kamaraműveit játszó csoportok jelentkezhetnek legkésőbb február 3-ig.

Debreczeni Katalin – vagy ahogyan világszerte ismerik: Kati Debretzeni – Erdélyben született, és 15 éves korában vándorolt ki Izraelbe. Hegedülni Ora Shiran-nál tanult Tel Avivban, majd érdeklődése a barokk hegedű felé fordult. A hangszer mesterfogásait Londonban Catherine Mackintosh és Walter Reiter mellett sajátította el. Jelenleg az English Baroque Soloists (J. E. Gardiner) és a Orchestra of the Age of Enlightenment (F. Bruggen, S. Rattle, V. Jurowski, I. Fischer) vezetője és gyakori szólistája. Hegedűjátéka számos díjnyertes kiadványon hallható. Több együttest irányít Izraelben, Lengyel-országban, Norvégiában, Izlandon és az Egyesület Királyságban, valamint barokk hegedűt oktat a hágai Royal Conservatory of Music kurzusain.

Debreczeni Kati (fotó: Joe Plommer)

Malcolm Bilson zongoraművész a régizenei mozgalom egyik úttörőjeként az 1970-es évek elején kezdte Haydn, Mozart, Beethoven Schubert műveit XVIII.-XIX. századi hangszereken játszani. Azóta fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy a fortepiano visszakerüljön a koncertek repertoárjába és a lemezkiadók is nyissanak a régizene irányába. Ezek eredménye számos kiváló felvétel lett: Bilson nevéhez fűződik a teljes Mozart zongorarepertoár lemezre vétele. A Deutsche Grammophon Archiv rögzítette a zongoraversenyeket (km. John Eliot Gardiner és az English Baroque Soloists), a Nonesuch Records a zongora-hegedű szonátákat (km. Sergiu Luca), míg a szóló zongoraszonátákat a Magyar Hungaroton kiadó. Ugyancsak a Hungaroton vállalkozása volt 2003-ban Schubert összes, a befejezetlen szonátákat is tartalmazó zongoraszonáta-sorozatának korabeli hangszereken előadott felvétele. 2005-ben jelent meg a Claves kiadó gondozásában Haydn szonátákat tartalmazó lemeze, majd 2008-ban elsőként rögzítette angol korabeli hangszeren Haydn, Dussek és Cramer műveit a Bridge kiadó jóvoltából. 2005-ben oktató DVD-t készített Knowing the Score címmel, melyben azt a kérdést feszegeti, hogy valóban tudjuk-e, mit jelentenek a klasszikus mesterek kottáiban szereplő notációk, instrukciók. A folytatás 2011 szeptemberében jelent meg Performing the Score címmel, mely az első lemez fő mondanivalóján továbblépve azt járja körül, hogy ha már értőn olvassuk a kottát, miként tudjuk mindezt átültetni az előadásmódba. Bilson 1968 óta tanít a Cornell Egyetem Zenei tanszékén, vendégprofesszori státuszt élvez a rochesteri Eastman School of Music, illetve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Régizene Tanszékén. Rendszeresen tart fortepiano mesterkurzusokat, valamint előadásokat és hozzájuk kapcsolódó szólókoncerteket a világ számos pontján. Malcolm Bilson az Amerikai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja, a Bard College tiszteletbeli doktora, 2006 óta a James Smithson Bicentennial Medal kitüntetés birtokosa.

Debreczeni Kati és Malcolm Bilson 2014. február 10-14. között, délelőtt 10 órától tartandó  mesterkurzusához két hangverseny is kapcsolódik: 2014. február 12-én este a két művésztanár ad szonátaestet W. A. Mozart, Beethoven és Schubert műveiből, február 15-én délután pedig a kurzuson részt vevő kamaracsoportok közreműködésével kerül sor a mesterkurzus záró hangversenyére.

A kurzus minden régi zenei előadói gyakorlat iránt érdeklődő diák és művész számára nyitott, aktív résztvevőként Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert fortepianóra és vonós hangszerekre írt kamaraműveit játszó csoportok jelentkezhetnek. A részvétel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, valamint a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium növendékeinek ingyenes. A két intézmény valamelyikében hallgatói jogviszonnyal nem rendelkezők számára a kurzus aktív közreműködők esetében 5.000 Ft/nap, passzív részvétel esetén 2.500 Ft/nap díj ellenében látogatható.

A jelentkezési lapok, illetve a mesterkurzussal kapcsolatos minden további praktikus részlet a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatási honlapján, a Tanulmányi Hirdetőn található meg.

Címkék