A zene Magyarország mindennapi életének mindig is jelentős része volt és az is maradt.

Solti György

Megkezdődött a 142. tanév a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen

2017. szeptember 5.

Bárhogy szolgálhatunk egy ügyet, ha abban tökéletességre törekszünk – ezzel a gondolattal nyitotta meg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 2017/18-as tanévét Dr. Vigh Andrea, az intézmény rektora szeptember 4-én.

„Káprázatos utat járt be a Zeneakadémia intézménye azóta, hogy Liszt szolgálati lakásában elindult az oktatás” – kezdte beszédét az egyetem rektora. Dr. Vigh Andrea a Zeneakadémia egyedi vonásának nevezte, hogy az alapító atyáktól egyenes ágon juthatunk el a mai tanárokig. A rektor fontosnak tartja, hogy az elsőévesek is érezzék azt a szellemi köteléket, amely az itt tanulókat és tanítókat a Zeneakadémiához kapcsolja évszádok óta, és amelyhez hozzátartozik felmenők tisztelete, és az, hogy szabadon szárnyalhatnak a leszármazottak.

 


Fotó: Zeneakadémia / Felvégi Andrea
 


Magyarok és külföldiek, új és régi hallgatók, oktatók és szülők töltötték meg a Zeneakadémia Solti Termét. A színpadon Dr. Vigh Andrea rektor, Szentgyörgyvölgyi László Zoltán kancellár, Dr. Kutnyánszky Csaba (Karmester és Karvezető Tanszék) és Fekete Gyula (Zeneszerzés Tanszék) tanszékvezetők-rektorhelyettesek foglaltak helyet. Mögöttük a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezetői vonultak fel: Dráfi Kálmán (Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszék vezetője), Dobszay Ágnes (Egyházzene Tanszék vezetője), Meláth Andrea (Ének Tanszék vezetője), Lakatos György (Fúvós Tanszék vezetője), Binder Károly (Jazz Tanszék vezetője), Fülei Balázs (Kamarazene Tanszék vezetője), Richter Pál (Népzene Tanszék vezetője), Eötvös József (Vonós Tanszék), Mohay Miklós (Zeneelméleti Tanszék), és Péteri Lóránt (Zenetudományi Tanszék). A tanszékvezetők mellett Nemes László Norbert, a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet vezetője, és Dr. Benkő Szabolcs, a Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium igazgatója is helyet kaptak az emelvényen. 

 

Az egyetem vezetője név szerint sorolta azokat, akik a nyári időszak alatt kaptak kitűntetést: augusztus 20-án magas színvonalú munkájáért a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozatának díjával jutalmazták Almási-Tóth András rendezőt, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Ének Tanszékének docensét, az Opera Program vezetőjét. Szintén a nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatának kitűntetésében részesítették Nagy Zsolt népzenészt, a Zeneakadémia Népzene Tanszékének brácsatanárát, a Dűvő Népzenei Együttes tagját. Pusko Márton népzene szakos TMA-s hallgató a Népművészet Ifjú Mestere díjat kapta. A Magyar Szent István Rendet Vásáry Tamás zongoraművész vehette át Áder János köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

A német zeneipari szövetség (BVMI) kulturális intézete, a Deutsche Phono Akademie „Hangszerszólisták” kategóriában Boldoczki Gábor Oriental Trumpet Concertos című lemezéért Echo Klassik díjat adományozott.

A rektor kitért a különböző versenyeken elért eredményekre is: Kiss Balbinat Ádám nyerte az első Kalotaszegi Prímásversenyt; Rozsonits Ildikó, a Rendkívüli Tehetségek Képzőjének zongora szakos tanulója a XXII. Carl Filtsch Nemzetközi Zongoraversenyen első helyezést ért el.

A Müpa Karc Díj Ifjú Kritikusoknak című pályázatán a szakmai zsűri döntése alapján győztesként került ki Merényi Péter, az egyetem BA harmadéves muzikológia szakos hallgatója, Cselényi Máté BA elsőéves tanuló a legjobb tíz pályázó közé került, és a közönségszavazáson a második legtöbb szavazatot kapta.

Tajima Ayaho MA első éves zongorista hallgató második lett az V. Ischia Nemzetközi Zongoraversenyen.

Dr. Vigh Andrea emlékeztetett arra, hogy szeptember 9-én indul az I. Bartók Világverseny, amelynek élő fordulóira mintegy ötven fiatal hegedűművészt választott ki a zsűri. „A Bartók Világverseny és Fesztivál több mint zenei kihívás: tudományos esemény és széles közönséget megszólító fesztivál is egyben. Ami ezt a versenyt kiemeli a zenei versenyek sorából, az sajátos felépítésének, nemzetközi hatósugarának, és a Zeneakadémia bartóki kötődésének köszönhető” – tette hozzá a rektor.
 


A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem évnyitóján Szabó Marcell, doktori iskolás hallgató zongorázott, és Bolyki Sára, a Népzene Tanszék hallgatója énekelt moldvai népdalokat.


Fotó: Zeneakadémia / Felvégi Andrea

 

Szavaiból kiderült, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán kettős évfordulójának megünneplésére is készül az idén, együttműködésben a Külügyminisztériummal és az EMMI-vel. Ennek részeként változatos koncertprogramok és kurzusok lesznek Kodály zeneszerzői életművéhez, pedagógiai munkásságához kapcsolódva.

Bartók és Kodály 2017 őszén együtt határozzák meg a Zeneakadémia életét, hívta fel a figyelmet a rektor, hozzátéve, hogy Dohnányi Ernő születésének 135. évfordulója alkalmából felavatják a XII. tanterem tablókiállítását, és tanszéki megemlékezések is lesznek a Billentyűs Tanszék szervezésében.

„Folytatódik az Áramlatok (Crosscurrents), a bécsi zeneakadémiával közös nemzetközi projektünk, amelyhez idén novemberben a zürichi zeneakadémisták csatlakoznak. Újra Budapest ad helyszínt a jeruzsálemi zeneakadémiával már hagyományosnak mondható Reconnections című kamarazenei projektünknek februárban. Tavasszal ismét lesz közép-európai ifjúsági zenekar (Eufónia), ezúttal Graz szervezésében” – folytatta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem vezetője.

„Ami a zenekarunk koncertjeit illeti, ezekben a jelenlévők jó része majd amúgy is részt vesz, azonban épp ily izgalmasnak tartom a legtehetségesebb diákokat bemutató, „A tehetség kötelez” című sorozat hangversenyeit is, amelynek keretében Kocsis Krisztián zongoraestje, Csabay Domonkos, Kruppa Bálint, Kurgyis András és Fejérvári János kamaraestje, valamint Farkas Mira hárfaestje lesz hallható. Az elmúlt tanévben indított új kezdeményezésünket is folytatjuk a Bartók Konzival, amelynek diákjai tanáraikkal együtt muzsikálva ebben az évadban több koncerttel is fellépnek a Zeneakadémián” – egészítette ki Dr. Vigh Andrea, aki egymástól elválaszthatatlannak minősítette az oktatást és a koncertéletet. „ Egy jó hangversenyből legalább annyit tanul az ember, mint egy főtárgy órából” – bíztatta a százharminc elsőéves hallgatót. A rektor végül annak a meggyőződésének adott hangot, hogy ha a zenei tehetség jelen van, és kemény munkával párosul, akkor a zeneművész minden fellépéskor „csodát tehet” a színpadon.

 


Brandenburg Ádám, a 2017-es Neszlényi Andor díj nyertese. Fotó: Zeneakadémia / Felvégi Andrea
 

Az ünnepélyes köszöntő után az év legkiemelkedőbb kompozíciójáért járó Neszlényi Andor díjat adták át, amelyet 2017-ben Brandenburg Ádám nyert a Zeneakadémia Zeneszerzés Tanszékének döntése alapján. A rektor habilitációs oklevelet adott át Pávai Istvánnak, a Népzene Tanszék docensének.

 


Pávai István habilitációs oklevelet vehetett át. Fotó: Zeneakadémia / Felvégi Andrea

 

A rendezvényen esküt tettek az elsőévesek – magyarok és külföldiek. A Szózat előtt Dr. Vigh Andrea hivatalosan is megnyitotta a tanévet, arra bíztatva az elsőéveseket, hogy látogassák a Zeneakadémia koncertjeit, jöjjenek el a Bartók versenyre, és „az egyetem tanáraiból is nyerjék ki a lehető legtöbbet”.

 


Fotó: Zeneakadémia / Felvégi Andrea

A tanévnyitón készült fotók megtekinthetők galériánkban.

Címkék