Az ízlés valaminek a tagadása. A zseni állít, mindig csak állít.

Liszt Ferenc

Új hangszer-ritkaság a Liszt Múzeumban

2013. október 6.

A Liszt Ferenc hagyatékából fennmaradt, nemrég felújított piano-orgue-ot koncerttel egybekötött előadás keretében mutatják be 2013. október 12-én.

Az 1864-ben a párizsi Alexandre pére & fils gyárában készült kombinált hangszer egy egybeépített fúvó légrendszerű harmónium és pianinó.  Liszt Berliozon keresztül került kapcsolatba Eduard Alexandre-ral, akitől két kombinált hangszert is vásárolt élete során. A 7 oktávos zongorát a Liszttel közeli kapcsolatban álló Erard cég készítette, akiknek a hangszereit Liszt első párizsi évei óta népszerűsítette. Liszt 1854-ben vásárolta meg az Alexandre gyár legnagyobb kombinált hangszerét, a róla elnevezett Piano-Lisztet, mely a weimari Altenburg zeneszalonjába került. A hárommanuálos, pedálos hangszer első két billentyűzete és pedálja a harmóniumot, a harmadik pedig egy Erard versenyzongorát szólaltatott meg. A hangszer ma a bécsi Gesellschaft der Musikfreunde gyűjteményében található. Liszt második kombinált hangszerét, a tíz évvel később készült kétmanuálos Piano-Orgue-ot először Rómában használta, majd 1872-ben Pestre küldte otthonába, végrendelete nyomán került a Zeneakadémia tulajdonába.

A hangszert 2012 és 2013 folyamán Szabó Balázs orgonaművész és hangszertörténész restaurálta, sor került a hangszer bútorzatának statikai megerősítésére és esztétikai helyreállítására, a harmónium teljes restaurálására, a kiépített és megsemmisült alkatrészek rekonstrukciójára, az eredeti hangzás és hangolás visszaállítására és a zongorarészből ugyancsak eltávolított Céleste pedál teljes rekonstrukciójára. Valódi, ritka különlegesség a harmónium rekonstruált Prolongement-szerkezete, mely lehetővé teszi bármely hang vagy akkord letartását játék közben, mely eszköz különösen fontos volt Liszt számára. A zongorarész átfogó restaurálása magában foglalta a szerkezeti statikai megerősítését, a hiányzó részek rekonstrukcióját, a hangzást befolyásoló elemek  és a hangszer bútorzatának restaurálását. A teljes restaurálás során különös hangsúlyt kapott a még eredeti Liszt korabeli alkatrészek megtartása.

A restaurált hangszer bemutatója 2013. október 12-én 18 órakor lesz a Régi Zeneakadémia Liszt Ferenc kamaratermében, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum rendezésében. A bemutató során megismerhetünk a hangszer különleges felépítésével, restaurálásának legérdekesebb pillanataival, ezt követően pedig Szabó Balázs hangversenyen mutatja be a Piano-Orgue zenei lehetőségeit, Liszt és kortársai művein keresztül.

A bemutató koncert részletes műsora ide kattintva tekinthető meg.

Címkék