A technika a lélekből szülessen meg, ne a mechanikából.

Liszt Lina Ramannak

Zeneakadémia bérletek 2017 – Zene karnyújtásnyira

2016. november 11.

Tíz új 2017-es sorozatot hirdetett meg a Zeneakadémia Koncertközpont, a bérletek december 31-ig különleges, bevezető kedvezménnyel válthatók meg.

Régóta fénylő csillagok mellett az Y-generáció feltörekvő kiválóságaival ismerkedhet meg a Zeneakadémia Koncertközpont 2017-es bérleteinek közönsége. A zenei univerzum egyik fő vonzáspontjának számító patinás hangversenyhelyszínnel, önálló koncertszervezői és nemzetközi versenyrendezői profillal és valóságos tehetségbörzeként működő egyetemi képzéssel bíró Zeneakadémia esetében a generációk találkozása állandó inspirációs forrás és progresszív hajtóerő – egyben a tradíciók ápolása, hiszen az alapító Liszt Ferenc hitvallását követi, aki pályája zenitjén úgy fogalmazott: „egyetlen célom, hogy gerelyemet a jövő határtalan terébe hajítsam”. Az új bérletek főszereplői többek közt olyan idősebb és fiatalabb világnagyságok lesznek, mint Jean-Efflam Bavouzet, Frankl Péter, Pinchas Steinberg, a Cuarteto Casals és a Concerto Köln; Jörg Widmann, Julian Rachlin és Dmitrij Szinkovszkij; Boldoczki Gábor, Vajda Gergely vagy a Kelemen Kvartett. A fiatal generációból már befutott Várdai István, Fülei Balázs és Lajkó István mellett pedig a jövő olyan üstökös-reménységei tűnnek fel, mint Csabay Domonkos, Fejérvári Zoltán, Karasszon Eszter, Kokas Dóra, Kruppa Bálint, Szabó Ildikó vagy Szabó Marcell.

Cuarteto Casals (Fotó: Josep Molina)

 

Európa zenei életének élvonalába tartozó három kamarazenekar és három nem kevésbé izgalmas szólista: a legkiválóbb magyar és külföldi művészek lépnek fel a Zeneakadémián a Kamarazene Nagyteremre bérlet három őszi koncertjén.  A klasszikus és 20-21. századi repertoár legjavát és a nemzetközi zenei élet új felfedezettjeit kínálja a Zeneakadémia páratlan akusztikájú Nagytermére hangolt őszi kamarazenei sorozat. A Négyszer négyes plusz egy bérlet a korábbi vonósnégyes-sorozatot továbbgondolva idén olyan koncerteket kínál, amelyekben az ikonikus kvartettek nyomdokain haladó kiváló hazai és külhoni vonósnégyesekhez egy-egy világklasszis zongorista is csatlakozik. A 2017-es Összkiadás élőben bérlet különlegessége, hogy kizárólag az egyetemhez szorosan kötődő művészek lépnek a Solti Terem színpadára: februárban az egyetem művésztanárai Mozart nyolc zongorás trióját, novemberben pedig a Zeneakadémia legígéretesebb növendékei, illetve tanári gárdájának fiatal kiválóságai Debussy kamarazenei műveit szólaltatják meg.

 

Harriet Krijgh (Fotó: Marco Borggreve)

 

Az új Bach mindenkor bérletben a zeneszerző-óriás oratorikus, illetve zenekari műveit hallhatja a közönség a magyar régizenei szcéna két meghatározó együttese, valamint olyan vendégek előadásában, mint Dmitrij Szinkovszkij, aki legutóbb Julia Lezsnyeva oldalán állt a Nagyterem színpadán, vagy a világ első régizenei együttesei közé tartozó Concerto Köln. Ezredfordulósnak is nevezik a napjainkra fiatal felnőtt korba ért nemzedéket, amely már az internet és fogyasztói társadalom világában nőtt fel. A pályafutásuk első évtizedét taposó generáció képviselői duó vagy trió formációban állnak a 2007 tavaszi évadban a Solti Terem színpadára a Kamarazene – Y generáció című új sorozatban a klasszikus kamara- repertoár remekműveivel. A klasszikus zene legintimebb, szakrális koncertélményei mindig szólóesteken érik az embert. A műfaj egyenesen visszavezethető Liszt Ferenchez, aki először vállalkozott rá, hogy egymaga varázsolja el a közönségét egy teljes hangverseny erejéig. A fekete-fehér színei 2017-es koncertjein a Zeneakadémia alapítójának szellemi leszármazottai, az intézmény különböző generációkhoz és iskolákhoz tartozó zongoraművész-tanárain a sor, hogy megteremtsék ezt a semmihez sem hasonlítható atmoszférát.

 




Julian Rachlin

 

2017 tavaszán négy kamaraesten mutatkozhatnak be a Zeneakadémia fiatal kiválóságai A tehetség kötelez sorozatban. A különleges hangszerösszeállítású Weiner Ensemble mindössze egy éve alakult, de máris magáénak tudhatja a hollandiai Orlando Nemzetközi Kamarazenei Verseny harmadik helyezését. Scheuring Kata neve egyre gyakrabban bukkan fel szólistaként a hazai koncertéletben, és hasonlóan szerencsésnek mondhatja magát Szabó Marcell, illetve Nyári László; Kokas Dóra és Perényi Benjámin tehetsége és invenciózus játéka pedig máris joggal mérhető neves rokonaikéhoz. A Zeneakadémia zenekari képzése rendkívül fontos szerepet játszik az intézmény életében, hiszen a növendékek többsége zenekarban fog elhelyezkedni. A zenekar mesterei bérlet 2017 őszi félévében két életkorában, repertoárjában és habitusában is különböző karmester áll a folyton változó összetételű, ennek ellenére folyamatosan magas színvonalon működő zenekar élére. A Zeneakadémia Koncertközpont ifjúsági bérlete, a Liszt-kukacok Akadémiája a 10–15 éves, vagyis felső tagozatos általános iskolás korosztálynak (s persze szüleiknek, nagyszüleiknek) szól. A Solti Teremben megrendezett 2017 tavaszi hangversenyek rendhagyó módon mutatják be a hangszerek hatalmas családjának néhány tagját, illetve az énekhangot.

 

Pinchas Steinberg és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara (Fotó: Zeneakadémia / Mudra László)

 

A bérletek az egyes koncertekre érvényes jegyekhez képest jelentős, 20%-os árelőnyt kínálnak, melyhez 2016. december 31-ig további 15%-os különleges bevezető kedvezményt biztosít a Zeneakadémia. A bérletes koncertekre, valamint a Zeneakadémia Koncertközpont teljes, a zeneakademia.hu-n már elérhető 2017 január-júliusi programkínálatára a mai naptól szólójegyek is válthatók.

Az új 2017-es sorozatok mellett Liszt Ferenc téri jegypénztárunkban korlátozott számban továbbra is elérhetők a Zeneakadémia Koncertközpont 2017-es évi koncertjeiből összeállított, már korábban meghirdetett bérletek, melyek részletei ide kattintva találhatók meg.

Címkék