Antal István

Zongoraművész, tanár. A Liszt Ferenc Társaság alapító tagja. Édesapja Antal Márk matematikus, bátyja Antal János költő. Felsőfokú zenei tanulmányokat Ausztriában és Németországban folytatott, 1925-29-ig a Bécsi Zeneakadémián, 1929-32-ig a Berlini Zeneakadémián tanult, tanára Leonid Kreutzer volt. Magyarországi bemutatkozó koncertjére 1937-ben került sor a Pesti Vigadóban. A Nemzeti Zenedében 1945-től, a Zeneakadémián 1949-től haláláig tanított a zongora tanszakon.

 

Nemzetközi versenyek zsűritagjaként szerepelt. Egyik ilyen alkalomból, a zwickaui Schuman-zongoraversenyen, ahol magyar zongoristák, a Zeneakadémia növendékei értek el helyezést, így nyilatkozott: „Annyit érek, amennyit a növendékeimnek meg tudok tanítani.[…] Matematikus édesapámtól a matematikai tehetséget nem örököltem ugyan, de a matematikus jellegzetes magatartását talán valamelyest. Törekszem a tiszta és világos megfogalmazásra, a szabályok definíciójára, az összefüggések felismerésére. Ezért találom annyira izgalmas területnek a pedagógiai munkát. Szívesen beszélek kételyeimről és következtetéseimről, szívesen vitatkozom is róluk […] Ennek köszönhetően ma már egyre világosabban látom, hol van a határ, amin túl már nem lehet és nem is szabad szavakkal magyarázni, mert a művészet maga immanens, nem oldódik a beszélt nyelvben."

Raics István zenekritikus, szövegíró így emlékezett módszeréről: „A kifejezés és a hangzás egységét olvasás közben kell megteremteni, hangoztatta nemegyszer; s ezzel a Leimer-Gieseking módszer kottakép-elsajátításának alapvető követelményét vázolta fel. […] berlini neveltetése a Busoni- , Liszt-, D'Albert-átiratok masszív, tömör, orgonaszerű, ma már romantikusnak érzett átfogalmazását igényelte."

 

Molnár Antal zenetörténész szerint: „arról volt nevezetes, hogy zongorázó előadásában és tanításában szokatlanul mély stíluselemzésről tett bizonyságot. Ez a ritka és mind ritkább művészi eljárás idézte elő az ő kivételes, lelki azonosulását a hitelesen tolmácsolt zeneművel, […] kihámozza a korszerűség teljes apparátusát,a legapróbb elemekig, beleértve a hangszín és tempóvétel árnyalatait. Az ily módon felépített tolmácsolásban a történész és esztéta lelkiismerete egyesül a fölényes technikai tudással."

 

Európa szerte koncertezett, repertoárjában a klasszikus zeneszerzők, és kiemelten Liszt mellett a kortársak is helyet kaptak. Magyar zeneszerzők új kompozícióit mutatta be, mint egyik szólólemezének ismertetőjén olvashatjuk: „Ha mindazokat a szerzőket felsorolnánk, akiknek műveit bemutatta, vagy műsorán tartotta Kadosától Farkas Ferencig, Székely Endrétől Veress Sándorig, úgyszólván az egész új magyar zene szerző-névsorát ideírhatnánk."

 

Díjai: Liszt díj (1954), Érdemes művész (1955), a Magyar Rádió és Televízió nívódíja (1972)

 

(Csanda Mária)