Hernádi Lajos

A múlt század harmincas éveiben feltűnt új magyar zongoramű- vésznemzedék egyik legkiválóbb képviselője volt. Hosszú pályafutása során koncertezett Európa szinte valamennyi országában, az Egyesült Államokban és a Közel-Keleten. Repertoárján több mint száz szóló- kompozíció és csaknem harminc versenymű szerepelt. Zenekari koncertjein olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Hermann Abendroth, Dean Dixon, Dohnányi Ernő, Ferencsik János, Otto Klemperer, Solti György és Carlo Zecchi. Zenepedagógiai tevékenysége is jelentős: három évtizeden át tanított a Zeneakadémia zongora tanszakán, s olyan előadók kerültek ki műhelyéből, mint Frankl Péter és Vásáry Tamás.

 

Retkes Attila zenekritikus „Hernádi Lajos zongorázik" című CD kísérőfüzetében írta a fenti sorokat, amelyek tömören jellemzik Hernádi Lajos életútját.

 

Gyermekkori zongoratanulmányok után 1924-ben került a Zeneakadémiára, ahol 1927-ig Bartók Béla nö- vendéke volt. Az 1927/28-as tanévet a berlini Zeneművészeti Főiskolán Arthur Schnabelnél végezte, majd Budapestre visszatérve 1928 őszén felvételt nyert Dohnányi Ernő művészképző tanfolyamára, és itt kapta kézhez zongoraművészi diplomáját 1930-ban. 1929-től rendszeresen koncertezett. Az 1933-ban Budapesten rendezett nemzetközi Liszt zongoraverseny döntőjében elnyerte a Magyar Rádió díját. A harmincas évek végétől származása miatt a politika nemcsak a pódiumtól, hanem kis híján az életétől is megfosztotta. Többször behívták munkaszolgálatra; a felszabadulás 1944. október végén, Munkács mellett egy erdőben érte. Visszatértünk az életbe, ismét ember lehettem, művész. – nyilatkozta egy interjúban – Már az első napon zongora mellé ültem: Chopint játszottam a sebesült szovjet katonáknak. Debrecenben már valódi koncerten léptem fel.

 

1945-ben nevezték ki a Zeneakadémia tanárává és 1975-ben történt nyugdíjba vonulásáig tanított zongora főtárgyat. Vásáry Tamás visszaemlékezése szerint egy-egy hosszú és kimerítő tanítás után elkezdett nekünk zongorázni kapásból, az irodalom legnehezebb, legigényesebb darabjait kisujjából kirázni, és ami ennél sokkal több: bennünket ezzel felrázni, megrázni. Ezek a pillanatok, ezek az órák élnek bennünk Hernádi elragadó, magával ragadó zongoraművészetéről, és él sok ezer emberben, akik hangversenyeit hallgatták.

 

A magyar zenepedagógia megújításában jelentős szerepet vállalt. Számos zongoraművet rendezett sajtó alá, a többi között Bach, Beethoven és Mozart műveit. Kottakiadásai, előadási instrukciókkal ellátott közreadásai mind a mai napig tananyagként szerepelnek a zeneoktatásban. Korszakos jelentőségű tanulmánya, Az anticipáció – Adalékok a gyakorlás lélektanához, amely zeneakadémiai székfoglaló előadásaként hangzott el, a Zenei Szemle 1947. 2. számában jelent meg. (Újraközlését lásd: Hernádi Lajos – Emlékkönyv, Rózsavölgyi, 2005, pp. 291-306).

 

Személyes ujjrendjeit, frazírozásait, megjegyzéseit tartalmazó kottái – az örökösök nagylelkű ajándékaként – a Zeneakadémia könyvtárának féltett kincsét képezik.

 

Előadóművészi és pedagógiai munkásságáért 1953-ban Érdemes művész, 1956-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.

 

Szirányi Gábor