A technika a lélekből szülessen meg, ne a mechanikából.

Liszt Lina Ramannak

„Üde és maníroktól mentes”

2017. január 16.

A Zeneakadémia januári programjainak legizgalmasabb rendezvényei között évek óta előkelő helyet foglalnak el az operaszakos növendékek színpadi vizsgaelőadásait külföldi társintézmények hallgatóinak fellépésével nemzetközi találkozóvá bővítő Operavizsga-fesztivál estjei. A sorozat célkitűzéséről, lehetőségeiről, a meghívott előadókról és a jó operarendezésről Almási-Tóth Andrást, a Zeneakadémia Opera Programjának vezetőjét kérdeztük.

- Miről szól az Operavizsga-fesztivál, mi az eredeti célja?

- Korábban nagyon sokat utazgattam, és nagyon sok vizsgát megnéztem külföldön. Érdekelt, mint zeneakadémiai tanárt is, hogy máshol hogyan képzik az operaénekeseket, és mit várnak el a vizsgákon. Valójában mindenütt azt láttam, Chicagótól Stockholmig, Berlintől Londonon át Frankfurtig, hogy nagyon érdekes produkciók jönnek létre ilyenkor. Egyrészt nem ismert darabokat mutatnak be, ezért eleve nagyon izgalmas dolgokat lehet látni. Másrészt pedig a fellépő énekesek sincsenek még megfertőzve a tradícióktól és operai maníroktól, így nagyon friss és üde produkciókkal találkoztam. Ősbemutatókat is láttam, a mieinkhez hasonlókat. (Mi is bemutattunk már több, kifejezetten vizsgaprodukcióként komponált darabot: Bella Mátétól A tavasz ébredését, Solti Árpád La Violettáját és az Operaszkeccseket.) Marton Évának, az akkori tanszékvezetőnek elmondtam ezt a tapasztalatomat, és ketten alakítottuk ki a koncepciót, hogy a januári operavizsgához kapcsolódóan fesztivált rendezünk.  Minden évben meghívunk két-két egyetemi produkciót, így kapunk egy kis keresztmetszetet: a mi képzésünk számára éppen úgy viszonyítási pontként szolgál ez, ahogyan a külföldi iskoláknak is.

- A mostani meghívott egyetemekkel hogyan vettétek fel a kapcsolatot?

- Elsősorban figyelnem kellett, hogy olyan produkciókat válasszak, amelyek a Solti Terem adottságainak megfelelnek. Másrészt egy ideje már nagyon jó viszony alakult ki a londoni Guildhall School és köztünk. Érdekelt, hogy mit csinálnak, ezért írtam egy levelet a tanszékvezetőnek, Dominic Wheelernek, hogy érdekelne a vizsgájuk, és szeretnék vele találkozni. Wheeler egyébként egy évig Budapesten járt karmesterként ösztöndíjjal, így rögtön kialakult köztünk egy nagyon közvetlen hangvétel. Meghívtuk az ő produkciójukat is a tavalyi évben, illetve Wheeler vezényelt nekünk egy vizsgát is, amit az Operaházzal közösen csináltunk. A producerük, Stuart Calder dolgozik Dublinban is, ő kérdezte, hogy nem érdekelne-e a dublini zeneakadémia, mert nagyon érdekes előadásokat csinálnak. Meg is hívtak a vizsgaelőadásukra a múlt tanévben Írországba. Az a barokk produkció, amit most januárban a Zeneakadémia Solti Termére alkalmaznak, nagyon izgalmas, nagyon intim. A ljubljanai egyetemmel a zeneszerzés tanszéken keresztül vettük fel a kapcsolatot. Az Opera Tanszaknak nagyon jó a kapcsolata a Zeneszerzés Tanszékkel és Fekete Gyula tanszékvezetővel. Ők most is éppen kint vannak Ljubljanában. A szlovének mostani produkciója hasonló ahhoz, mint amiket mi csinálunk: náluk is a zeneszerzés szakos hallgatók írnak kisoperákat az énekes diákoknak. Pont volt egy bemutatójuk tavaly, ezt hívtuk meg a januári Operafesztiválra. Illetve, ha minden igaz, akkor még ehhez az Operafesztiválhoz fog kapcsolódni egy off-program is. A University of Winchesteren tanít Yvon Bonenfant professzor, aki kétnapos workshopot fog tartani az emberi hang történetéről elméleti és gyakorlati szinten. Szeretném, ha a jövőben is lenne mindig egy-egy mesterkurzus, ami az emberi hang lehetőségeiről szól.

- A következő operafesztivállal kapcsolatban vannak már tervek?

- Mindig próbálunk újakat bevonni. Voltak már itt svédek, firenzeiek, londoniak, most jön Dublin és Ljubljana, de folyamatosan keresünk új kapcsolatokat. Ami még engem izgat, az egy londoni produkció a Guildhallban: Julian Philips jelenleg egy operát ír a hallgatóknak Chaucer egy novellája alapján, óangol nyelven, amit februárban mutatnak be. Ott leszek a bemutatón, és nagyon reménykedem abban, hogy ezt el tudjuk hozni a Solti Terembe is. Jövőre remélhetőleg sikerül időt és energiát egyeztetni Anger Ferenccel, szeretném, hogy ő is rendezzen a mi operaszakosainknak.

- Heinrich Marschner A vámpír című operája eredetileg egy négy felvonásos darab, ti viszont egy felvonásban adjátok elő – ennek mi az oka?

- Ismét olyan operát választottam, amit Magyarországon nem játszanak, hogy ne legyenek minták, és az énekes hallgatóknak valami egyedit kelljen megoldaniuk. Ez most teljesen egyéni lesz, mert ez egy eredetileg négy felvonásos opera átirata: Lustyik Ákos zeneszerző készíti belőle az újabb változatot. A vámpír egy rendkívül izgalmas koraromantikus darab. Az alapja Polidori novellája, ebből készült az opera. Viszont már Hans Pfitzner 1924-es átdolgozása is rövidített rajta: ő két felvonásos darabot írt belőle, mert a történet és a zenei felépítés a mai felfogás szerint hosszú lenne négy felvonásban. Mi is Pfitzner átdolgozását kezdtük használni, csak még azt is lerövidítjük, szorosan a történetre koncentrálva és a mellékszálakat levágva.

- Hogyan találkoztál ezzel a darabbal?

- Nagyon vonzódom azokhoz az operákhoz, amik nem megszokott témát dolgoznak fel. Minden korban vannak különleges operák, és a romantika gótikus irodalma, köztük Mary Shelley Frankensteinje és Polidori A vámpírja nagyon izgalmas vonulatot jelentenek, és a huszadik században is népszerűek voltak. Kimondottan érdekesnek tartom, ha egy opera olyan témához fordul, ami a korszak populáris kultúrájához tartozik lényegében; ez a kortárs operára is nagyon jellemző. Nem az elvont eszméket, hanem a napi híreket, politikát dolgozzák fel, határozottan modern gondolkodást képviselve. A vámpír igazi horrortörténet, praktikusan pedig tele van női karakterekkel, és nekünk kilenc szopránunk van, így jól kioszthatóak a szerepek. Az egyedi megformáláshoz segítséget ad még számunkra a fizikai színház is, Barta Dóra koreográfiájával.

- Számodra az operarendezésben mi a legfontosabb?

- Az, ha az énekesek megfogható, eredeti személyiséget tudnak hozni. Nem végrehajtanak valamit, nem beilleszkednek valamibe, hanem átüt a az egyéniségük. A saját rendezéseimben arra törekszem, hogy „ráalakítsam” a rendezést az előadókra, és ugyanezt keresem akkor is, amikor mások rendezését nézem. Claus Guth rendezéseiben például átütő az emberi jelenlét, ahogy Barrie Kosky munkáiban is a Komische Operben. Pont a személyiség felvállalásáról szól ez a fajta megközelítés, ezért nem is nagyon működik, ha más énekes veszi át a szerepet. A színháznak most az a legfontosabb útja, hogy az énekesek ne egy tradíciót képviseljenek a színpadon, hanem hozzák a saját személyiségüket, élettapasztalatukat, érzelmi és intellektuális életüket, mert ez átlényegíti az operákat.

Békéssy Lili