Az Akadémián eltöltött idő alatt tanultam meg a fegyelem és a kemény munka alapjait, melynek aztán egész életemben hasznát vettem.

Solti György

A zene polihisztora

2017. november 30.

Molnár Szabolcs Szőllősy András portréja.

Kurtág Györgyhöz és Ligeti Györgyhöz hasonlóan Szőllősy András is Erdélyben született. Ötéves koráig Szászvároson élt, majd 1926-ban a család Kolozsvárra költözött. Akadémiai tanulmányait 1939-ben kezdte el Budapesten, s ezzel párhuzamosan magyar–francia szakra járt a Pázmány Péter Tudományegyetemre. Már ez a kettős indulás is előrevetítette, hogy Kodály követőjévé fog válni. Nem művészi vagy esztétikai értelemben, a kodályi minta elsősorban a széles körű műveltség és tájékozottság megszerzésére indította. Az egyetemi években szerzett intellektuális vértezet élete végéig biztosította számára a tisztánlátás képességét.

 

Fotó: Zeneakadémia / Felvégi Andrea

 

A zeneszerzői pálya meglehetősen későn, a hatvanas évek második felétől ívelt fel, de megdöbbentő látni, hogy Szőllősy már ekkor mennyire világos képpel rendelkezett az elkövetkezendő négy évtized zeneszerzésének tévelygéseiről, problémáiról és buktatóiról, és mily elegánsan kerülte el őket. Szerencsés időszakban, 1947–48-ban volt ösztöndíjas Rómában, ahol Go´redo Petrassi mesteriskolájába járt. „Róma óriási hatással volt rám. Ott kaptam leckét az igazi demokráciából. Itt most nem a politikai demokráciáról van szó, hanem az emberek egymással való kapcsolatáról, az együttélés, egymást tisztelés évezredek alatt begyakorolt szabályairól” – vallotta egy interjúban. Tudása, műveltsége, zeneszerzői igényessége mellett ez, a politikai rendszerek hisztériájának derűs és bölcs szemlélete volt a személyiségét övező tisztelet aranyfedezete.

Szőllősy két teljes értékű életművet alkotott: Bartókhoz és Kodályhoz hasonlóan a tudományterületén is maradandót hozott létre. Bölcsészdoktori disszertációját (1943) Kodály művészete címmel írta, évtizedekre folytatás nélkül maradó, új szempontok beemelésével. 1948 utáni forráskutatásai, bibliográfiái, műjegyzékei és szövegkiadásai pedig megteremtették az alapot a következő fél évszázad Bartók- és Kodály-filológiájához. Kárpáti János, Szőllősy életművének kiváló ismerője írta Bartók Béla összegyűjtött írásainak 1967-es első kötetéről: „a munka nemcsak a Bartók írások nagy összegzése, hanem összegzése mindannak, amit Szőllősy András ebben a témában mintegy húsz éven keresztül tanult, tapasztalt és kiérlelt. A Bartók-filológia – s egyben a magyar zenei filológia – modellértékű klasszikusa ez a könyv, melyet bővíteni bizonyára lehet, de a koncepció tisztaságában, a szerkesztői gondban és pontosságban túlhaladni aligha.”

Ha a Szőllősyre jellemző szigorral lajstromoznánk darabjait (és a több mint hatvan, filmekhez, színdarabokhoz, rádiójátékokhoz szerzett kísérőzenét figyelmen kívül hagyjuk) jó, ha harmincig jutnánk. Egy tucat szigorúan metszett, katartikus erejű zenekari darab; tíznél is kevesebb kamaramű, és ugyanennyi vokális kompozíció. De Szőllősy ezzel a „kevés” művel is feladta a leckét az utókornak: soha ne kerüljünk olyan helyzetbe, hogy csak egyet lehessen kiválasztani a listáról. Ma is igaznak tűnik, amit egykoron – részben tréfálkozva – mondtak róla: Szőllősy az a komponista, aki csak a jó műveit írta meg.

 

Címkék