Magyarország, ahol ma is alig élnek többen tízmilliónál, annyi muzsikust és oly sok kiváló zeneművet adott a világnak. Hálás vagyok, hogy ott születtem, és ott tanulhattam.

Solti György

Operavizsga fesztivál 2019

A Zeneakadémia januári program kínálatának legizgalmasabb rendezvényei között évek óta előkelő helyet foglalnak el az Operavizsga Fesztivál estjei. 2019-ben már hatodik alkalommal mutathatják meg a Zeneakadémia és külföldi egyetemek énekes hallgatói tehetségüket és színpadi rátermettségüket. A fesztivál házigazdája, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem a korábbiaktól eltérően ezúttal nem operaritkasággal készül, hanem Georges Bizet Carmenjével, mely minden bizonnyal rajta lenne a zenetörténet öt legnépszerűbb operájának képzeletbeli listáján. Az előadás ugyanakkor részben eltér a hagyományostól: nagyzenekar helyett kamaraegyüttes fogja kísérni az énekeseket; a hangszerelést Stephen McNeff készítette 2014-ben, a Mid Wales Opera felkérésére. Hogy Keszég László klasszikusabb vagy modern stílusú rendezésben viszi-e színpadra a művet a Zeneakadémia hallgatóival, kiderül január 16-án. A Genfi Zeneművészeti Főiskola növendékei André Campra francia barokk zeneszerző lírikus komédiáját mutatják be. Campra a Lully és Rameau közötti zeneszerző generáció egyik legjelentősebb tagja volt, a francia opera megújításának egyik fontos, ám manapság kevésbé ismert alakja. Művének cselekménye – ahogy az a címből is kiderül – Velencében játszódik, a karneválszezon idején, és a commedia dell’arte jellegzetes figuráit vonultatja fel, majd a szereplők az utolsó felvonásban Orfeusz történetét elevenítik fel (ekkor a szöveg váratlanul franciáról olasz nyelvre vált át). A Ljubljanai Zeneakadémia 2017-ben már vendége volt az Operavizsga Fesztiválnak, akkor is Minioperák címmel hozták el öt zeneszerző diákjuk rövid lélegzetű kompozícióit. A koncepció most is ugyanaz, az alkotó és előadó hallgatók változtak csupán.

 

jegyárak előadásonként: 1 200 Ft

A sorozaton belül 2 külön előadásra szóló jegy egyidejű megvásárlása esetén 10%, három külön előadásra szóló jegy egyidejű megvásárlása esetén 20% kedvezményt biztosítunk.

2019. január

16 19:00
Operavizsga Fesztivál

Carmen

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem előadása

Solti terem

18 19:00
Operavizsga Fesztivál

Velencei karnevál

A Genfi Zeneművészeti Főiskola előadása

Solti terem

20 19:00
Operavizsga Fesztivál

Minioperák

A Ljubljanai Zeneakadémia előadása

Solti terem