Az a feladatunk, hogy valódi tehetségeket formáljunk, akikben megvan a mesterré váláshoz szükséges képesség, s ne foglalkozzunk a tehetségtelen középszerrel.

Liszt Giovanni Sgambatinak

Kecskeméten is elindult a Kodály Intézet mintaiskola-programja

2016. október 14.

Együttműködési megállapodást kötött október 13-án a Zeneakadémia Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézete és a Kecskeméti Református Általános Iskola: 2016 őszétől Kodály szülővárosában is elindult a világhíres ének-zene oktatási módszerre épülő, de XXI. századi eszközöket alkalmazó mintatagozat.

„Kodály Zoltán nevelési módszerének tartalmát a zenén keresztül mindenhova el kell juttatni. A mintaprogram célja megmutatni, hogy heti egy-két óra zenei és egyben lelki neveléssel is kiemelkedő eredményeket lehet elérni, hiszen a művészetek elengedhetetlenül fontosak a gyerekek oktatásában ” – mondta el az ünnepélyes eseményen Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora. A mintatagozat énekóráinak központi tevékenysége továbbra is a zenei hallást leghatékonyabban fejlesztő, s a közösségi zenei élmények létrehozására leginkább alkalmas éneklés. A zene mellé a mozgás élménye társul, részben az irányított, zenét követő mozgásra alapozva (ebben a tekintetben a svájci zeneszerző és zenepedagógus, Émile Jaques-Dalcroze elveiből merítve), valamint az improvizált, szabad mozgást (Kokas Klára zenepedagógiájának elemeit) felhasználva. Az újszerű elvek alapján vezetett órákon tehát nem az elméleti ismeretek elsajátításán van a hangsúly, hanem az aktív zenei tevékenységen keresztül megvalósuló személyiség-fejlesztésén, az érzelmi és értelmi intelligencia harmonikus kialakításán. Az egymás elfogadására, az örömteli együttműködésre ösztönző pedagógiai alapelveken nyugvó kreatív játékos módszerek ugyanakkor fejlesztik a hosszú távú figyelmet és a koncentráció-készséget, valamint a ritmusérzéket is.

 

(Fotó: Zeneakadémia / Tuba Zoltán)

 

 A „Kodály-módszer a XXI. században” projekt első fázisában ének-zene tagozatos iskolások számára készült el a módszertani nóvumokra építő új kerettanterv, melynek gyakorlati kipróbálása két évvel ezelőtt, 2014 őszén indult el Budapesten, három városmajori oktatási intézmény és a Zeneakadémia Kodály Intézete stratégiai együttműködése keretében. Az elmúlt két évben a Kodály Intézet műhelyében elkészült a tanterv általános iskolák számára adaptált változata, s a Kodály-módszer gyakorlati megújítását célzó program a Kecskeméti Református Általános Iskolával kötött együttműködési megállapodásnak köszönhetően új mintatagozattal bővült 2016 őszétől. A kecskeméti projekt vezető tanárai Szirányi Borbála és Barabás Edina, a Kodály Intézet oktatói, akik az új módszerek gyakorlati alkalmazásában a budapesti mintatagozaton is tapasztalatot szerezhettek. Az órákat az iskola énektanáraival közösen tartják, s annak köszönhetően, hogy a Kecskeméti Református Általános Iskolában angol tagozat is működik, az oktatásba a Kodály Intézet nemzetközi kurzusain résztvevő külföldi hallgatók is bekapcsolódhatnak.

 

(Fotó: Zeneakadémia / Tuba Zoltán)

 

„Nyitott, befogadó és fogékony környezet nélkül a Zeneakadémia nem tudná megmutatni mindazt az értéket, amelynek a gondozására kijelölték. A kecskeméti Kodály Intézet nemcsak Kodály Zoltán szellemi örökségének gondozására és arra a tudásra büszke, ami az elmúlt időszakban az oktatók és kutatók révén a műhelyben felhalmozódott, hanem mindazokra az intézet falain túl jelentkező eredményekre is, amelyek jól tükrözik a magyar zenepedagógiában és zeneoktatási gyakorlatban rejlő tudást.” - mondta el a megállapodás aláírását megelőzően Nemes László Norbert, a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet igazgatója.

 A kecskeméti mintatagozat újdonsága, hogy itt próbálják majd ki első alkalommal a Zeneakadémia Kodály Intézetének tanáraiból és az MTA Agyi Képalkotó munkacsoportjának tagjaiból álló, dr. Nemes László Norbert vezette kutatócsoport szakmódszertani fejlesztéseinek eredményeit, mely az éneklés és a zenehallgatást kísérő mozgás kreatív integrálásának lehetőségeit vizsgálja. S hogy a gyerekek számára XXI. századi élményt is nyújtson az ének-zene tanulás, az új énekórákon a Kodály Intézet részvételével fejlesztett digitális oktatócsomag, illetve alkalmazások is kitüntetett szerepet kapnak. A kecskeméti mintatagozat diákjainak részvételével kezdődhet meg a Kodály Intézet által nemrégiben elnyert nagyszabású Erasmus+ pályázat keretében a zenei írás és olvasási készségeket fejlesztő, a Kodály Intézet szakmai közreműködésével, egy magyar programozó-csapat által évek óta tökéletesített oktatási applikáció éles tesztelése.