A legfontosabb osztály számomra – és a magyar zenészek százai számára – a kamarazenei osztály volt.

Solti György

Kettős kommunikációs siker a Zeneakadémia 140. születésnapjára

2015. november 11.

A Zene, 140 éve kampány a Mediadesign versenyen aratott kategóriagyőzelmet, másnap pedig a Koncertközpont imázsfilmjével elnyert Red Dot díjat vehették át az intézmény képviselői Berlinben.

Amint korábban már beszámoltunk róla, második Red Dot Design Award-díját nyerte el a Zeneakadémia koncertközponti tevékenységének ars poeticáját 40 másodpercben megfogalmazó Lisztérium című reklámszpottal. A nemzetközi kommunikációs szakma csúcsdíjának számító elismerés idei kitüntetettjeinek listáját már 2015. szeptemberében közzétették, az oklevelek átadására azonban csak néhány napja, november 6-án került sor a kreatív iparág éves csúcstalálkozójának számító Red Dot gálán a berlini Konzerthausban, ahol a Zeneakadémia képviseletében Szabó Stein Imre kommunikációs igazgató és Kutrik Bence volt hallgatónk, a reklámfilm zeneszerzője vehették át az elismerést.
 


A 2015 tavaszán a külföldön egyértelműen bombasikernek bizonyuló image kisfilm – mely a BBC.com-on a csatorna szakembereinek figyelmét is felkeltette, a 2015-ös Chicagói Filmfesztiválon pedig kategóriagyőztesként Silver Hugo díjat nyert – mintegy ellensúlyaként készült el a Zeneakadémia – a zene, 140 éve című kampány. Az alapításának 140. jubileumát ünneplő intézmény ikonikus Liszt Ferenc téri főépületének főhomlokzatát, és a megújulás markáns ciánkék színét ötvöző kalligrafikus igényű kreatív a Zeneakadémia létezésének legmélyére igyekezett hatolni. A zene vizuális megragadhatóságából kiindulva, hangjegyekből, kottapapírra kirajzolt Zeneakadémia-kreatív a 2015 májusában bemutatott jubileumi koncertmagazinnal debütált, megjelent széles körű közterületi és sajtókampányban, és animációs rövidfilm formájában megéledve a televíziónézőkhöz is eljutott.


 

A Zeneakadémia Szabó Stein Imre vezette kommunikációs igazgatósága, illetve kreatív ügynöksége, az Allison Advertising Kft. által jegyzett kampány a 2015-ös Mediadesign versenyen „Prospektusok, szórólapok, poszterek, dm küldemények” kategóriában nyert első díjat, olyan pályázatokat maga mögé utasítva, mint a Müpa Wagner-napokat hirdető plakátja. (A magyar reklám- és médiapiac első alkalommal két évvel ezelőtt meghirdetett versenyén korábban a Zeneakadémia 2013 őszére teljes körűen megújított intézményi arculata és kiadvány-portfóliója is kapott elismerést.) A Mediadesign aranyával, és a Red Dot díjjal, illetve a szeptember végén átvett Design Management oklevéllel együtt tízre emelkedett a Zeneakadémia kreatív szakmai elismeréseinek száma. „Átütő eredmény, hogy a mögöttünk álló két év alatt ennyi és ilyen rangos díjat érdemelt ki a Zeneakadémia kommunikációja. A díjeső záróakkordja ráadásul szimbolikus, hiszen míg a Red Dot Design Award a nemzetközi közvélemény erőteljes reakciója a Koncertközpont meglehetősen provokatív imázs filmjére, a Mediadesign aranyérme az ennek ellenpontjául szánt, a jubiláló Zeneakadémia hagyományos értékeire fókuszáló 140-es kampány hazai elismerése. Ezzel az itthon és a külföld, patina és progresszió kerül egy pillanatra tökéletes mérleghelyzetbe” – értékelte Szabó Stein Imre kommunikációs igazgató a díjak jelentőségét.

 

Címkék