Fokozatosan emelni kell a zeneművészet megértésének, kultiválásának és gyakorlatának színvonalát. Ez a feladat főképp az új Akadémiára hárul.

Liszt Augusz Antalhoz

Újabb díjak a megújult Zeneakadémiának

2014. december 11.

A Liszt Ferenc téri főépület rekonstrukcióját Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíjjal ismerték el, a Koncertközpont egyestés előadásismertető műsorfüzet-sorozata pedig a Kreatív Craft Awards versenyen kapott aranyérmet.

A Nemzetközi Ingatlanszövetség (FIABCI) Magyar Tagozata a Magyar Ingatlan Szövetséggel közösen idén 16. alkalommal hirdette meg a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot. Mint Lakatos Gergely, a Zeneakadémia főmérnöke a nívódíj 2014. december 10-ei átadásakor az MTI-nek elmondta: elsősorban a Liszt Ferenc téri főépület megújítását ismerték el a díjjal, de értékelték az épület előtti tér rendezését, és az Wesselényi utcai épület létrehozását. A zsűri elismerte a felújítás komplex jellegét is, hiszen a szecessziós zenepalota hármas – oktatási, kulturális és turisztikai – funkciót lát el, s ezek összehangolása nem kis feladat elé állította a tervezőket és kivitelezőket. A magyar pályázat célja előkészíteni és elősegíteni azt, hogy a magyarországi ingatlanfejlesztők eredményesen vegyenek részt a FIABCI Prix d'Excellence nemzetközi nívódíj pályázatán, amelyre örökségvédelmi kategóriában a Zeneakadémia is pályázik.
 

Kovács Lehel illusztrációja a Liszt Ferenc téri zenepalotáról
 

A Zeneakadémia környezetbarát papírra nyomtatott egyestés koncertismertetői  már a tavalyi év folyamán több kommunikációs és design-elismerést söpörtek be. A nemzetközi koncertéletben teljességgel egyedinek számító zsebkönyvszerű, bensőséges formátum, a kortárs könyvgrafika világelitjéhez tartozóillusztrációk (és persze a közönséget nemcsak az aznapi műsorba, hanem az élőzene misztériumába beavató esszék) azonban újabb zsűrit győztek meg: 2014 decemberében a Kreatív szaklap által meghirdetett Kreatív Craft Awardon nyert első díjat a Zeneakadémia egyestés koncertismertető-sorozata. A reklám- és kommunikációs ipar legkiválóbb megoldásait elismerő versenyen több mint hetven pályázat között diadalmaskodott a kiadvány.

A zsűri ezúttal kifejezetten a borítórajzokat díjazta, melyeket a Zeneakadémia kommunikációs igazgatósága felkérésére Kovács Lehel készít. A szabadúszó illusztrátor grafikusként is dolgozott, jellegzetes stílusáról a következő önjellemzést adja: "feltűnő, színes és vidám, s a kézzel rajzolt vonalakat előszeretettel kombinálom digitálisan kevert színekkel". Illusztrációi a legnevesebb napi- és hetilapokban, valamint magazinokban jelennek meg a The New York Times-től a Die Welten át a Rolling Stone magazinig. A díj kapcsán Szabó Stein Imre kommunikációs igazgató, az immár sokszoros díjnyertes – többek között Red Dot Design Awarddal is elismert – arculat megálmodója elmondta: "a patina és progresszió között ívelő feszültségre felépített vizuális stratégia legmerészebb, legkockázatosabb elemének az esti előadásismertető tűnt, hiszen a zsebkönyvszerű formátum, a vállaltan újrahasznosított papír, és a formabontó borítórajzok a komolyzenei szcénában teljességgel előzmény nélküliek. Büszkék vagyunk rá, hogy nemcsak a művészek és a közönség szerette meg egyedi előadásismertetőinket, hanem a kreatív szakma is újabb és újabb rangos díjjal ismeri el." Mint korábban beszámoltunk róla, a 2014-es Arany Penge versenyről kategóriagyőztesként Bronz Penge-díjat hozott el az egyestés koncertismertető-sorozat, a 2013-as Media Design versenyen pedig második helyezést kaptak a Zeneakadémia műsorfüzetei.

 

MTI/zeneakademia.hu

Címkék